KERESÉS search-close

Franciaország

100 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "Franciaország"

Notre-Dame-i tűzvész: mi okozhatta a tragédiát?

A Budapesti Műszaki Egyetem docense szerint szinte biztos, hogy emberi mulasztás okozta a Notre-Dame-i tragédiát. A majdnem ezeréves eredeti faelemek extra szárazok voltak, ezért a felújítás alatt a legkisebb szikra is elég lehetett a tűzhöz.

Notre-Dame: építészeti versenyt hirdettek

Nemzetközi építészeti versenyt hirdetett a francia kormány a párizsi Notre-Dame tűzvészben leomlott csúcsos templomtornyának újráépítésére. Emmanuel Macron kedd este a francia nemzethez intézett tévés beszédében azt mondta: szeretné, ha a katedrálist öt éven belül újjáépítenék és szebb lenne, mint volt. Közben a francia hatóságok szerint 15-30 percen múlott, és a tűzoltóknak köszönhető, hogy tűz megállt a két gótikus torony előtt.

Az egész világ összefogott a párizsi Notre-Dame katedrálisért!

A legfrissebb hírek szerint még legalább két napig tart, ameddig statikusok átvizsgálják Párizs leghíresebb templomát, a Notre Dame-ot, hogy kiderüljön mennyire sérült. A franciák mindig is tartottak attól, hogy mi történne, ha a nemzeti kincsük kigyulladna. Megdöbbentő például az a nyolcvan éve készült film, ami egy tűzoltó gyakorlatot mutat be. Egy esetleges tűzvészt a Notre Dame-ban. Hétfő este négyszáz tűzoltó dolgozott órákon át, miközben a járókelők, sírtak, énekeltek, térdre borulva imádkoztak.

Ég a párizsi Notre-Dame, a világörökség része!

Tűz ütött ki a párizsi Notre-Dame-ban, az épület hatalmas lángokkal égett. A templomban épp renoválási munkák folytak.

Késsel támadt a járókelőkre, a rendőrök lőtték agyont

Agyonlőttek a francia rendőrök egy férfit, aki késsel támadt a járókelőkre Marseille belvárosában. A támadó négy embert megsebesített, majd pisztolyt rántott a rendőrökre, akik tüzet nyitottak rá. A támadó korábban 14 évig ült börtönben, mert agyonverte a saját apját.

Kezdetét vette a Bocuse d’Or


szerző:
2019.01.29. 07:59
Kezdetét vette a Bocuse d’Or

Kezdetét vette a világ legrangosabb szakácsversenye, a Bocuse d’Or, ahol idén is izgulhatunk a magyar csapatért. Készültünk egy exkluzív ízelítővel a magyar csapat felkészüléséről egyenesen Franciaoszágból, Lyonból.

DRÁMAI FELVÉTELEK: Ég az egyetem teteje

Kiégett az egyik egyetemi épület teteje a franciaországi Lyonban. Jól látszik a felvételeken, hogy hatalmas a füst, és robbanások hangja is hallatszik. Az épületet éppen felújítják, de egyelőre nem közölték, hogy keletkezett a tűz. Az egyetemen azt mondták, egyelőre nem tudnak sérültekről és a tüzet ellenőrzésük alatt tartják.

DURVA FELVÉTELEK: közvetlenül a robbanás után

Igazi csatatér, kiabálás, sikítás, felborult autóroncsok, romok és tűz – ezt filmezte le a párizsi gázrobbanás helyszínén az olasz tévé munkatársa, aki éppen a szemben lévő hotelben lakott.

Szilveszter a magasban


szerző:
2019.01.01. 18:24
Szilveszter a magasban

Ezt a Szilvesztert valószínűleg soha nem felejti majd el az a nyolc francia fiatal, akik egy vidámparki látványosságon rekedtek.

Egy gyerek csodás menekülése a lavinából

Csodával határos módon lábtöréssel túlélte egy 12 éves francia fiú, hogy csaknem háromnegyed órán át volt egy lavina foglya, a francia Alpokban. Egy mentőkutya talált rá. A gyerek megmentéséről videó készült.

Tüntetéshullám Európában

Európai méretű tüntetéshullámot indított el a sárgamellényes mozgalom sikere Franciaországban. Párizs után Bécsben, Rómában, Belgrádban és Brüsszelben is tízezrek vonultak utcára a polgári engedetlenség szimbólumává vált láthatósági mellényt viselve. Mindenütt a növekvő társadalmi egyenlőtlenségek és a szabadságjogok megnyirbálása ellen tiltakoztak.

Meghátrált Macron a sárgamellényesek tüntetései elől

Emmanuel Macron látványosan meghátrált a sárgamellényesek hetek óta tartó tömegtüntetései elől. A francia elnök hétfői rendkívüli televíziós beszédében jogosnak nevezte a tiltakozók dühét, amelyet azonnali jóléti intézkedésekkel csillapítana - például a minimálbér 100 eurós megemelésével. Sok tüntetőnek azonban ez már nem elég, és folytatják a megmozdulásokat.

 

A szociális rendszer gyökeres átalakítását követelik Franciaországban

Szombat éjszaka is folytatódtak a zavargások Franciaország nagyvárosaiban. Bár a kormány meghátrált a sárga mellényes tüntetők előtt, és bejelentette, hogy visszavonják a népharagot kiváltó tervezett üzemanyagadót, az indulatokat ez csak mérsékelten csillapította. A tiltakozók ugyanis a szociális rendszer gyökeres átalakítását követelik.

Meghátrált a francia kormány

Meghátrált a francia kormány és elhalasztja azt az intézkedést, amely miatt hetek óta tömegek tüntetnek az országban. A miniszterelnök ma bejelentette: hat hónapig nem emelik az üzemanyagadót, így az árak sem emelkednek. A korábban békés tüntetések a hétvégén randalírozásba torkolltak, a tiltakozók törtek-zúztak, fosztogattak Párizs belvárosában. 

Egyre többen tüntetnek Franciaországban

Egyre nagyobb a káosz Franciaországban, ahol már a középiskolás diákok is csatlakoztak a sárgamellényesek mozgalmához. A diákok többfelé iskolákat foglaltak el, és egy városban még a rohamrendőrökkel is összecsaptak. A mentősöknél is nagy a mozgolódás, és barikádot és gumikat égettek a Nemzetgyűlés épülete előtt.

Oroszlánkölyköt találtak a rendőrök egy Lamborghiniben

Oroszlánkölyköt találtak a rendőrök egy Lamborghiniben a Champs-Élysées-n. A sofőrt őrizetbe vették, a rossz állapotban lévő oroszlánt állatvédőkre bízták. Októberben egy lakásban találtak egy hat hetes oroszlánkölyköt. Állatvédők szerint divat lett, hogy a gazdagok vadállatokat bérelnek vagy vesznek, hogy azokkal hencegjenek, míg meg nem unják őket.

 

Ilyen egy francia légi-utaskísérő egy napja

A légiutas-kísérők szinte soha nem engednek betekintést a munkájukba, a Fókusz stábjával ezúttal kivételt tett egy francia légiutas-kísérő. Mutatjuk a repülés új korszakát!

Meghökkentő: Minotaurus életre kelt!

Fura látványra ébredtek néhány napja a franciák: egy monumentális, 14 méteres Minotaurus sétált végig Toulouse utcáin az ablakuk alatt…

Összeomlott három ház Marseille-ben, egy ember életét vesztette

Legalább egy halottja van a hétfői franciaországi házomlásnak. Két, korábban már életveszélyessé nyilvánított társasház roskadt össze, a harmadikat maguk a hatóságok döntötték romba. A rendőrség szerint többen is lehetnek még a romok alatt. 

Sokkoló: ki akarják deríteni miért születik annyi végtag nélküli csecsemő Franciaországban

Végtagok nélkül született csecsemők sokkolják Franciaországot. Miután az elmúlt években megmagyarázhatatlanul sok újszülött jött világra kar vagy láb nélkül, a hatóságok országos nyomozást indítottak, hogy kiderítsék, mi okozhatja a rendellenességet. A legtöbb esetet az ország egy bizonyos részén, a keleti régióban jegyezték fel.

Árvíz követte a hőhullámot

Pusztító árvizek Franciaország déli részén. 1600 embert kellett kimenekíteni több kempingből a rendkívül heves esőzések miatt. Egy német férfinak nyoma veszett, 10 embert kórházban kezelnek. Az elmúlt hetekben Franciaországban is iszonyatos hőség volt.

Foci-vb: így ünnepeltek Zágrábban, Párizsban és Budapesten

Vasárnap lezárult a foci-vb 2018-as döntője. Franciaországban több tízezer ember vonult az utcára a győzelem napján, míg a vesztes horvátok is úgy ünnepeltek Zágrábban, mintha övék lenne a siker.

 

VB-LÁZ: Így örültek a franciák, no meg a horvátok!

Franciaország a futballvilágbajnok. Horvátországot győzték le 4-2-re a döntőben. Ezzel másodszor hódították el a trófeát. A vereség ellenére a horvátok sem búslakodtak, a fővárosban, Zágrábban valóságos népünnepély kezdődött, miután ez volt a csapat eddigi legjobb szereplése. Emanuelle Macron, francia államfő a játékosokkal együtt ünnepelt az öltözőben. Párizsban viszont az ünneplő drukkerek egy része összecsapott a rendőrökkel.

VB LÁZ: Így örültek a franciák

A franciák a tegnapi futball világbajnokságon másodszor nyerték el a trófeát. Párizsban óriási volt a hangulat, a diadalívre a játékosok fotóit is kivetítették.

GÓLÖRÖM: Így ünnepeltek a franciák

Franciaország a futballvilágbajnok. Horvátországot győzték le 4-2-re a döntőben. Ezzel másodszor hódították el a trófeát.

Sosem találod ki, Istenes Bence honnan nézte végig a VB-döntőt

A műsorvezető meglepő helyszínről izgulhatta végig az év sporteseményét.

Franciaország lett a világbajnok


szerző:
2018.07.15. 19:17
Franciaország lett a világbajnok

Története során másodszor nyert labdarúgó-világbajnokságot Franciaország azzal, hogy az oroszországi vb moszkvai döntőjében 4-2-re legyőzte Horvátországot.

Mosolyra késztető közjátékok Párizsban

Megmosolyogtató jelenetek zavarták meg a francia nemzeti ünnep fő eseményét, Párizsban.

Janza Kata a francia Riviérán is rajongott a fociért

A színésznő együtt játszik majd Feke Pállal és Peller Annával az Apáca show-ban. Emellett pedig az is kiderült, hogyan éli meg a foci-vb időszakát Janza Kata.

Fördős Zé igazi világutazó!


szerző:
2018.06.19. 14:32
Fördős Zé igazi világutazó!

Eddig sem volt titok, hogy A Konyhafőnök zsűritagja imád utazni. Természetesen most sem tett másképp…

Brutális tett: 31 év után meglehet a gyilkos

Őrizetbe vette a francia rendőrség annak a 4 éves kislánynak a szüleit, akinek megkínzott holttestét 31 éve találták meg egy autópálya mellett. A kislányt annyira súlyosan bántalmazták, hogy csak most sikerült azonosítani testvére DNS-e alapján.

Megbuktatnák Macront


szerző:
2018.05.23. 18:50
Megbuktatnák Macront

Újra csatatérré váltak Párizs utcái, miután a kormány ellen utcára vonuló szakszervezetek tüntetése zavargásokba torkollott. A vasúti alkalmazottak április óta tartó sztrájkjához már csatlakozott mind a kilenc közalkalmazotti szakszervezet, Franciaország gyakorlatilag megbénult.

Ez a harc lesz a végső?


szerző:
2018.04.16. 18:42
Ez a harc lesz a végső?

Továbbra is megbénítja Franciaországot a szakszervezetek és a kormány közötti állóháború. Mióta az Emmanuel Macron munkajogi reformjait ellenző vasúti dolgozók április elején három hónapos sztrájkot hirdettek, csak heti két munkanapon járnak a vonatok. Ha az elnök alulmarad a szakszervezetekkel szemben, lemondhat az Európai Unióval kapcsolatos reformterveiről.

Íme Wossala Rozina bakancslistája!

A Konyhafőnök egykori zsűritagja a Celeb vagyok, ment ki innen! után sem mondott nemet az utazásra, és bizony ezúttal is hihetetlen élményekkel gazdagodott.

Öt halott a francia terrortámadásban

Belehalt sérüléseibe az a csendőr, aki a franciaországi túszdráma alatt önként jelentkezett túsznak egy civil nő helyett. A főtiszt a kommandósok akciója után kritikus állapotban került kórházba…

Terrortámadás, túszejtés, négy halott Franciaországban

Egy marokkói származású férfi előbb autót rabolt, aztán rendőrökre lőtt, majd egy szupermarketben foglyokat ejtett, és ott két emberrel végzett. A támadót kommandósok agyonlőtték. A merénylő az Iszlám Állam tagjának mondta magát. A hatóságok előtt már nem volt ismeretlen.

 

Orvosi szenzáció: testvére bőrébe bújt

Kettős orvosi szenzáció Franciaországban. A világon először sikerült átültetni bőrt egy megégett férfi testfelületének 95 százalékán. A másik különlegesség, hogy a donor az áldozat egypetéjű ikertestvére. Az orvosok szerint ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a műtét sikeres lett, mivel az új a szövetek így nem lökődnek ki.

Jared Leto a Louvre-ban


szerző:
2017.11.22. 16:10
Jared Leto a Louvre-ban

A rocksztár/filmsztár néha ugyanolyan átlagos turista, mint bárki más. A 30 seconds to Mars énekese Franciaországban lépett fel a napokban, és persze egy kis városnézésre is jutott ideje.

Nem várt a sétára az elnöki eb

Világhírű lett Nemo, a francia elnök kutyája, miután megzavarta Emmanuel Macron és kormánytagjainak találkozóját. A két éves eb a tanácskozás kellős közepén felállt, és a résztevők nagy derültségére levizelte az Elysée palota aranyozott kandallóját. Mindezt egy épp ott forgató tévéstáb felvette.

PÁRATLAN: Felvételen a pici panda fejlődése

Páratlan videófelvétellel örvendeztették meg a franciák a pandarajongókat. Az egyik állatkertjükben egy hónapja jött világra egy ikerpár. Az egyikük elpusztult, de a másik szépen fejlődik. A felvételen napról napra mutatják meg a kicsit, akinek még nincs neve. Már több mint egy kiló tíz dekás és 33 centis.

Buszmegállóban várakozók közé hajtott

Újabb tömeges gyalogosgázolás. Ezúttal a franciaországi Marseille-ben hajtott két buszmegállóban is a várakozók közé furgonjával egy férfi. Egy ember meghalt, egy másik súlyosan megsérült. A rendőrség szerint nem terrortámadásról van szó.

Kórházban a merénylő

Egy 36 éves algériai származású férfi volt az, aki tegnap katonák közé hajtott Párizsban. A menekülő támadót az autópályán fogták el. Több golyót kapott a rendőröktől. Jelenleg kórházban kezelik, de nem életveszélyes az állapota. A hat sérült katona jobban van.

Karola:

Ugyan Bori tetoválásáról kiderül, hogy nem igazi, Boriska nagyon megalázva érzi magát. Úgy érzi, hogy menekülnie kell ettől az egész helyzettől, ezért átmenetileg kiutazik az anyjához és testvéréhez Franciaországba.

Rászáll az internetre Nagy-Britannia és Franciaország

A két ország kormányfője és elnöke terrorizmus elleni akciótervről tárgyalt Párizsban, és ennek egyik legfontosabb eleme lenne, hogy megszüntessék a gyűlöletre uszítást a világhálón. Theresa May és Emmanuel Macron aztán együtt nézte meg a Franciaország-Anglia focimeccset.

Fölényesen nyertek Macronék

Földcsuszamlás-szerű győzelmet szerezhet, akár kétharmados többsége is lehet a párizsi parlamentben Emmanel Macron elnök pártjának. Franciaországban a hétvégén tartották a nemzetgyűlési választások első fordulóját, amelyet a Köztársaság lendületben és szövetségese, a Modem nagy fölénnyel nyert. A hagyományos politikai elit leszerepelt, az eddigi nagy pártok újabb pofont kaptak.

 

A sokoldalú új francia first lady

Ő a Premiére dame, azaz a francia first lady: mindenki Brigitte Macronról beszél Franciaországban. Nem csak az újonnan megválasztott francia elnök élete szerelme, hanem legfontosabb tanácsadója már évek óta. 24 év van köztük, de nem is lehetnének jobban egy hullámhosszon. De ki ő valójában? Miért egyedülálló a kapcsolatuk? Összeállításunkban ezekre a kérdésekre kerestük a választ.

Story Extra 2017-05-17


szerző:
2017.05.17. 16:55
„Sármos, eltökélt, jó taktikus”

Sármos, eltökélt, jó taktikus és az érvelés nagymestere. Így jellemzik minden idők legfiatalabb francia elnökét az őt közelről ismerők, és azok is, akik megismerik élettörténetét. 17 évesen vallott szerelmet a nála 24 évvel idősebb tanárnőjének, aki mellett minden támadás ellenére kitartott, és aki ma a felesége. Ugyanilyen céltudatosan hozta létre egy évvel ezelőtt mozgalmát.

 

Nagy fölénnyel nyert Macron

Nagyarányú győzelmet aratott a francia elnökválasztáson a liberális Emmanuel Macron a szélsőjobboldali Marine Le Pennel szemben. Franciaország első, pártoktól független elnöke megreformálná az Európai Uniót, és az eddiginél is mélyebb integrációt szeretne, de nem minden tagállammal. A magyar kormányt is élesen kritizáló Macron ugyanis a vonakodókat kihagyná a szorosabb együttműködésből.

 

Macron a befutó


szerző:
2017.05.08. 10:25
Macron a befutó

A szavazatok két-harmadával győzött Emmanuel Macron a francia elnökválasztáson, ezzel ő lett Franciaország minden idők legfiatalabb államfője.

 

 

Fókusz 2017-04-26


szerző:
2017.04.26. 17:25
Fej-fej mellett állnak a jelöltek az elnökválasztáson

Szoros eredményre számítanak az elemzők a vasárnapi francia elnökválasztáson. A 11 jelölt közül négyen szinte fej-fej mellett állnak. Az elemzők szerint a második fordulóban szinte biztos, hogy ott lesz a bevándorló- és Unió ellenes, szélsőjobboldali Marine Le Pen. Noha korábban a francia szavazók mindig összezártak, ha a Nemzeti Front az elnöki szék közelébe került, a szakértők most ebben sem teljesen biztosak.

Fókusz 2017-04-21


szerző:
2017.04.21. 17:25

Újabb lavina a sípályán


szerző:
2017.03.07. 18:27
Újabb lavina a sípályán

Lavina söpört végig egy franciaországi sípályán ugyanabban a síközpontban, ahol három hete négy snowboardozó halt meg, amikor elsodorta őket egy hógörgeteg. Az első hírek most is arról szóltak, hogy sok embert temetett maga alá a lavina, ám később kiderült, nincsenek áldozatok. Az olasz Alpokban eközben a szél miatt került csapdába 130 ember.

Pókember vitte el a festményeket

Súlyos büntetéseket osztott ki egy párizsi bíróság a kriminalisztika történetének egyik leghírhedtebb, átszámítva 32 milliárd forintos festményrablása ügyében. A hat évvel ezelőtti bűntett végrehajtója 8 év, szervezője hét év, a műalkotásokat elrejtő férfi pedig hat év börtönt kapott. A fő felelősök, a megrendelők kilétére máig nem derült fény, és a képek sem kerültek elő.

FELEMELŐ PILLANATOK: Így köszöntötték Fa Nándort

A magyar himnusszal és egy óriási pezsgővel ünnepelték a franciaországi kikötőben a földkerülés után célba érkezett Fa Nándort. (A felvételeket Török László és Török Brigitta készítette)

Meglőtték a késes támadót

Feltehetően terrortámadást akadályozott meg egy járőröző francia katona Párizsban. Egy bozótvágó késsel rátámadt egy férfi a Louvre múzeum mellett, és könnyebben megsebesítette, mire a katona lelőtte. A támadót, akiről még nem tudni semmit, öt lövés érte, jelenleg kórházban kezelik. A francia kormány szerint egyértelműen iszlamista terrorakció volt, a késes férfi ugyanis azt kiabálta, hogy Allah, a legnagyobb.

Francia választások - Európai tétek

Az Európai Unió jövője, meglehet fennmaradása szempontjából az őszi német választások előtt meghatározó lehet az április végi francia elnökválasztás, amelynek mezőnye vasárnap végleges lett: a jelenleg kormányzó szocialisták előválasztásának győztese a 49 éves Benoit Hamon volt oktatási miniszter, de nem lényegtelen, hogy a szavazáson fele annyian vettek részt, mint 5 évvel ezelőtt. A szocialista pártot erősen sújtja, hogy a jelenlegi elnök, Francois Hollande népszerűsége történelmileg a legalacsonyabb szinten áll. Ezért nem is indul a választáson. Európa tétjét akár úgy is meg lehet fogalmazni, hogy a Brexit és Donald Trump győzelme után fenyegethet-e a „Frexit” – egy esetleges francia népszavazás az uniós tagságról.

Varga Viktor öltönyben állt a sípályára

Az énekes úgy döntött, hogy Miklós Edit tiszteletére öltönyben siklik le a pályán, majd kipróbálta a snowboardozást, és februárban megjelenő új lemezéről is megosztott néhány infót.

Fényünnep Lyonban


szerző:
2016.12.08. 18:43
Fényünnep Lyonban

Pazar fényáradat borította be a franciaországi Lyon városát. A Fényünnep hagyománya a 17-dik századra nyúlik vissza. A városlakók akkor megfogadták, hogy ha túlélik a pestist, akkor minden évben hálát adnak érte Szűz Máriának. Ennek a jele a sok fény és mécses. Egy későbbi esemény is erősítette a hagyományt: 1852-ben a város egy Mária-szobrot szentelt volna fel, de több napig vihar volt, ami éppen december 8-án este hirtelen elült. A lyoniak akkor gyertyákat gyújtottak.

Fillon lehet a következő elnök

Mister Senki az elnöki palotába tart. Ezt írta egy népszerű internetes újság Franciaországban azután, hogy Francois Fillon nyerte a francia republikánus párt előválasztását, így ő lesz a mérsékelt jobboldal jelöltje a jövő évi elnökválasztáson. A 62 éves politikusra ellenfelei még a kampány idején aggatták a Mister Senki gúnynevet. Meglepetésre mégis ő nyert, és ebben jelentős szerepet játszott az a kemény fellépés, amit a muzulmán radikalizmussal szemben ígért.

Percek alatt lángba borult a zsúfolt bár

Ismét gyászol Franciaország. A másfél éve kezdődött tömeggyilkos terrortámadások után egy másfajta tragédia történt. Az ország északi részén lévő történelmi városban, Rouen-ban, ahol 10 napja két terrorista meggyilkolt egy 84 éves papot mise közben, tűz pusztított egy zsúfolt szórakozóhelyen szombat hajnalban. Legkevesebb tizenhárman meghaltak és sokan súlyos sebekkel kerültek kórházba, egyikük állapota válságos.

Túszejtés Franciaországban – az elkövetőket lelőtték

Két fegyveres ejtett túszul öt embert egy templomban Rouenben. A túszok között egy pap és két apáca is volt. A rendőröket egy harmadik apáca értesítette, akinek sikerült elhagynia a helyszínt. A túszejtés 11-kor véget ért, a rendőrök lelőtték a két késsel felfegyverkezett elkövetőt.

Döbbenet és tanácstalanság

Gyanakvás és félelem. Egy Nizzában nyaraló magyar lány így jellemezte a közhangulatot, amit pénteken az emberek arcán látott az utcán. Híradónknak telefonon arról mesélt, neki is több óra kellett, hogy rávegye magát és lemerészkedjen az utcára. A legnagyobb probléma szerinte az információhiány.

Sokkolta a világot a tömegmészárlás

"Gyáva támadás a szabadság és a nyugati civilizáció ellen” – így kommentálták a világ vezetői a nizzai tömeggyilkosságot. Az ENSZ és külföldi politikusok sora egyöntetűen elítélte az ártatlan civilek elleni barbár merényletet. Mindenki kiemelte annak jelentőségét, hogy a támadást azon a napon követték el, amelyen a franciák a szabadság, egyenlőség, testvériség eszméit ünnepelték.

Sok magyar volt a tömegben

Pánik, gyereksikolyok, vérző sebesültek, tetőre menekülő emberek. Erről számoltak be Híradónknak a nizzai terrortámadás magyar szemtanúi. Egy fiatal magyar pár a szállodája erkélyéről nézte végig az egészet. Egy magyar család hatéves kislányával pedig egy étterem padlóján feküdt rettegve, amíg tartott a pánik és a lövöldözés. A külügyminisztérium arról tájékoztatta Híradónkat: a sérültek és a már azonosított halottak között nincs magyar állampolgár.

Rengeteg sérült élet-halál között

"Mint a tekebábuk, úgy dőltek az emberek a robogó kamion előtt" - ezt mondták azok a túlélők, akik közel kerültek a tömegben száguldó teherautóhoz. Több ezer ember menekült pánikban, egymást taposva a teherautó elől. A több mint száz sebesült közül legalább ötvenen vannak élet-halál között, sokan kerültek sokkos állapotba. A Külügyminisztérium szerint az áldozatok és a sérültek között nincs magyar.

Szemtanúk beszámolója a nizzai terrorról!

Híradónk Nizzában tartózkodó magyarokkal is beszélt. Egyikük épp barátnőjével nyaral a francia Riviérán, egy órával a támadás előtt még lent voltak a sétányon. Csak átöltözni mentek a szállodába, így az erkélyről nézték végig a tragédiát. A másik szemtanú pedig családjával nézte a tűzijátékot, 200 méterre voltak a helyszíntől, mikor a pánik kitört, így egy étterembe szaladtak be.

Hatalmas bulival ünnepeltek a magyar szurkolói faluban

Fergeteges bulin ünnepelték a drukkerek a szombati Izland elleni pontszerzést a magyar szurkolói faluban, Puy Saint Vincentben. Egy emberként énekelték a „Nézését meg a járását”, ami a szurkolóknak különösen kedves, mivel ugyanezzel a nótával ünnepelte a magyar válogatott tavaly ősszel a norvégok legyőzését is.

Foci Eb: Szurkolói hangulat képekben

Vezeti csoportját a magyar labdarúgó-válogatott az Európa-bajnokságon, miután szombat este döntetlent játszott Izland ellen. Egy nézőnk küldött fotókat arról, milyen hangulatban várták szombaton a Magyarország-Izland meccset. Az RTL Klub munkatársa pedig Puy St. Vincent-ben a magyar faluban készített képeket arról, hol várják szurkolóink a mérkőzéseket.

Húszezer magyar szurkol a helyszínen

Sima meccs lesz, és megverjük az izlandiakat. Ezt mondta a magyar szurkolók egy része Híradónknak. Franciaországban több mint húszezer magyar szurkol a válogatottnak. Csak ma reggel több százan indultak Budapestről, hogy ott legyenek a meccsen. Sokan már a ferihegyi reptéren elkezdték a szurkolást. Skandálással, énekkel biztatták a magyar válogatottat.

 

EB: Ki ellen lehet esélyünk?

A magyar válogatott kedden lép pályára az Európa-bajnokságon Ausztria ellen. Hírességeink többsége szerint az osztrákok ellen nyerni tudunk, csak Ganxsta Zolee int óvatosságra, miközben persze nagyon is bizakodó. Szerinte mégis a túl nagy mellényű Portugálok ellen lehet a legnagyobb esélyünk.

Meccs közben is balhéztak a focihuligánok

Nem csitul a balhé a foci Európa-bajnokságon. Szombat este rakétával lőtték egymást a marseille-i stadionban az orosz és az angol ultrák mérkőzés közben. Súlyos sérültek is vannak. Két napja tartanak a zavargások Marseille-ben, és már Nizzában is összecsaptak a szurkolók a rendőrökkel. Az UEFA eljárást indít a rendbontások miatt az orosz szövetség ellen.

Balhé a futball Európa-bajnokságon

Angol szurkolók randalíroztak csütörtök éjjel Marseilles utcáin és durva összetűzésbe keveredtek a helyiekkel. A tomboló focidrukkerek szétvertek több boltot és néhány szórakozóhely teraszát, ráadásul sokan közülük az Iszlám Állam nevű terrorszervezet nevét skandálták. A balhénak a rohamrendőrök vetettek véget. Két embert őrizetbe vettek, egyet pedig fejsérülésekkel szállítottak kórházba.

Király Gábor volt a gyerekek kedvence

200 helyi iskolás és szurkoló előtt tartotta első nyilvános edzését Franciaországban a magyar válogatott csütörtök este. A péntek este kezdődő Európa Bajnokság nyitómeccsét, a francia-román összecsapást magyar bíró, Kassai Viktor vezeti.

Felméri Péter átverte rajongóit?

A Showder Klub sztárja, Felméri Péter legújabb fotóján az Eiffel-toronnyal pózol, és szerintünk nagyon jól állnak egymásnak.

A magyar szurkolók nem félnek?

Van vészforgatókönyve a franciaországi Európa-bajnokságra induló magyar szurkolók egy részének. A francia elnök szerint is valós esélye van annak, hogy terrortámadás történjen a tornán. A magyar válogatott meccseinek helyszínén kihelyezett konzuli és MLSZ iroda lesz, ahol szükség esetén a leggyorsabban tudnak majd segíteni. Miközben teljes a készültség az országban, elfogtak egy francia férfit teljes fegyver arzenállal az ukrán-lengyel határon. 15 terrortámadást tervezett a futball-Európa-bajnokság idejére.

Halálos árvizek Európában

Egy nap alatt hat ember halt meg az Európa több országát érintő esőzések miatti árvizekben. Öten - köztük egy anya, a lánya és az unokája - Németországban, egy idős nő pedig Franciaországban fúlt vízbe. Többen eltűntek. Az elmúlt 100 év legsúlyosabb árvízhelyzete alakult ki Franciaország középső részén, ahol katasztrófahelyzetet hirdetettek ki.

Fókusz 2016-05-31


szerző:
2016.05.31. 18:55
Halálos viharok Nyugat-Európában

Négy ember, köztük egy 13 éves kislány halt meg az ítéletidőben Németország déli részén. A meteorológusok szerint évtizedek óta nem pusztított olyan erős vihar, mint vasárnap este Baden-Württemberg és Bajorország területein. Franciaországban egy három éves gyerek fulladt meg a vízzel elárasztott alagsorban.

Hogy lesz így Európa-bajnokság?

Veszélybe kerülhet a két hét múlva kezdődő labdarúgó Európa Bajnokság. Franciaországban napok óta tartanak a kormány népszerűtlen munkaügyi intézkedései elleni zavargások. Emberek ezrei vonultak az utcára, gyújtogatnak, összecsapnak a rendőrökkel és kitartóan tüntetnek a munkaerő piaci szabályozás tervezett lazítása ellen, ami a dolgozók könnyebb kirúgását és felvételét tenné lehetővé, valamint egyéni alkuhoz köti a túlórabéreket, aminek nagyon szigorú szabályozása volt eddig.

Fókusz 2016-05-27


szerző:
2016.05.27. 17:25
Barikádokon Franciaország

Utcai összecsapások, blokád alá vett olajfinomítók, kiürült benzinkutak. Két héttel a labdarúgó Európa-bajnokság kezdete előtt teljes a káosz a rendező Franciaországban. A kormány munkaügyi reformja ellen sztrájkoló szakszervezetekhez egyre többen csatlakoznak, a fuvarozók, a kikötői munkások, az olajfinomítók és az atomerőművek dolgozói és az egyetemi diákság is az utcára vonult. Ha nem lesz megegyezés, súlyos fennakadások várhatóak az energiaellátásban.

Franciaországban fogták el a biztosítási csalót

Csaknem egy év bujkálás után sikerült elfogni azt a férfit, aki a gyanú szerint egy biztosítási csalással foglalkozó szervezetet irányított éveken át. A banda több mint 150 embert verhetett át, és körülbelül 180 millió forinthoz juthatott a hamis biztosításokkal. A csoport vezetőjét Franciaországban találták meg, ahol luxuskörülmények között élt.

 400 milliót érnek a külföldön ellopott traktorok

Csaknem 400 millió forint értékben lopott traktorokat Franciaországból egy magyar banda. Az ügyészség most emelt vádat ellenük. Legtöbbször kiállítási darabokat kötöttek el, itthon pedig hamis papírokat gyártottak, és az alvázszámot is átütötték, hogy el tudják adni a gépeket. 11 embernek kell bíróság elé állnia, orgazdáknak, hamisítóknak. A tolvajokat azonban nem sikerült elfogni.

RTL II: Kiadják Franciaországnak Abdeslamot

Belgium kiadja Franciaországnak Salah Abdeslamot, a novemberi párizsi terrortámadások szervezőjét döntött a bíróság. A 26 éves férfit - aki a 130 halálos áldozatot követelő támadás után elmenekült - két hete fogták el Brüsszelben. Hetekig is eltarthat, mire ténylegesen átadják a francia hatóságoknak.

Fenyegették és szidták az RTL operatőrét

Kiadják a francia hatóságoknak a prostituáltak futtatásával gyanúsított szegedi banda tagjait. A tizenkét gyanúsított kiadatásáról két napon át tárgyalt a bíróság. A banda tagjai a rendőrség szerint két éven át futtattak lányokat Franciaországban, a bevételt pedig elvették tőlük. A bíróságon a gyanúsítottak rokonai folyamatosan inzultálták stábunkat és mindenáron megpróbálták megakadályozni, hogy felvételeket készítsünk róluk.

Gyerekek haltak meg a buszbalesetekben

Hat gyerek halt meg Franciaország nyugati részén, amikor buszukra egy teherautóról építési törmelék zuhant. A középiskolásokat szállító jármű sofőre és két fiatal megsérült. Szerdán szintén iskolabusszal történt baleset Franciaországban, akkor két gyerek halt meg.

Egy euróra büntették a szélsőjobboldali politikussal szelfiző táncost

Pedig több millió forintnyi eurót követelt a francia szélsőséges politikus.

Halálos iskolabusz-baleset Franciaországban

Két tizenöt éves gyerek halt meg abban a buszbalesetben ami szerda reggel történt a kelet-franciaországi Jura hegységben, néhány kilométerre a svájci határtól.

Kakinkának írták Hosszú Katinka nevét

Hosszú Katinka már egy napja Észak-Franciaország területén tartózkodik, ahol hétvégén egy nemzetközi úszóversenyen vesz majd részt.

Mosolyogva mesélt rémtetteiről az egyik párizsi merénylő

Az RMC francia rádiónak nyilatkozott az a nő, akinek a segítségével kapták el a párizsi terrortámadás egyik elkövetőjét. Sonja álnéven bemutatkozó nő szerint a terrorista mosolyogva mesélte el borzalmas rémtetteit neki.

Újabb merényletre készül az ISIS?

Újabb nagyszabású merényletre készül az Iszlám Állam, erre figyelmeztet az Europol. A rendőri szervezet vezetője szerint a terrorcsoport fő célpontja továbbra is Franciaország, de a kiemelt turisztikai célpontok is nagy veszélyben lehetnek. Az iszlamisták legújabb propaganda filmjükben Spanyolországot és Nagy-Britanniát is fenyegetik, illetve bemutatják hogyan képezték ki a párizsi merénylőket. Az ISIS követői legutóbb Isztambulban és Indonéziában is merényletet hajtottak végre.

Csak minden negyedik szurkoló kap jegyet

Négyszer annyi magyar szurkoló igényelt jegyet a futball Eb három, magyar érdekeltségű csoportmérkőzésére, mint amennyit a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség kioszt. Sorsolnak majd, a szerencséseket februárban értesítik. Utánanéztük mennyire kell mélyen a zsebébe nyúlnia annak, aki meg szeretné nézni élőben 44 év után Európa bajnokságon játszani a magyar futballválogatottat nyáron Franciaországban.

Meghalt az extrém sport egyik sztárja

A francia Tancrede Melet egy mutatványon dolgozott a franciaországi  Drome-ban, amikor a végzetes baleset történt. A 32 éves férfi a repülő franciák nevű csoport tagjaként gyakorolta a kötéltáncot két hőlégballon között, amikor lezuhant a 30 méteres mélységbe.

Fókusz 2016-01-06


szerző:
2016.01.06. 18:55
Fókusz 2016-01-06

Robbant a bomba! - Széttépte szerződését a sajtótájékoztatón Hosszú Katinka, aki nem pénzt akar, hanem fejlődést. De hogyan reagált erre Gyárfás Tamás? Négylábú hősök - Magyar csodakutyusok, akik terrorveszélyben is helyt tudnak állni. Riporterünkön teszteltük a szuperebek képességeit. Mi történt azóta? - Hogyan fest a Charlie Hebdo utcája egy évvel a véres terrorcselekmény után. Megszólalnak az egykori túszok és a leszámolás szemtanúi.

Megkapták a franciák az ajándékkutyát

Megérkezett az orosz ajándék-kutya a franciákhoz. A három hónapos Dobrinyát, ünnepélyes körülmények között az orosz belügyminiszter-helyettes adta át a moszkvai francia nagykövetnek. A németjuhász kölyök, a párizsi terroristák utáni hajszában elpusztult hős kutya, Diesel utódja lesz a francia rendőrségnél.

CUKISÁG: Játék közben a kis ajándék

Gondozójával játszik Dobrinya. A most három hónapos kölyök talán a világ legismertebb németjuhásza. Oroszország három hete ígérte Franciaországnak. Azután, hogy a november 13-i, párizsi merényletek kitervelői utáni hajszában elpusztult a francia rendőrség egyik kutyája. Dieselt a kommandósok akciója közben lőtték le a terroristák. Tiszteletből kapott a kölyök D betűs nevet.

Fokozott erővel keresik a terroristákat

Egy fegyverest megöltek, két másikat pedig letartóztattak a francia rendőrök egy túszmentési akció során a francia-belga határnál. A hatóságok közölték, nem terroristaakció, hanem egy rosszul sikerült betöréses rablás történt. Közben a francia és a belga rendőrség tovább nyomoz a terrortámadások még életben lévő felelősei után. Brüsszelben feloldották a teljes terrorkészültséget, a város élete kezd visszatérni a régi kerékvágásba.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való