KERESÉS search-close

Milán

100 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "Milán"

Ayse Milánnak: „Nem az a Milán vagy, akibe beleszerettem…”

Míg Ayse távol volt, Milán úgy döntött, hogy egy szép gesztussal megpróbál közelebb kerülni Nihathoz.

 

Ha a teljes adásra vagy kíváncsi, akkor kattints ide!

Ayse szakított Milánnal

Marci veszélybe sodorta az életét. Dani megismerkedett a klub új DJ-jével, Kitty-vel. Milán meglepetéssel készült Nihat számára.

Rolandot kiengedték a börtönből

Tamás szégyenkezett Szofi előtt. Rolandot kiengedték az előzetesből. Karesz és Milán trükkel akarták felvidítani Lilit.

Karesz megnyílt Milánnak: „Mit adhatnék annak a gyereknek? Egy nulla vagyok…”

Karesz kegyetlenül kiakadt, amikor rájött, hogy hiába olvasott be előző nap megint Lilinek, a lány mindezek ellenére elrejtőzött a hajón és ott aludt az éjjel. Karesz ezért ridegen kidobta Lilit a hajóról és kijelentette: Nem akarja, hogy a továbbiakban bármi köze is legyen akár Lilihez, akár a lány gyerekéhez. Később azonban bevallotta, Lili mennyire megbántotta őt azzal, hogy elhallgatta előle leendő apaságát. Ám amikor megtudta, hogy az átélt stressz miatt komplikációk merültek fel Lilinél, fordulat következett be a viselkedésében.

Dani a depressziótól szétcsúszva erőszakoskodott egy diákjával

Miután Lili előző nap a fokozódó nyomás hatására bevallotta Daninak, hogy nem ő, hanem Karesz a gyerek apja, Dani végigitta az éjszakát. Másnap Dani kiosztotta Lilit, aki teljesen megsemmisült, miután mindenki elfordult tőle. Napközben Dani is elérte a mélypontot, amikor az elnyomott fájdalom mégis előtört belőle, és teljesen kiborult az iskolában.

Milán Lilinek: „Vagy megteszed te, vagy én mondom el Karesznak, hogy övé a gyerek!”

Lili féltékenykedni kezdett Dani titkos programjai miatt, de kiderült, hogy a fiú közös lakást nézett maguknak. Amikor azonban a lakóhajón eufórikus hangulatban Lili elújságolta Mesinek a lakással kapcsolatos terveiket Danival, nem tudta megakadályozni, hogy Milán előtt ki ne derüljön a gyerekkel kapcsolatos hazugsága. Milán teljesen kiakadt, Lili világa pedig összeomlott, amikor rájött, hogy nem titkolhatja tovább Karesz, és ezáltal Dani előtt sem az igazságot.

Milán Lilinek: „Emberi életekkel játszotok!

Milán megtudta az igazat Lili babájáról. Tovább nőtt a feszültség Anna és Roland között. Gábor új autót vett.

Milán megkérte Ayse kezét

Ma kellett Milán szüleinek és Ayse családjának újra találkozniuk, hogy megismerkedjenek egymással. Nihat ezt ideális alkalomnak tartotta arra, hogy török módra hivatalosan is odaígérje Milánnak Ayse kezét. Habár Milán tudta, hogy Ayse csak azért mondta a szüleinek, hogy össze fognak házasodni, hogy időt nyerjen, mégis úgy gondolta, hogy ha romantikusan megkéri Ayse kezét, a lány örülni fog. Ám amikor Ayse véletlenül ráakadt az eljegyzési gyűrűre, úgy érezte, hogy Milán átverte őt. Milánnak kétségei támadnak a lánykérést illetően, ám mivel már nem visszakozhat Nihat előtt, végül érzelmesen megkérte Ayse kezét.

Ayse Milánnak: „Ez az eljegyzés botrányos, bele lettünk kényszerítve…”

Joe osztálykirándulásra vitte Orsiékat. Milán megakarta kérni Ayse kezét. Dalma hazudott Laurának.

Milán férfiassági próbát állt ki Ayse-ért

Milán ugyan boldog, hogy Nihat végre elfogadja a kapcsolatukat Ayse-val, ám ennek ellenére sem tudott még közelebb kerülni a lány testvéreihez. Ez megváltozni látszott, amikor Milánt próba elé állították: egy kígyót kellett magán tartania. Ezután ráadásul jött még egy megpróbáltatás: a testvérek ragaszkodtak hozzá, hogy Milánra tetováltassanak egy török motívumot. Milán megtette volna ezt is Ayse-ért, de Nihat közbeszólt.

Milán magára tetováltatta Ayse nevét

Joe álláshirdetést adott fel. Milánnak próbákat kellett kiállnia. Roland aggódni kezdett Anna holléte miatt.

Nihat Milánéknak: „Ha együtt akartok lenni, összefogtok házasodni…”

Milán nagyon izgult, hogy Cüneytnek sikerül-e meggyőznie Ayse apját a lánya, és Milán kapcsolatáról. Eleinte egész jól mentek a dolgok, de egy ebéd során Milán kellemetlen helyzetbe hozta magát párja családja előtt. Este azonban Nihat megjelt a lakóhajón, és közölte a fiatal párral, úgy döntött, ad még egy utolsó esélyt Milánnak. Ayse és Milán együtt vacsoráztak a szülőkkel, és Milán végérvényesen bekerült a családba – egy feltétellel: Feleségül kell vennie Ayse-t!

Nihat Ayse-nak: „Áldásomat adom rátok!”

Tamara féltette kapcsolatát Teóval. Anna összeugrasztotta Borit és Rolandot. Milán tovább dolgozott Nihat kibékítésén.

Milán megoldást talált Ayse családjának kibékítésére

Milánnak megszakadt a szíve, mert Ayse reggel megint nagyon szomorú volt a családja miatt. Megesküdött magának, hogy megcsinálja a lehetetlent, és kibékíti a családot. Murat bácsikája, Hassan felajánlotta a segítségét, és azt mondta, hogy Cüneyt, egy idős török férfi, akit Nihat nagyon tisztel, szólhatna egy pár jó szót az érdekében, ez ugyanis így megy a törököknél. Milán nagy nehezen meggyőzte Cüneyt-t a segítségről, Ayse szemében pedig újra felcsillant a remény.

Sanya tényleg megváltozott Annáért?

Anna meglepetésére Sanya újra megjelent Budapesten. Tamara Joe-hoz fordult segítségért. Milán tervet szőtt Ayse családjának a kibékítésére.

Ayse kiállt Milánért és kiosztotta a testvéreit

Ayse rosszkedvű volt a családja hiánya miatt, ezért barátai egy élményfürdőzéssel próbálták feldobni. A lány jól érezte magát, egészen addig, amíg el nem hagyta a fürdőruha felsőjét. Mindennek a tetejébe még a fivérei is felbukkantak. Bár mindent megpróbált, hogy jól jöjjön ki a helyzetből, Hakan és Fatih észrevették és rögtön csúnyán ki is osztották. Ayse-nál betelik a pohár és határozottan leszámolt a fivéreivel.

Joe és barátai visszatértek az albérletbe

Joe megpróbálta visszaszerezni az albérletet. Tamara és Teó szembesültek azzal, hogy nem kapnak kölcsön Joe-tól. Ayse kiállt testvéreivel szemben.

Nihat Ayse-nak: „Ha kiteszed a lábad a házból, kitagadlak a családból…”

Hakan az egész család szeme láttára szembesítette Aysét azzal a kosárlabdás videóval, amin ő és Milán csókolóznak. A csalódott és dühös Nihat végérvényesen el akarta küldeni a lányát Törökországba, ezért Ayse elszökött. A lány azonban nem tudta elfogadni a családja széthullását, és belátásra akarta bírni az apját, de az érzelmes kérlelése süket fülekre talált Nihatnál.  Ezek után Ayse úgy döntött, hogy Milánt és a szabadságát választja családja helyett.

Dani: „A baba a legjobb dolog, ami az életemmel történhetett…”

Lili a fellegekben járt, miután Dani őt választotta. Ayse kiállt a kapcsolatáért családjával szemben. Lali egy férjes nővel kezdett ki a faluban.

Karesz majdnem verekedésbe keveredett felszolgálás közben

Karesz egy rossz reggel után úgy döntött, hogy véget vet annak, hogy mindenki piszkálja és lúzernek tartja. Kihívta egyik szekáló vendégét egy kosárpárbajra, és Ayse segítségével sikerült is győznie. Mikor este megmutatta a győzelméről felvett videót, amit már fel is töltött egy közösségi oldalra, Ayse teljesen kiakadt, ugyanis a felvételen látszik, hogy ott csókolóznak Milánnal. Hogy ne veszélyeztesse Milánék lebukását, Karesz hajlandó volt levenni a videót a netről. Most már csak reménykedni tudtak abban, hogy Ayse bátyjai nem látták a felvételt...

Lili Daninak: Nem tőled van a baba…”

Lili elárulta az igazat Daninak. Orsit zavarta Marci lekezelő viselkedése. Karesz véletlenül bajba keverte Ayse-t és Milánt.

Milán romantikus gesztusa majdnem lebuktatta őt Ayse testvérei előtt

Milán megpróbált levélben üzenni szerelmének, de Ayse anyja elfelejtette odaadni az üzenetet lányának. Mivel a levéllel lebukhatnának, Milán Karesszel és Gusztival megpróbálta visszaszerezni azt. Hakan és Fatih után mentek a török fürdőbe, hogy kicsempésszék a levelet.

Tamásnál betelt a pohár: kidobta Szofit

Tamás meglepő dolgot talált Márk lakásán. Milán levélben akart Ayse-nak üzenni. Lili rosszul lett.

Lali:

A kiköltözéskor Lali teljesen összeomlott, és úgy tűnt, hogy egyik barátja sem képes felvidítani őt. Lali azt vesztette el, ami a legfontosabb volt számára: az albérletet, és ezzel együtt a barátait.

Eljött a kiköltözés napja

A lakóknak el kellett hagyniuk az albérletet. Anna új munkát kapott. Ayse váratlan helyről kapott segítséget.

Milán és Karesz sellőnek öltözve, énekelve gyűjtöttek pénzt repülőjegyre

Milán és Karesz azon a hajón vállaltak munkát, amelyiken pár nappal ezelőtt másnaposan ébredtek. A munka több, mint megalázó volt, viszont amikor a Dunán hajókáztak, Milán látni vélte az egyik hídon Aysét. Azonnal Ayse-ék házához rohant, a családtagok viszont elzavarták Milánt. A fiú ezért addig várakozott a ház előtt, amíg megpillantotta a hazatérő Aysét.v

Ayse utazása hazugság volt?

Az albérlet lakói búcsúbulit akartak szervezni Joe-nak. Bori, Anna és Lili vásárolni mentek. Milán gyanakodni kezdett arra, hogy Ayse mégse utazott el.

Milán versenyt futott az idővel, hogy megállítsa Ayse-t

Milán és Karesz másnaposan ébredtek egy hajón, ami nem az övék volt. Miután meggyőzték a kapitányt, hogy tegye ki őket, Milán kétségbeesve próbált időben odaérni Aysehoz, hogy megakadályozza a lány távozását Törökországba.

Teó Tamarának: „Lett egy új szerelmem”

Tamara pénzt kért Joe-tól. Megjelent Sanya, hogy visszavigye Annát Muronyba. Milán megpróbálta megakadályozni Ayse utazását.

Idézd fel te is az 5 éves Éjjel-Nappal Budapest öt legemlékezetesebb szerelmét!

A napokban öt éves Éjjel-Nappal Budapestnek mindig is szerves részét képezte a szereplők szerelmi élete, ezért visszatekintettünk a sorozat legemlékezetesebb kapcsolataira. Nektek ki volt a kedvenc párosotok?

Milán olajbirkózásban állt ki Ayse testvére ellen

Milán úgy döntött, hogy ha észérvekkel nem megy neki, erővel vívja ki Ayse testvéreinek a tiszteletét. Kihívta egyiküket egy török olajbirkózásra. Időközben ráadásul kiderült, hogy Ayse már másnap utazik Törökországba.

Ezek voltak az Éjjel-Nappal Budapest elmúlt 5 évének legjobb pillanatai!

Drámai kitárulkozások, szenvedélyes szerelmek és vicces momentumok is bőven akadtak a sorozat elmúlt öt éve alatt, ezek legjavát gyűjtöttük most össze nektek!

Ayse és Milán családja leült tárgyalni

Milán és Ayse leültek beszélni a lány szüleivel. Anna teljesen kikészült Roland miatt. Joe rájött, hogy ideje változtatnia az életén.

Vajon sikerült Milánnak Nihat lelkére beszélni?

Milán és Ayse visszazuhantak a valóságba, amikor kiderült, hogy Ayse testvérei reggel követték Kareszt és Gusztit Milán szüleinek a házáig. Csak Balázsnak, Milán apjának sikerült Ayse testvéreit elzavarnia, ám nem sokkal később a fiúk ismét visszatértek szüleikkel. Milán belátta, hogy Ő és Ayse nem fogják tudni elkerülni, hogy leüljenek beszélni a szülőkkel. Amikor nem sokkal később mindannyian egy asztal körül ültek, Milán ismét reménykedni kezdett abban, hogy Nihat megértő lesz vele, ám csalódnia kellett. Este Milán elhatározásra jutott, Ayse pedig sokkoló híreket kapott apjától.

Ayse Milánnak: „Ez nem lesz jó hosszútávon…”

Milán és Ayse lány családja elől menekülve még mindig Milán szüleinek a házában bujkáltak. Ayse-t egyre jobban megviselte ez a száműzetés, és a bezártságot sem igazán bírta. Milán hirtelen elhatározásból rendezett neki egy bulit, a saját haverjain kívül meghívta a lány barátait is. Milán terve bejött, Ayse feloldódott a buliban, de a jókedvnek váratlanul véget vetett Milán szüleinek hazaérkezése.

Anna: „Roland csak egy buta, naiv kislánynak tart…”

Anna kipróbálta magát a klubban. Tamara békülni próbált Joe-val. Milán meglepetéssel dobta fel Ayse-t.

Ayse Milánnak: „Ha most hazamegyek, akkor soha többet nem láthatlak…”

Ayse és Milán úgy döntöttek, hogy ideje elmélyíteni a kapcsolatukat: szerettek volna lefeküdni egymással. Nagy nehezen találtak egy helyet, ahol nyugodtan kettesben lehettek, az idillt azonban megtörte Karesz figyelmeztető SMS-e, miszerint Ayse bátyjai a nyomukban vannak!

Ayse és Milán kapcsolata új szintre lépett

Annát kétségek gyötörték. Szofi bajba került. Ayse és Milán előrébb akartak lépni a kapcsolatukban.

Karesz Milánnak: „Szánalmas vagy, nincs mit megbeszéljünk…”

Milán és Ayse mozizni mentek, ami miatt a fiú lemondta a Kareszékkal megbeszélt leltározást. Karesz és Guszti azonban váratlanul megjelentek a moziban, Milán pedig lebukott, és magára haragította barátait.

Teó: „Ha minden jól megy, akkor a lúzer Tamás nemsokára kirepül az életünkből…”

Roland felvitte Annát Budapestre. Szofi és Márk közös programra mentek. Milán és Ayse szorult helyzetbe kerültek.

Ayse és Milán titokban folytatják a kapcsolatukat?

Miután többször is átbeszélték a dolgot, Ayse és Milán titkos kapcsolatba kezdtek. Milánnak ez eleinte nem okozott gondot, amikor azonban hazudnia kellett Karesznak a dologról, lelkiismeretfurdalása lett.

Roland visszavágott végre gyermekkori riválisának

Roland úgy döntött ideje bizonyítania. Evelin újra szembekerült Gáborral. Ayse és Milán szenvedtek egymás nélkül.

Karesz elrabolta Milánt, hogy végre észhez térítse

Milán úgy döntött tovább küzd Ayse-ért, és felkereste a lányt, hogy egy meglepetés előadással újra elnyerje a szívét. Később újra felkereste a lányt, de ekkor felbukkantak a lány erőszakos testvérei. Ayse megrémült, hogy agyonverik Milánt, és úgy próbálta megmenteni, hogy látványosan durván visszautasította a fiút, hogy a testvéreinek ne legyen oka bántani őt. Milán ettől totálisan kikészült, este pedig Guszti és Karesz próbáltak lelket önteni belé.

Roland felfedte fájdalmas múltját Bori előtt

Roland váratlan meghívásban részesült. Szofi Tamara lelkére beszélt. Milán romantikus gesztussal lepte meg Ayse-t.

Ayse testvérei megfenyegették Milánt

Milán a fejébe vette, hogy Ő és Ayse szökjenek meg Budapestről. A lány SMS-ben küldte el neki, hogy hol találkozzanak, ám Ayse helyett a testvérei jelentek meg, akik Ayse mobiljával azért csalogatták oda Milánt, hogy végérvényesen beleverjék, hogy tartsa magát távol a húguktól. Milánt az utolsó pillanatban mentették meg a barátai.

Ayse Milánnak: „A szüleim azt mondták, válasszak: Ők, vagy Te…”

Teó elhatározta, hogy elköltözik. Milán tovább harcot Ayse-ért. Gábor és Laura tovább civakodtak.

Nihat végleg eltiltotta Milánt Ayse-tól

Milán már nem bírta a titkolózást, ezért, hogy kicsit kiengesztelje, Ayse meglepte őt egy randival. Az apja azonban azonnal hazarendelte Ayse-t. Mikor Milán csalódottan hazavitte a barátnőjét, a lány tiltakozása dacára megcsókolta az ajtóban. Nihat meglátta őket, és nekitámadt a fiúnak. Ayse hiába vette a védelmébe barátját, Nihat hajthatatlan volt, kirúgta Milánt és eltiltotta őket egymástól.

Gábor: „Tamara miatt teljesen elfogom veszíteni a barátomat…”

Tamara megmutatta, mennyire megváltozott. Lali és Gábor megpróbálták elterelni Joe figyelmét a szerelmi bánatáról. Milán és Ayse lebuktak.

Karesz megpróbálta összehozni Danit és Lilit?

Milánék meglátogatták Lilit új otthonában, eközben pedig Karesz és Dani jobban megismerték egymást. Lili hirtelen pánikba esett, amikor Milántól megtudta, hogy Karesz magával vitte a terhességi kiskönyvét a boltba. A lány majd belehalt a félelembe, hogy kiderülhet a hazugsága az apa személyével kapcsolatban, ráadásul esélye sincs ezt megakadályozni.

Ayse letagadta, hogy valaha is összejönne Milánnal

Milán visszatért, és úgy döntött Ayse-val tölti a napot. Kosarazni mentek, ahol aztán megjelent a lány bátyja is, aki egyből rájött, hogy a húga és Milán egy pár. Azért, hogy ne bukjanak le, Ayse hirtelen azt állította, hogy Murattal van együtt. Milán kikészült ettől a hazugságtól.

Joe teljesen szétcsúszott a nagy pillanata előtt

Eljött Joe nagy napja. Tamást kikészült az elmaradt esküvőjük napján. Milán féltékeny lett.

Lili Karesznak:

Lili továbbra is frusztrált volt, amiért Kareszé a baba. Mesivel felkerestek egy abortusz szakértőt, miközben Karesz és Guszti elhatározták, hogy egy kis bulival vidítják fel a lányt, de Lili ezt is rossz néven vette.

Guszti veszélybe sodorná Milán és Ayse kapcsolatát?

Amikor Milán reggel szerelmesen elhagyta a lakóhajót Aysével, egyenesen Gusztiba szaladtak bele. Guszti nagyon dühös volt, mert Milán eltitkolta előle az újdonsült kapcsolatát. Amikor Guszti később felbukkant a dönerezőben és Nihat előtt jelenetet rendezett, Milán attól félt, hogy Guszti kiszolgáltatta őt, és lebuktatta Ayse kettős életét.

Vajon Szofi képes lesz még visszaszerezni Tamást?

Joe reklámvideót készített Lalival. Guszti kiakadt Milánékra. Szofi meglepő helyről kapott segítséget.

Milánnak Ayse-nak: „Akkor most járunk?”

Szofi reggel a fodrászatban teljesen magán kívül volt. Nagyon aggódott a kapcsolatuk miatt Tamással, amiért az olyan rosszul vette, hogy lefújták az esküvőt. Tivadar hazaküldte, hogy tisztázza a dolgot vőlegényével, és aztán tiszta fejjel tudjon a munkára koncentrálni. De Tamás nagyon meg volt bántva, és Szofi nem tudott szót érteni vele.

Tamás szakított Szofival?

Ayse ignorálta Milánt. Szofi megpróbálta jóvá tenni a hibáit. Bécy-t átverték.

Guszti lemondott Milán barátságáról

Milán reggel elhatározta, hogy megszerzi a kisegítői állást Ayseék éttermében, de a terve csődöt mondott, mert Ayse apja elhajtotta őt. Nehezen, de végül megszerezte az állást, de hiába, mert mint kiderült Ayse elutazik egy hétre. Mikor aztán este Guszti is durván rátámadt, mert úgy érezte, hogy Milán hátba támadta, Karesz figyelmeztette, hogy talán nem kellene kockára tennie a Gusztival való barátságát egy nő miatt.

Evelin Daninak: „Gyűlölöm azt a napot, amikor megismertelek…”

Evelin kiosztotta Danit. Milán megtalálta a módját, hogy közelebb lehessen Aysehoz. Lali felkereste Bécy-t.

Ayse az apja miatt hagyta faképnél Milánt?

Amikor Ayse arra kérte Milánt, hogy öltsön magára egy furcsa ruhát, a fiú újra gyanakodni kezdett, hogy ez csak valami szivatás lehet. Kiderült azonban, hogy a lánynak nagy álma, hogy divattervező lehessen, és ezért kért szívességet Milántól. A ruhapróba alatt közelebb kerültek egymáshoz, de Ayse visszavonulót fújt, amikor apja rájött, hogy Milánnal találkozgat. Minden kapcsolatot megszakított a fiúval, aki teljesen kétségbe esett Ayse hirtelen felszívódásától.

Evelin újra az alkoholizmus felé sodródik a szakítás miatt?

Lili tudomást szerzett Daniék szakításáról. Gábor bajba került. Ayse szívességet kért Milántól.

Szofi: „Még soha az életben nem voltam ilyen mélyponton…”

Orsi féltékeny lett. Szofi felmondott. Milánon bosszút álltak.

Ayse még a nadrágot is lecsalta Milánról

Milán meg volt győződve arról, hogy jól fog sikerülni a randi, amit úgy zsarolt ki Ayse-ből. Később azonban kiderült, hogy Ayse csak jó pofát vágott az ügyhöz azért, hogy egy egyszerű trükk segítségével lenyúlja Milántól a zsaroló fotókat és videót – valamint a fiú nadrágját és cipőjét. Milán megtörten, félmeztelenül tért vissza a lakóhajóra, ahol Karesz a lelkére beszélt. Ám Milán ahelyett, hogy végleg feladná Ayse-t, még tett egy utolsó közeledési kísérletet a lány felé és őszintén bocsánatot kért tőle. Ayse ettől meghatódott és kibékült Milánnal, aki erre ismét reménykedni kezdett, hogy övé lehet álmai nője.

Milán:

Milán hiába örült, hogy a pénteki kihívást ő nyerte, Ayse megint felültette. Mikor később meglátta Ayse-t egy kajáldában dolgozni, elfogta őt a kíváncsiság. A lány pánikszerűen próbálta lerázni az udvarlóját, és nagyon úgy festett, hogy teljesen a szigorú apja uralma alatt áll. Az újonnan szerzett tudásával megzsarolta a lányt és kicsikart belőle egy randit.

Ayse megmutatta valódi önmagát Milánnak

Milán megzsarolta Ayse-t. Szofi megpróbált talpra állni. Karola aggasztó hívást kapott.

Roland mélypontra ért és felmondott Bécy-nél

Roland felmondott. Gábor újra megbántotta Joe-t. Milán és Guszti a verseny utolsó feladatához értek.

Milán Aysenak: „Van az embernek méltósága, befejeztem…”

Milán a tegnapi veresége után annyira berágott Gusztira, hogy ki akarta dobni a hajóról. Ayse eközben bejelentette a végső kihívást: az a kívánsága, hogy a fiúk tetessenek piercinget a köldökükbe. Milánnál ez már kiverte a biztosítékot, de Guszti így is teljesítette a feladatot. Milánnak viszont éppen azzal sikerült Ayse kegyeit elnyernie, hogy kiderült róla, tökös gyerek, aki nem úgy táncol, ahogy mások fütyülnek. Ayse Guszti döbbenetére Milánt kiáltotta ki győztesnek, és megadta neki a telefonszámát.

Roland megverte a klub egyik vendégét

Roland tovább szenvedett Bori megtámadásától. Guszti átverte Milánt. Evi rájött, hogy mit is tett.

Ayse miatt érhet véget Milán és Guszti barátsága?

Reggel Milán motiváltnak érezte magát, eldöntötte, hogy ő nyeri a mai kihívást. Ayse közölte a fiúkkal, hogy nagyon szeretne egy olyan rókafarkat, ami egy rocker motorján van. Milánnak az élete kockáztatásával végül valóban sikerült megszereznie a rókafarkat. Amikor Milán büszkén megmutatta Gusztinak a zsákmányt, aki korábban már gyáván feladta a küzdelmet, Guszti egy csúnya trükkel ellopta azt Milántól, mire Ayse őt nevezte meg győztesnek. A dühös Milán bosszút esküdött barátja ellen.

Milán női ruhában zsonglőrködött Ayse számáért!

Miután Milánék újra felkeresték Ayset a teázóban, a lány megjelent a hajón, és egy pikáns kihívás elé állította két hódolóját. Milán először meghátrált, de mikor Guszti kiállta a próbát, ő sem akart beégni, és teljesítette a feladatot. Végül Ayse döntetlent hirdetett ki, ami nem tetszett a fiúknak.

Borit késes támadók fenyegették meg

Rolandot és Borit támadás érte. Evelin hazudott Daninak. Milán és Guszti újabb kihívást kapnak.

Milán és Guszti megcsókolták egymást Ayse kedvéért?

Orsi sokkot kap, mivel Marci elakarta küldeni az apjának azt a videót, amit a tegnapi bulin vettek fel. Teó elakarta küldeni a videót Tamarának, hogy így tegyen szert előnyre a lánynál. Orsi elcsórta a mobilt, hogy tönkre tegye, Joe azonban visszatartotta Orsit, és felszólította, hogy adja vissza. Orsi szót fogadott, majd megkérte Marcit, hogy törölje a videót a barátságuk kedvéért. Végül sikerült megpuhítania Marcit, ennek következménye viszont az volt, hogy a fiú összetűzésbe került az apjával.

Teó Marci felvételével járatná le Joe-t?

Szofi bevallotta az igazat Tivadarnak is. Marci leakarta járatni Joe-t. Guszti és Milán Ayse telefonszámáért versenyeztek.

Gáborból milliomos lett!

Gábor hatalmas örökségre tett szert. Teó és Joe durván összevesztek. Milán és Ayse újra összefutottak.

Ayse újra felültette Milánt?

Milán reggel véletlenül összefut Ayse-vel és sikerült elhívnia a lányt a lakóhajóra, hogy ott dicsekedjen neki egy kicsit. Ayse-re tényleg nagy hatással volt Milán otthona, és gyorsan sikerült is rábeszélnie a fiút, hogy este ott tarthassa meg az egyik barátnője szülinapi partiját. Kicsit közelebb is kerültek egymáshoz, Milánnak pedig meggyőződése volt, hogy meg fogja kapni a lányt. A buli azonban hamar elfajult, és Ayse a barátaival együtt elmenekült a rendőrség elől, míg Milán ottmaradt egyedül tartani a frontot.

Dani és Evelin újra együtt vannak?

Karesz osztálytalálkozóra ment. Dani kisegítette Evelint. Gábor rájött, hogy nincs miért itthon maradjon.

Margó Karesznak: „Ne gyere el az esküvőre, mert még mindig nem engedted el Sárit…”

Kareszék nyáridéző bulival készültek Sári esküvőjére, amikor Zsófika és Margó megjelentek a lakóhajón. Amikor később Karesz összeveszett Sári anyjával, Margó azt követelte a fiútól, hogy ne jöjjön el Sáriék esküvőjére. Karesz idővel belátta, hogy Budapesten kellene maradnia, mivel az esküvő kikészíti őt idegileg és esetleg még hülyeséget csinálna, ha elmenne. Milán csatlakozott barátjához, és úgy döntött itthon marad vele.

Lilit újra alkoholizmus fenyegeti?

Lili és Dani újra találkoztak. Joe és Tamara rájöttek Lali csapdájára. Karesz összeveszett Margóval.

Újabb barátot tiltottak el Kareszéktól

Kiderült, hogy Gusztit eltiltották Karesztól és Milántól, a fiúk azonban nem akarták annyiban hagyni a helyzetet, ezért elmentek barátjuk szüleihez. A szülőknél aztán csak még rosszabb színben sikerült feltüntetniük magukat, és kidobták őket a házból. Este azonban legnagyobb meglepetésükre megjelent Guszti, aki úgy döntött odaköltözik a lakóhajóra barátaihoz.

Teó: „Soha nem tudtam, hogy kell jó apának lenni…”

Teó összeomlott. Gusztit eltiltották a fiúktól. Bori és Roland szexbalesetet szenvedtek.

Milánt átverte álmai nője?

Milán Ayseval töltötte az éjszakát, és a mennyekben érezte magát. Ayse még a telefonszámát is megadta, úgy tűnt, minden a legnagyobb rendben. A szám azonban hamis volt, Milán pedig elkezdett utánajárni a lány igazi elérhetőségének. Este Ayse jelentkezett és megbeszéltek egy randit a lakóhajón. Milán borzasztóan boldog volt, ám kiderült, hogy ez csak Ági bosszúja volt, mert Milán beárulta őt a szüleinél, hogy bulizni volt.

Tamás hazudott apja kilétéről?

Tamás megkapta a teszt eredményét. Milánt átverték. Lali megérkezett Budapestre.

Milán a rendőrök kereszttüzében talált rá a szerelemre

Milán és Karesz unatkozott, ezért egyből rákattantak a lehetőségre, amikor Ági, Guszti húga, beszámolt nekik egy titkos partiról. Ági ugyan nem szerette volna, hogy a fiúk is vele tartsanak, azonban a két srác és Guszti kiderítették hol lesz a buli helyszíne. Odaérve Milán rögtön fülig szerelmes lett, amikor összefutott a csinos Ayseval. Hamarosan azonban megjelent a rendőrség, és véget vetett a szórakozásnak.

Tamás Ádámról:

Joe összehozta Orsit és a barátnőit. Tamás közös napot töltött el az apjával. Milán és Karesz bulizni indultak.

Milán undorító módon üldözte el a randipartnerét

Milán teljesen kikészült, amikor kiújult a bőrallergiája. Karesz eközben szerzett egy megbízást, aminek köszönhetően Milánra szemet vetett egy csinos lány. Mikor aztán összejött kettejük között egy randi, Milán nem bírta ki, és gátlástalanul vakarózni kezdett, amivel sikerült elüldöznie Petrát.

A semmiből tűntek elő Tamás szülei

Tamást meglátogatták szülei. Lali tervet eszelt ki, hogy segítsen Nikinek. Milán kellemetlen helyzetbe keveredett.

Karesz randija csúnya titokkal bukott le

Amikor Milán reggel megtalálta Sári esküvői meghívóját, pánikolni kezdett és el akarta dugni Karesz elől. Az az ötlete támad, hogy össze fogja hozni barátját valakivel. Egy internetes oldalon Milán rátalált a neten Klárira, akit Mesi barátnőjeként mutatott be Karesznek. Ők ketten valóban rögtön nagyon jól egymásra hangolódtak, de aztán kiderül, hogy Klári egyáltalán nem százas.

Karesz és Milán a rendőrségen kötöttek ki

Reggel Karesznek zseniális ötlete támadt. Mivel holnap születésnapja lesz, szerette volna újra átélni a 17. születésnapját, amikor Milánnal Lengyelország felé stoppoltak. Milán is benne volt és gyorsan találtak is egy sofőrt. Ám egy vita után a sofőr kidobta őket az autójából. Karesz és Milán hirtelen az utcán találták magukat és mindennek a tetejébe még a rendőrök is bevitték őket.

Gábor részegen kirúgatta Nikit

Gábor kiakadt. Tamás provokálni kezdte Teót. Karesz rendhagyó szülinapot eszelt ki.

Karesz ételre cserélte a szülinapi ajándékát

Karesz és Milán szörnyen éhesek voltak, pénzük azonban nem volt. Miután összevesztek, amiért Milán nem volt hajlandó pénzt kérni a szüleitől, Karesz elcserélte barátjától kapott szülinapi ajándékát ennivalóra. Végül Milán is szerzett ételt a szüleitől, majd amikor rájött arra, hogy Karesz mit csinált, csalódottan faképnél hagyta a barátját.

Roland elszánta magát Bori meghódítására

Roland eldöntötte, hogy küzd Boriért. Joe és Orsi közelebb kerültek egymáshoz. Karesz és Milán éheztek.

Karesz és Milán malacot loptak!

Karesz és Milán elloptak egy malacot Gusztiéktól, mivel azt gondolták, hogy levágásra ítélték a disznót. Guszti azonban megjelent a fiúknál, és ők kénytelenek voltak visszaadni az állatot, amiről ráadásul kiderült, hogy nem levágják majd, hanem ajándékba adják Guszti unokahúgának.

Zsuzsa felfedte miért tért vissza Joe életébe

Zsuzsa bevallotta bűneit Joe-nak. Teó állásinterjúra ment. Karesz és Milán elloptak egy malacot.

Karesz és Milán minden pénzüket elvesztették

Karesz és Milán gokartozni indultak, hogy elköltsék a parti-szervezéssel megkeresett pénzüket, amikor két lány kihívta őket egy léghoki-versenyre. Miután azt könnyűszerrel megnyerték a fiúk, visszavágót ajánlottak nekik a gokart pályán, amit azonban már csúfosan elbuktak, így elveszítve minden pénzüket.

Joe:

Joe-nak váratlan vendége érkezett. Teót megvádolta egy volt kalandja. Kareszt és Milány gokart versenyre hívták ki.

Puskás Peti menti meg Milánt és Kareszt az újabb kínos bukástól?

Karesz és Milán új megbízást kaptak: egy kislány nyolcadik születésnapját kellett megszervezniük. Amikor azonban találkoztak a lánnyal, rájöttek, hogy félreértették a megrendelő apukát, Fióna ugyanis nem nyolc, hanem tizennyolc éves lesz. A srácoknak improvizálniuk kellett valamit, ezért megkérték barátjukat, Puskás Petit, hogy lépjen fel az együttesével a szülinapon.

Joe még érez valamit Tamara iránt?

Joe megpróbálta távoltartani Tamarát Teótól. Karola lesújtó híreket kapott a kezéről. Karesz és Milán szülinapot szerveztek.

Karesz Milánnak: “Csináljunk egy problémamegoldó vállalkozást…”

Karesz és Milán, Mesi unszolására, létrehozták új vállalkozásukat, az Ötletbazárt, amivel megoldóemberekként szerettek volna tevékenykedni. Hamar meg is kapták első megbízásukat, amivel azonban csúfos kudarcot vallottak. Este aztán, épp mikor már feladták volna, újabb megrendelésük érkezett.

Dávid Borinak: „Életed legnagyobb meglepetésében lesz részed…”

Tamara tisztázta kapcsolatukat Joe-val. Dávid meglepte Borit. Karesz és Milán vállalkozást indítottak.

Karesz és Milán csajozni tanították Gusztit

Karesz és Milán megismerték Gusztit, Endre unokatestvérét, aki el volt tiltva a két sráctól ezért ők hazudtak a kilétükről hogy beszélgessenek Gusztival. A fiúról kiderült, hogy szerelmi bánata van, Karesz és Milán pedig úgy döntöttek, kisegítik őt.

Tamara nyomozni kezdett Teó után!

Tamara nyomozni kezdett Teó után. Lili féltette újdonsült kapcsolatát. Milán és Karesz új barátot találtak.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való
!

A tartalom megtekintése csak az X-Faktor Elit Klub tagjai számára engedélyezett!

A tartalom megtekintése csak az X-Faktor Elit Klub tagjai számára engedélyezett!