KERESÉS search-close

Hold

58 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "Hold"

Történelmi lépés volt a Holdraszállás!

50 éve szállt le a Holdon az amerikai Apollo-11 két asztronautája, majd néhány órával később Neil Armstrong, aztán Buzz Aldrin a Föld kísérőjének felszínére lépett. Nagyon veszélyes vállalkozás volt. A NASA felkészült a legrosszabbra is: Nixon elnöknél volt a gyászbeszéd szövege is.

50 éve volt a Holdra szállás: van, aki szerint az egész meg sem történt

Nem igaz, hogy ember járt a Holdon. Ötven évvel az első Holdra szállás után még mindig sokan ezt gondolják. Az összeesküvés elmélet híveiről leperegnek a bizonyítékok, szerintük szemfényvesztés volt az egész, ami egy filmstúdióban készült.

52 év után ember a Holdon?

A Holdat vette célba a világ leggazdagabb embere. Az Amazon nevű, elektronikus kereskedelemmel foglalkozó amerikai cég tulajdonosa, Jeff Bezos bejelentette, hogy holdraszálló egységet építtet. Tervei szerint pár éven belül vállalkozása készen állhat arra, hogy asztronautákat vigyen a Holdra, így 1972 után először léphetne ember a Föld kísérőjének felszínére.

Top 8 - Kamu lenne a Holdra szállás ? Mi történt 50 évvel ezelőtt?

Kis lépés egy embernek, de nagy lépés az emberiségnek. A történelem egyik leghíresebb mondata, ami a Holdra lépéskor hangzott el. Neil Armstrong és az Apollo 11 történetét számtalanszor megfilmesítették már, legutóbb Ryan Gosling játszotta el az űrhajós szerepét. Sokak szerint viszont az emberiség egyik legnagyobb eredménye is csak egy mozifilm, amit Stanley Kubrick rendezett és soha nem járt ember a Holdon.

Pár évtized múlva már turistajáratok is lesznek a Holdra?

50 évvel ezelőtt hatalmas előrelépés volt az emberiség számára, hogy sikerült eljutni a Holdig. A Kennedy elnök által meghirdetett Apollo program volt ezidáig az első és egyetlen űrkutatási program, amiben az Egyesült Államok embereket juttatott a Hold felszínére.

Újra embert akarnak küldeni a Holdra!

Történelmi bejelentést tett Mike Pence, amerikai alelnök az amerikai űrhajózási tanács ülésén. Az Amerikai Egyesült Államok célja, hogy öt éven belül újra űrhajósokat küldjön a Holdra. Az űrverseny egyre inkább fokozódik. Nem csak az Amerikai Egyesült Államok, hanem Oroszország is igényt tart a Holdra.

Hamarosan megjelenhet az izraeli zászló a Holdon

Hamarosan megjelenhet az izraeli zászló a Holdon az amerikai, a szovjet, és a kínai után. Csütörtök este Floridából fellőtték Elon Musk rakétáját a Teremtés nevű izraeli szondával, amely a tervek szerint április 11-én landol a Föld kísérőjén. Ez az első eset, hogy egy magáncég Hold-küldetést vállal, és az első eset, hogy Izrael megcélozza a Holdat.

A Hold túlfelén


szerző:
2019.01.15. 17:59
A Hold túlfelén

Közzétették az első videót, amelyen a kínai szonda holdjárója látható munka közben a Hold nem látható túloldalán.

 

Kína leszállt a Hold „sötét oldalán”

Újabb lépést tett Kína, hogy szuperhatalommá váljon. Leszállt a Hold úgynevezett sötét oldalán a kínai holdistennőről elnevezett Csang'o 4 szonda. Ilyen még nem volt az űrkutatás történetében.  Első szerkezetként egy szovjet szonda landolt a Holdon, első emberként amerikaiak jártak ott. Most már van valami, amiben Kína is első.

 

Leszáll a Holdra Kína

Néhány napon belül Holdra száll Kína. Jelenleg a leszállóegység rendszereit tesztelik, hogy aztán megkezdődjön az ereszkedés, a magyar származású tudósról, Kármán Tódorról elnevezett kráterbe. A kínaiak rohamtempóban fejlesztik űrprogramjukat. Új rakétát, és űrrepülőgépet is építenek, és már a holdbázist tervezik.

„Puli”, a magyar felderítő robot

Három év múlva elindulhat a Holdra Puli, a magyar fejlesztésű felderítő robot - ezt mondják a fejlesztők. Ez több milliárd forintba kerül. A fényképek és mérések készítésére is alkalmas holdjárót az elmúlt 8 évben világszerte több olyan helyen tesztelték, amelyek felszíne nagyon hasonlít a Holdhoz és a Marshoz is, eddig mindenhol sikerrel vette az akadályokat.

Japán űrturista mehet a Holdhoz

Egy dúsgazdag japán férfi lehet a világ első űrturistája, aki eljut a Holdhoz. Méghozzá Elon Musk rakétájával, amelynek kaliforniai telepén tegnap mutatták be Mezava Juszakut, noha a tervek szerint csak 5 év múlva lenne az utazás. Az árról hallgatnak a felek, de van viszonyítási alap.

Lenyűgöző videót készített a NASA

Közel egy évtizeddel ezelőtt, 2009 júniusában lőtték fel a Lunar Reconnaissance Orbiter nevű amerikai űrszondát. Az eszköz az azóta eltelt években folyamatosan a Holdat pásztázta. A 4K-s felvétel egyfajta "idegenveztés" a Holdon.

A zsűri a Holdról hozta el a juniorok meglepi alapanyagát!

Zé, Rozina és a Séf óriási utat tettek meg, hogy elhozzák a gyerekeknek a második feladat alapanyagait. Egészen a Holdig repültek az űrhajójukkal a hat darab különleges sajtmintáért.

TELIHOLD: Varázslatos látvány Európától Ázsiáig

A köznyelvben szuperholdnak nevezett jelenség valójában egy olyan telihold, amely akkor következik be, amikor az elipszis alakú pályán keringő Hold a legközelebb van a Földhöz. Ez nagyjából 356 ezer kilométer. Ettől csupán a Hold látszólagos mérete és látszólagos fényessége nő meg. Rendszerint átlagosan, időnként viszont, mint most, erősebben. A közelség, mégha csalóka is, bámulatos volt, ám a száraz tény az, hogy a Hold valójában egyre távolodik a Földtől.

A Hold sötét oldala


szerző:
2016.07.12. 18:49
A Hold sötét oldala

Fantasztikus felvételt készített az amerikai űrkutatási hivatal egyik szondája. A képeken a Hold sötét oldalát látjuk, amint kísérőnk elhalad a napsütötte Föld előtt. A NASA szondája, amely a Holdnál jóval messzebb kering, a Föld klímaváltozásait vizsgálja. A Hold tengelyforgásának és Föld körüli keringésének ideje pontosan megegyezik, ez az oka annak, hogy a Holdnak mindig ugyanazt az oldalát látjuk.

Az első település a Holdon

Milyen lesz az első település a Holdon? Erről mutatott be trükkfelvételek sokaságát felvonultató, látványos videót az Európai Űrügynökség. A szervezet nemrég jelentette be, hogy húsz éven belül megépülhet a holdbázis.

Magyarul Balóval 2016-01-05

Van élet a Földön kívül? Ez a rejtély 2015-ben még nem oldódott meg. De az űrkutatás sokat tett, hogy közelebb kerüljünk a válaszhoz. Folyékony vizet találtak a Marson, és a Szaturnusz egyik holdján is. Közben távcsővel megtalálták a Föld unokatestvérét. Minek köszönhetőek a tavalyi áttörések? Mit tudhatunk meg – akár magyar közreműködéssel is - a világűr titkaiból?

Holdfogyatkozás a világűrből nézve

Fantasztikus felvételt tett közzé az amerikai űrkutatási hivatal a szeptember végi holdfogyatkozásról. Még soha még nem készültek olyan távlatból képek arról, ahogy a Hold a Föld árnyékába kerül, és így bolygónk eltakarja előle a Napot. A káprázatos jelenséget a NASA egyik űrszondája vette fel a Földtől több mint másfél millió kilométeres távolságból.

Halloween aszteroida húz el a Föld mellett jövő héten

Pánikra semmi ok, csillagászok szerint nincs rá esély, hogy a Földbe csapódjon. A három focipályányi méterű kődarab október 31-én húz el bolygónk mellett, alig lesz messzebb, mint a Hold.

A holdra készül a Puli űrszonda

Nem mindennapi eredményt ért el egy magyar tervezői csapat, akik – autentikusan - Pulira keresztelt űrszondájukat felküldhetik a Holdra, így ezzel mi lehetünk a negyedik ország, akinek ez sikerül. Hogy pontosan mit is tud, azt reggel megmutatták tervezői. Vendégünk volt Pathy Miklós, Földi Szegmens koordinátor, Dr. Pacher Tibor., alapító, csapatvezető.
 

Földönkívüli jeleket akar fogni Kína, épít hát egy 500 méteres rádióteleszkópot

Mióta vizet találtak a Marson, tömegeket kezdett el érdekelni az űrkutatás és a földönkívüliek. Nekik kedvezünk ezzel a hírrel, Kína ugyanis nagyon elszánt, mindenképpen idegen eredetű jeleket akar fogni a világűrből. Építenek hát egy öt focipályányi rádióteleszkópot.

Pénteken nappal is sötétebb lesz

Pénteken sötétebb lesz a nappal. Délelőtt részleges napfogyatkozás lesz Magyarország fölött. A Nap hatvan százalékát takarja ki a Hold, ami a csillag és bolygónk közé kerül. A meteorológusok szerint nem lesznek felhők az égen, jól látható lesz a ritka jelenség.

A Holdra megy Weöres Sándor verse

Magyar költemény lehet az első űrvers. Weöres Sándor egyik versének részletét viszi a Puli űrszonda a Holdra. Több száz versből választották ki egy internetes szavazáson.

A növekvő Hold hatása az életünkre

Frabato elmesélte, hogy milyen hatással van életünkre a növő Hold ereje és mennyiben változtathatja meg kapcsolatainkat és egészségi állapotunkat, vagy éppen mennyire hathat ki munkánkra.

Belefúrnak a Holdba


szerző:
2014.11.19. 18:23
Belefúrnak a Holdba

Különleges Hold-programot jelentett be egy magáncég Nagy-Britanniában. Szondát akarnak küldeni az égitestre, hogy kutatófúrást végezzenek, és válaszokat találjanak a Föld és persze a Hold keletkezésére. A programhoz interneten toboroznak támogatókat.

Eltűnik a Hold az égről


szerző:
2011.06.15. 16:51
Eltűnik a Hold az égről

Az egész ország területén tisztán látható lesz szabad szemmel a teljes holdfogyatkozás szerda este.

100 percben fogyatkozik a Hold


szerző:
2011.06.14. 15:44
100 percben fogyatkozik a Hold

Az elmúlt tizenegy év leghosszabb teljes Hold-fogyatkozása lesz szerdán.

Kettőscsillaggal „keringőzik” a Szaturnusz

Az utóbbi években a csillagászok felhagytak Gamma Virginis megfigyelésével.

Feltárultak az éjszakai égbolt titkai

A Csillagászat napjára felállított távcsövekkel a Holdat és a Szaturnuszt figyelhették meg az érdeklődők Szegeden.

Gagarin beugróként jutott el a csillagokig

Kedden lesz 50 éve, hogy Gagarin az űrbe repült. Egyesek úgy tartják, nem ő volt az első űrhajós, csak ő volt az első túlélő.

Puli – megvan a magyar holdjáró

Bemutatták a magyar holdjáró prototípusát. A Puli csapat szerkezete a tervek szerint 2013 végén indulhat az expedícióra.

Fél Kettő 11-03-18


szerző:
2011.03.18. 14:20
Fél Kettő 11-03-18

Fél Kettő: Nagy bejelentés - Janics Natasa gyermeket vár, de ott lesz a londoni olimpián. Japán suli - Hogyan élnek a japánok Budapesten, és mit tudnak most az otthoniakról? Színpadi szakítás - Egy darab, ahol a néző is beleszólhat a történetbe. Vendégünk volt Kakasy Dóra színésznő.

Ne dőljön be a holdtölte rémhíreinek!

Sem Japánra, sem Európára nem jelent veszélyt a pénteki holdtölte. Földközelben lesz a Hold, ezért nagyobbnak látszik majd, mint általában.

Kifli alakú Napra ébredhetünk


szerző:
2011.01.03. 18:14
Kifli alakú Napra ébredhetünk

Reggel 8 és délelőtt 11 óra között részleges napfogyatkozás lesz.

Pompázatos parádé az égbolton


szerző:
2010.12.21. 15:40
Pompázatos parádé az égbolton

Teljes holdfogyatkozás volt kedden, amit tízmilliók figyeltek szabad szemmel vagy távcsöveken keresztül.

Vak fiatalok látogatása a Nasa űrtáborában

Egy pályázat alapján választották ki azt a két magyar fiatalt, akik látássérültek számára szervezett űrtáborban vehettek részt az Egyesült Államokban.

Kozmikus „világítótorony” épülhet a Holdon

Oroszország az elkövetkezendő öt év alatt űrkikötőt szándékozik létesíteni a Holdon.

Egy kínai lépéssel közelebb a holdraszálláshoz

Hold körüli pályára állította Kína a "Csange kettő" nevű űrszondát. A művelet fontos lépés ahhoz, hogy az ázsiai nagyhatalom 2017-ben embert küldjön a Holdra.

Holdjárók keringtek a sivatagban


szerző:
2010.09.16. 18:37
Holdjárók keringtek a sivatagban

A NASA megpróbált egy olyan helyzetet szimulálni, mintha a járgányok valóban a Hold, vagy a Mars felszínén közlekedtek volna.

Vak fiatalok a NASA űrtáborában


szerző:
2010.09.13. 15:23
Vak fiatalok a NASA űrtáborában

Két budapesti fiatal vehet részt a látássérültek számára induló NASA Űrtáborban.

Reggeli 10-07-20


szerző:
2010.07.20. 09:05
Reggeli 10-07-20

Reggeli: A keddi Reggeliben egy érdekes kísérletet hajtottunk végre Terry Black-en Pap Lambert István hipnotizőr segítségével. Egy külföldi nőnek ugyanis egy virtuális, hipnózisban végrehajtott álműtéttel sikerült 25 kilót leadnia fél év alatt. Azt sulykolták belé, hogy gyomorgyűrűje van. A virtuális műtétet Terry Black-en is végrehajtottuk.

Sok vizet találtak a Holdon!


szerző:
2009.11.13. 20:57
Sok vizet találtak a Holdon!

Az égitest déli sarka körül, egy kráter mélyén bukkantak fagyott vízre.

Így hat a Hold a Földön élőkre

Teliholdkor négyszer annyi a baleset és a gyilkosság, mint máskor - állítólag.

Sikeresen becsapódtak a Holdba


szerző:
2009.10.09. 15:14
Sikeresen becsapódtak a Holdba

Pénteken kora délután sikeresen a Holdra zuhant két amerikai automata űrjármű.

Bombázzák a Holdat az amerikaiak


szerző:
2009.10.09. 09:30
Bombázzák a Holdat az amerikaiak

Rakétát lőnek az égitest felszínébe, és a felszálló porban vízjeget fognak keresni.

Mégis van víz a Holdon


szerző:
2009.09.24. 14:34
Mégis van víz a Holdon

Vízrészecskéket találtak űrkutató eszközök a Hold felszínén.

Átverés volt a holdraszállás?


szerző:
2009.07.21. 15:05
Átverés volt a holdraszállás?

Hétfőn volt épp 40 éve, hogy hivatalosan a Holdra lépett az Apolló 11 legénysége.

Kis lépés, nagy pofon


szerző:
2009.07.20. 11:07
Kis lépés, nagy pofon

Egy ökölcsapással próbált meggyőzni egy űrhajós egy kételkedőt.

Felújított videó a Holdra lépésről

Közzétette a NASA az első emberek Holdra lépésének digitálisan javított videofelvételét.

Felújították a Hold-misszió felvételét

A videó 15 kulcsfontosságú pillanatot mutat be Neil Armstrong és Buzz Aldrin tettéről.

Minden adott az élethez az Enceladus-on

Sós tengervíz rejtőzhet a Szaturnusz holdjának jeges felszíne alatt.

Amerika újra a Hold felé tart


szerző:
2009.06.19. 08:44
Amerika újra a Hold felé tart

Csütörtök éjfél előtt két holdkutató szondát lőttek fel az Egyesült Államokban.

Gyerekek a Holdon!


szerző:
2009.05.18. 12:00
Gyerekek a Holdon!

Ingyenes, interaktív csillagászati és űrtechnológiai kiállítás nyílt gyerekeknek.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való