KERESÉS search-close

Norvégia

54 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "Norvégia"

Droggal vegyített vizespalackot dobtak a csimpánzok közé egy norvég állatkertben

Csaknem egy idős csimpánz életébe kerül egy rosszindulatú ember szórakozása Európa egyik legjobbnak tartott állatkertjében, Norvégiában. Még keresik a rendőrök tettest, miután egy droggal vegyített vizes palackot dobott a csimpánzok közé, és a 39 éves hím ivott belőle. Az állatkert közlése szerint az állat remélhetően felgyógyul.

Közel 20 éve tart közös kalandjuk, most épp Ausztriában leltek otthonra

Endre és Médea körbejárták együtt a világot és már több országban is otthonra leltek. Éltek már közösen Magyarországon, Amerikában, Norvégiában és Ausztriában. Most már 3 éve az ausztriai Villachban laknak. A magyarok körében is népszerű településre nemcsak dolgozni jönnek sokan, hanem síelni és kirándulni. Nekik most ez az ország, ez a város lett az otthonuk, ahova nagyon hosszú, rögös, kalandos és sokat dobozolós út vezetett.

Fenyegetik a lemondott konzult

Fenyegető e-maileket kapott Magyarország korábbi norvégiai tiszteletbeli konzulja, miután egy interjúban elmondta: tavaly év végén azért mondott le posztjáról, mert nem értett egyet a kormány politikájával. A Külgazdasági és Külügyminisztérium annyit közölt, hogy tudomásul vették a döntését.

A világ egyik legveszélyesebb munkahelyén jártunk!

A Rowan Viking egy olajfúró torony Norvégiában, Stavangertől majdnem 300 km-re, az Északi-tenger közepén. Utazásunk célja az volt, hogy ide kijussunk, és bemutassuk azt, amit csak kevesen láthatnak. Hogyan működik a világ egyik legveszélyesebb munkahelye, kik azok a magyarok, akik ott dolgoznak, és hogy élnek. A világ egyik legveszélyesebb munkahelyéről még többet megtudhatnak: ITT.

OLAJFÚRÓTRONY: napi 12 óra munka az Északi-tenger közepén

Mutatjuk, hogyan élnek magyarok a világ egyik legveszélyesebb munkahelyén, egy olajfúrótornyon az Északi-tenger közepén. Kolléganőnk, Karagics Ildikó vállalta a különleges kiképzést, hogy megmutathassa, kik azok a magyarok, akik a tenger közepén napi tizenkét órás műszakban olajat keresnek. Nézd meg a Fókusz riportját ITT!

Nyilvános bocsánatkérés

Nyilvánosan elnézést kért Norvégia miniszterelnöke azoktól a norvég nőktől, akiket a második világháború után meghurcoltak, mert viszonyt folytattak a német megszállókkal, akiktől gyakran gyerekük született.

A gyerekek mai meglepetése egészen Norvégiából érkezett

Egy különleges alapanyag várt a gyerekekre, azonban a Norvégiából érkezett ínyencséget sehol sem találták. Igen ám: meg kellett dolgozniuk érte!

Kitoloncolták, megkorbácsolták

Nem hittek egy iráni menekültnek a norvég hatóságok, és visszatoloncolták Iránba, ahol megkorbácsolták. A nő azért kért menedéket fiával még 8 éve, mert Iránban alkoholivás miatt 80 korbácsütésre ítélték. A norvég bevándorlási hivatal szerint azonban története kitaláció volt, ezért idén márciusban el kellett hagynia az országot. Az ítéletet a héten hajtották végre rajta Iránban. Megrázó felvételek!

Szabó Zsófi: „Életem legcsodálatosabb utazásán”

A gyönyörű műsorvezető fantasztikus pillanatokat osztott meg közösségi oldalán. Egy olyan különleges helyen járt, ahol lelke is megnyugvásra talált.

Kutyaszánnal szeli át a tundrát a miskolci családanya

Facebook-os szavazással szerezte meg az indulási jogát egy miskolci családanya egy norvégiai kutyaszán versenyre. Szigetvári Eszternek társaival együtt 330 km-t kell majd teljesíteni a rendkívüli hidegben.

12 éves lányt vesz feleségül egy 37 éves férfi Norvégiában

Ismerd meg Theát, Norvégia első gyermek menyasszonyát. 

Horacio a Sarki fénnyel táncolt a levegőben

Lélegzetelállító mutatványra vállalkozott egy profi siklóernyős. Horacio Lorens már a hónap elején Norvégiába utazott, hogy időben elkapja a misztikus jelenséget. A spanyol akrobatát a rossz látási viszonyok és a -15 fokos hideg sem érdekelte. Órákig állt készenlétben, hogy a hóvihar elhúzódjon, és felszállhasson.

Milliárdos jutalom a magyar focistáknak?

Igaz a napok óta terjedő hír, miszerint akár 1 milliárd forint prémiumot is szétoszthatnak a magyar válogatott tagjai között, ha továbbjutunk a Norvégia elleni Európa bajnoki pótselejtezőn? Ez játékosonként harminc millió forintot jelentene. Természetesen nemcsak a rajongók és a focit távolról szemlélők véleményére voltunk kíváncsiak. 

Akár 1 milliárd forintot is összefocizhat a magyar válogatott

Mindezt a Norvégia elleni Európa bajnoki pótselejtezőn, mindössze 180 perc alatt. A hír néhány napja szinte az egész magyar sajtót bejárta, igaz hivatalosan senki sem erősítette meg.

Lebukott a legkeresettebb norvég bűnöző

Norvégia legkeresettebb bűnözőjét fogták el a Csongrád megyei rendőrök a röszkei autópálya határátkelőhelyen, kedden kora délután. A koszovói férfit már tíz éve körözték a norvég rendőrök egy 2005-ös brutális gyilkosság miatt.

Így fogták el a legkeresettebb norvég bűnözőt

Magyar rendőrök között a legkeresettebb norvég gyilkos. Megmotozzák, majd megbilincselik a koszovói származású férfit. A gyanú szerint tíz éve brutálisan gyilkolt Norvégiában, majd eltűnt. A bűnlajstromán több más, súlyos bűncselekmény is van.

Bebicikliznek Európába a menekültek

Már biciklivel is jönnek Európába a menekültek, méghozzá az északi sarkkörön túl. Egyre többen próbálnak ugyanis Oroszországon keresztül Norvégiába átjutni. A két ország közötti határon kerékpárral kelnek át, akár fagypont alatti hőmérsékleten is.

Az orosz kormány kikéri magának


szerző:
2015.09.25. 18:55
Az orosz kormány kikéri magának

Diplomáciai viszály Oroszország és Norvégia között egy tévésorozat miatt. A 10 részes politikai krimi, aminek sajtóbemutatója most volt, arról szól, hogy az orosz hadsereg lerohanja a skandináv országot, hogy megszerezzék olaj- és gázkincseit. Moszkva felháborítónak tartja, hogy agresszornak mutassák akár egy kitalált történetben is.

Felszállás előtt csípték el a részeg pilótákat

Részeg pilótákkal és utaskísérőkkel repült volna 109 utas Krétára Norvégiából. A helyi rendőrség azonban névtelen bejelentés alapján lefülelte a lett légitársaság repülőgépének személyzetét.

Vadász fogadta be az őzgidákat


szerző:
2015.06.22. 18:50
Vadász fogadta be az őzgidákat

Két őzgidát fogadott örökbe egy norvég vadász, miután a kicsik anyja kimúlt. De nemcsak a férfi, hanem kutyája is jól bánik a gidákkal, akik még éjszaka is örökbefogadójuk ágya mellett alszanak. Ha megnőnek és visszakerülhetnek a természetbe, egy olyan sziget lesz a lakóhelyük, ahol nem válhatnak vadállatok prédájává.

Túszul ejtett egy takarítót, majd pénzt követelt egy magyar férfi

A 41 éves férfi azzal fenyegetőzött, hogy távirányítással bombát robbant Oslo belvárosában, ha nem teljesítik kérését. A norvég rendőrség majdnem öt órán keresztül tárgyalt a férfival, aki végül megadta magát.

Száguldó hóernyősők helyszíni tudósítása Norvégiából

Szabó Gergely, Becht László, Duska Várkony, Duska Zaránd nem mindennapi pasasok. A „Ragnarok” norvég elnevezés a jó és a rossz Istenek harcát jelenti, amelynek során csak is a hősök maradnak életben a csatatéren.

Sokkoló film a norvégiai tömegmészárlásról

Érzékenyen érintette az áldozatok hozzátartozóit a nyári norvégiai gyilkosságról készülő film előzetese.

Palackpostával levelezget


szerző:
2011.10.09. 06:30
Palackpostával levelezget

A kanadai Prince Edward-sziget egyik lakója több mint 4800 palackpostát indított útnak az Atlanti-óceánon.

Matuzsálem korú politikust választottak Norvégiában

Egy 98 éves politikust is megválasztottak képviselőnek a helyhatósági választásokon Norvégiában.

Újabb bombagyáros Norvégiában


szerző:
2011.09.10. 12:12
Újabb bombagyáros Norvégiában

A vegyi anyagokat internetes aukciókon szerezte be, és több weblapra bevándorlóellenes kommenteket tett fel. A férfit letartóztatták.

A mészárlás áldozataira emlékeztek

A norvég mészárlás halálos áldozataira emlékeztek vasárnap Norvégiában.

A norvég rém a rendőrséget hívogatta

A 77 embert meggyilkoló Anders Behrin Breivik lövöldözésének színteréről azt mondta: "végrehajtottam a műveletet, meg akarom adni magam".

Elhallgat valamit a norvég tömeggyilkos?

A rendőrök szerint a 32 éves fiatalember készségesen együttműködik velük, de a jelek szerint elhallgat valamit.

Fél Kettő 11-07-25


szerző:
2011.07.25. 14:20
Fél Kettő 11-07-25

Fél Kettő: Norvégiai mészárlás - az elkövető többször járt Budapesten, naplójában utalt a magyarokra is. Intelligencia - Hogyan mérhető, mitől függ és vajon fejleszthető az IQ? Mindörökké rock & roll - Ismét lesz Fenyő-koncert, vendégünk Fenyő Miklós.

Véletlenül kerülte el a robbanást a magyar fiú

Csak a szerencsének köszönheti, hogy épp nem volt az oslói robbantás helyszínén egy magyar fiú.

Beismerte a mészárlást és a robbantást

93-ra nőtt a támadás halálos áldozatainak száma, a kórházban vasárnap belehalt a sérüléseibe egy férfi, akit Utoya szigetén lőtt le az ámokfutó.

Norvég király: Felfoghatatlan tragédia

Harald norvég király, Sonja királyné és fia, a koronaherceg is meglátogatta a lövöldözés túlélőit.

„Azt kiabálta, hogy mindannyiunkat meg fog ölni”

Az RTL Híradónak nyilatkozott a támadás egyik sebesült túlélője.

Kétszer is célba vette az ámokfutó, de túlélte

Az Utoya-szigeten történt mészárlás túlélője beszélt az RTL Híradónak az átélt borzalmakról.

Szélsőjobboldali volt a norvég merénylő

A 32 éves férfi kihallgatása egész éjjel zajlott, és házkutatást is tartottak nála.

Csaknem 100 embert mészárolt le a norvég ámokfutó

Az oslói robbantásnak hét halottja van, míg az ifjúsági táborban végrehajtott mészárlásban legalább 85-en vesztették életüket.

Nincs magyar áldozata a norvég merényleteknek

Magyarország norvégiai nagykövetsége nem tud arról, hogy lenne magyar áldozata a pénteki kettős merényletnek.

Kettős merénylet Norvégiában


szerző:
2011.07.23. 09:59
Kettős merénylet Norvégiában

Legalább nyolcvanheten vesztették életüket a péntek délután a norvég fővárosban és onnan negyven kilométerre egy szigeten elkövetett kettős merényletben.

250 utas volt a lángoló vonaton


szerző:
2011.06.17. 13:58
250 utas volt a lángoló vonaton

Kiégett egy expresszvonat Norvégiában. Az Oszlóból Bergenbe tartó szerelvényen eddig ismeretlen okból csaptak fel a lángok.

Vérengzéssel fenyegetette meg az iskolát

Kiürítettek egy iskolát a rendőrök a norvégiai Bergen városában, miután egy email feladója vérengzéssel ijesztgetett.

Zátonyra futott egy izlandi hajó Norvégiánál

A konténerhajó a Hvaler nemzeti park területén feneklett meg, és szivárogni kezdett belőle az üzemanyag.

Sielők haltak meg Norvégiában


szerző:
2011.02.18. 11:25
Sielők haltak meg Norvégiában

Egy menedékháztól néhány száz méterre feküdt a hóban a három áldozat, akikre feltehetően út közben tört rá egy jeges vihar.

Fél Kettő 11-02-09


szerző:
2011.02.09. 14:20
Fél Kettő 11-02-09

Fél Kettő: Harcművészek a gyerekekért - A fiatalok egészséges fejlődéséért küzdenek, vendégünk Pártos Csilla. Élménybeszámoló elsőkézből - Norvégiában vendégeskedett Varga Viktor. Vénusztrofóbia - Amikor a szép nők társaságában elszáll a férfiak bátorsága.

Reggeli 11-02-03


szerző:
2011.02.03. 08:35
Reggeli 11-02-03

Reggeli: Exkluzív bejelentésre készül Gergely Róbert és oslói élményeiről mesél Varga Viktor a mai Reggeliben.

Kiolvasztotta a norvég szíveket Varga Viktor

Egy norvégiai jégbárban a mínusz tíz fokban egy magyar énekes tüzelte fel a helyieket. A Csillag születik egyik nagy felfedezettje Varga Viktor kapott Oslóba meghívást.

Kitoloncolták az év emberét Norvégiából

Madina Salamova az elismerést az „Egy illegális norvég” című könyvéért kapta, amelyet azután írt, hogy ő és családja nem kapott menedékjogot Norvégiában.

Iskolás lett a norvég király unokája

Ingrid Alexandra hercegnőt szülei mellett az uralkodó és a királyné is elkísérte az évnyitóra.

Tragédiába torkollt a raftingtúra

Meghalt négy ukrán turista, amikor csónakjuk felborult egy raftingtúrán Norvégiában.

Disznó és majom tört a polipjós trónjára

A hollandok világbajnoki győzelmét jósolta meg pénteken egy tallini csimpánz és egy disznó.

Vetélkednek Európa legjobb dalai


szerző:
2010.05.29. 18:41
Vetélkednek Európa legjobb dalai

Szombat este 9 órakor kezdődik a norvégiai Oslóban az 55. Eurovíziós Dalverseny döntője.

Riadót fújtak a gyors olvadás miatt

Norvégiában a korábban lehullott nagy mennyiségű hó áradásokat és földcsuszamlásokat okoz.

Harangjáték a győztes eurovíziós dalból

Az oslói városháza tornyából is hallható lesz a Tündérmese.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való