KERESÉS search-close

Európai Parlament

62 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "Európai Parlament"

Elvehetik az ellenzékiek helyeit

Ősszel dönthet a Fidesz frakció arról, elveszik-e a parlamenti és bizottsági tisztségeket azoktól az ellenzéki pártoktól, amelyek az Európai Parlamentben a szokásjoggal ellentétben nem szavazták meg a fideszes jelöltek bizottsági pozícióit. Ezt válaszolta az RTL Híradó kérdésére Kocsis Máté, frakcióvezető. A DK erre úgy reagált: továbbra is megakadályozzák, hogy fideszes képviselők tisztséget szerezzenek az Európai Parlamentben.

Nem támogatják a fideszeseket

Az öt magyar fideszes jelölt közül csak kettőt, Gál Kingát és Deutsch Tamást választotta meg az európai parlament azokra a bizottsági alelnöki posztokra, ahová jelölték őket. Bocskor Andrea, Trócsányi László és Hidvéghi Balázs ügyében később döntenek. Három magyar ellenzéki párt kezdeményezte a bojkottot, amihez az európai szociáldemokraták és liberálisok is csatlakoztak. A kormány és a Fidesz szerint ez példátlan, az ellenzék szerint viszont ez a valódi magyar érdekképviselet.

Véglegessé vált a magyar Európai Parlamenti képviselők névsora

Véglegessé vált a magyar Európai Parlamenti képviselők névsora, miután a hétvégén az MSZP, előtte pedig a Jobbik is eldöntötte, hogy kit küldenek Brüsszelbe. A múlt vasárnapi választás alaposan felforgatta a magyar belpolitikát: az LMP és a Jobbik vezetése lemondott, a DK megerősödve került ki a választásból. A Fidesz nyert, és az ellenzék szerint máris lépéseket tett, hogy újra közeledjen az Európai Néppárthoz. A megerősödött Momentum pedig önálló jelöltet indít a főpolgármester-választáson.

Buktak a nagyok


2019.05.27. 18:57
Buktak a nagyok

Sem a szélső-jobboldaliakkal, sem a szélső-baloldaliakkal, sem pedig más unió ellenes párttal nem hajlandó az együttműködésre az Európai Néppárt. Ezt Manfred Weber, az Európai Parlamenti választáson győztes tömörülés csúcsjelöltje jelentette ki. A hagyományos nagy pártok sok támogatót vesztettek. Jelentősen erősödtek a zöldek és a liberálisok, a szélsőséges, populista pártok  áttörése elmaradt.

Élen járnak a britek a szavazásban

Elvileg már nem is kellene uniós tagállamnak lenniük, mégis a britek szavaznak elsőként az Európai Parlament összetételéről.

 Kötelező lesz az alkoholszonda!

Kötelező lesz a tolatóradar és az indításgátló alkoholszonda is, sok más vezetést segítő berendezéssel együtt 2022-től. Az Európai Parlament elfogadta azt a rendeletet, ami szerint három év múlva már csak a most elfogadott biztonsági és vezetést támogató eszközökkel lehet új autókat gyártani. A becslések szerint ezekkel a szigorításokkal körülbelül húsz százalékkal csökkenne a halálos balesetek száma az unióban.

A költségvetési csalással vádolt Czeglédy a DK listáján

Felkerült a DK Európai Parlamenti listájára Czeglédy Csaba. Az egykori szombathelyi önkormányzati képviselőt az ügyészség 6 milliárd forintos költségvetési csalással vádolja. A DK szerint viszont ő egy hős, és koncepciós eljárás zajlik ellene.

 

Dobrev Klára: Megszűnhet az Altus Zrt.

Megszűnik az Altus Zrt., ha Dobrev Klára az Európai Parlamenti választásokon mandátumot szerez az Európai Parlamentbe - ezt ő maga mondta az RTL-Híradónak. A mások mellett korábban az Európai Bizottságnak is dolgozó vállalkozásnak jelenleg Dobrev Klára a vezérigazgatója. Gyurcsány Ferenc felesége eddig nem politizált, azt mondta, az áprilisi választások után döntötte el, hogy politikai szerepet is vállal a DK-ban. A Dobrev Klárával készített hosszabb interjút megnézhetik ITT.

Közös program menekültügyben

Visszautasította Orbán Viktor, hogy fejlesztési pénzeket vonhassanak el Magyarországtól a következő uniós költségvetésben. A miniszterelnök erről Pozsonyban beszélt, a német kancellár és a visegrádi országok kormányfőinek találkozóján. Korábban több uniós tagország is felvetette, hogy a jogállamiságot megsértő kormányok kevesebb támogatást kapjanak. Orbán Viktor arról is beszélt, hogy az Európai Uniót érintő nagy döntésekkel meg kell várni az európai parlamenti választást. Pozsonyból Losonczi Gergely tudósít.

Újabb százmilliós tiltott támogatást talált az Állami Számvevőszék a Jobbiknál

Az ellenzéki párt összesen 273 millió forinttól eshet el: az összeg felét büntetésként kell befizetniük, a másik felével az állami támogatásukat csökkentik. A Jobbik szerint ez veszélybe sodorja az európai parlamenti kampányukat, és azt mondják, az Állami Számvevőszék a kormány megrendeléseit teljesíti. A szervezet szerint az ellenőrzéseket szigorú, nemzetközi szabályok alapján végzik.

RTLII: Vita a magyar jogállamiságról az EP-ben

Ismét a magyarországi jogállamiság helyzetéről tárgyalt az Európai Parlament. A vitanapot a Zöldek frakciója kezdeményezte. Szerintük például a túlóratörvénnnyel és a közigazgatási bíróságok létrehozásával megsérti az ország az uniós alapértékeit. A Fidesz képviselője azt mondja: mindez az uniós választási kampány része. A Párbeszéd politikusa szerint viszont a vita a magyar jogállam leépítéséről szól. 

Orbán megint Sorosról beszélt

Soros György az európai intézmények elfoglalására készül Brüsszelben, ahol most hajtják végre tervének hatodik, a civil szervezetek támogatásáról szóló pontját - állította mai rádióinterjújában Orbán Viktor. A kormány szerint az ellenzéki pártok is a terv végrehajtásán dolgoznak, mert igennel szavaztak az Európai Parlamentben. A DK ma azt próbálta megtudni a Miniszterelnökségen, hogy valóban az amerikai Arthur Finkelstein és csapata találta ki a Soros György elleni kampányt.

A jogállamisághoz kötnék az uniós támogatások

A jogállamisághoz kötnék az uniós támogatások kifizetését - így döntött ma az Európai Parlament. Eszerint 2021-től lenne lehetőség a kifizetések felfüggesztésére vagy csökkentésére akkor, ha egy tagállamban sérül a jogállamiság, ha nagy a korrupció vagy nem elég hatékony az adócsalás elleni küzdelem. A Fidesz nem szavazta meg a javaslatot, amely szerintük a bevándorlás támogatásáról szól.

EP választási kampányára gyűjt a Fidesz

Hamarosan újabb levelet kapnak Orbán Viktortól azok, akik korábban felhatalmazták arra, hogy írhat nekik. Ezúttal csekk is lesz a borítékban.

Már a határon túlról is szavazhatnak az EP választásokon

Jövő májusban már azok a határon túli magyarok is szavazhatnak az Európai Parlamenti választáson, akik nem uniós tagországban élnek. Az Országgyűlés kormánypárti többségének döntése azt jelenti, hogy a Kárpátalján, vagy a Vajdaságban élők is voksolhatnak.

„Veszélyes szintű korrupció”

Olyan nagy a korrupció Magyarországon, hogy az már a jogállamiságot veszélyezteti - ezt állapította meg az Európai Parlament költségvetési szakbizottságának jelentése. A dokumentumot a Fidesz pártcsaládjába tartozó képviselő készítette és az Európai Néppárt is támogatta.

 

Pénzt adna a civileknek az unió

Az egész Európai Néppárt megszavazta, hogy az Unió adjon pénzt a civil szervezeteknek, csak a Fidesz képviselői nem támogatták. Az Európai Parlamentben elfogadott határozat több mint 400 milliárd forinttal segítené az alapvető uniós értékeket őrző civil szervezeteket.

Az óraátállítás eltörlését mérlegeli az Európai Bizottság

A kérdést a finnek kezdeményezésékre vette napirendre az Európai Parlament. Képviselőik szerint az óraátállítás előnyeit nem sikerült bizonyítania a tanulmányoknak, az viszont kiderült, hogy az emberi szervezetet igencsak megviseli a váltás.

 

Egyelőre nincs következménye az EP-határozatnak

Egyelőre semmilyen következménnyel nem jár Magyarország számára az Európai Parlament bevándorláspolitikával kapcsolatos határozata, ezt mondta az RTL Híradónak egy uniós szakértő. Az Európai Parlament automatikusan oda irányítaná a menekülteket, ahol kevesebben vannak, és csökkentené a szabályokat be nem tartó tagállamok uniós támogatását. Csakhogy mindezt az Európai Tanácsnak is jóvá kell még hagynia, ahol minden kormányfőnek vétójoga van.

Nem szavazták meg a vizsgálatot

Nemmel szavaztak a fideszes magyar EP-képviselők az Európai Parlamentben arra, hogy az unió kivizsgálja, kiket és hogyan vesztegetett meg Azerbajdzsán azért, hogy kedvezőbb színben tüntessék fel az országot. A javaslatot ennek ellenére elfogadták. Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője szerint az egész néppárti frakció nemmel szavazott, de a parlament honlapja szerint nem volt egységes a képviselőcsoport. Az atlatszo.hu korábban azt írta, a pénzből Magyarországra is jutott: abban az időben, amikor a kormány kiadta Azerbajdzsánnak az úgynevezett baltás gyilkost.

 

Uniós pénz ingyen wifi-re

Ingyen Wifiről döntött az Európai Parlament. Egy külön alapból támogatják azokat a településeket, ahol eddig nem volt a közterületen, és a közintézményekben ingyenes wifi szolgáltatás. 6 ezer település pályázhat. A kormány szerint Magyarországon 130-160 település kaphat a pénzből. Az általunk megkérdezett szakértők szerint ez főleg azoknak segíthet, akik nehezebben fizetik ki a drágább internetet.

Jöhet a legerősebb szankció is

Eddig példátlan uniós jogi eljárás megindítását kezdeményezik Magyarország ellen az Európai Parlamentben baloldali pártok. Sőt, még a Fidesz pártcsaládja, az Európai Néppárt is határozatban ítélné el a magyar kormányt. A szakértő szerint jogi következménye nincs, de nagyon erős politikai üzenetet jelent mindkét javaslat. A javaslatokról jövő szerdán szavaz az Európai Parlament. Az MSZP szerint már vállalhatatlan az Orbán-kormány politikája. Kerestük a Fideszt, hogy mi a véleményük a kezdeményezésekről, de nem válaszoltak.

Nekiment a nőknek a képviselő

Gyengébbek, kisebbek és kevésbé intelligensek, mint a férfiak - ezzel indokolta egy lengyel szélsőjobboldali képviselő az Európai Parlamentben, hogy miért keresnek a nők kevesebb pénzt. Felszólalása legalább akkora botrányt okozott, mint amikor két éve náci kézlendítéssel üdvözölte képviselőtársait.

Korrupt elnökjelöltek?


szerző:
2017.02.01. 18:40
Korrupt elnökjelöltek?

Semmit sem fizetett vissza Marine Le Pen a határidőig. A Francia Nemzeti Front elnöke az Európai Parlament szerint jogtalanul pártjára költött el háromszázezer eurót, azaz körülbelül kilencvenhárom millió forintot. A francia elnöki posztért induló Le Pen azt mondja: politikai hadjárat folyik ellene. Közben fő vetélytársát, a konzervatív Francois Fillont sikkasztással vádolják. Egészen pontosan azzal, hogy több év alatt több mint nyolcszáz ezer eurót fizetett ki feleségének nem létező munkákért.

RTLII: Ingyenpénzt biztosított ismerőseinek

Újabb ügyben indul eljárás a jobbikos Kovács Béla ellen. A gyanú szerint ingyen pénzt biztosított ismerőseinek, mégpedig úgy hogy fiktív gyakornoki szerződést kötött négy személlyel, akik nem dolgoztak neki Brüsszelben, viszont felvették a nekik járó uniós fizetést. Emiatt a legfőbb ügyészség kérte a jobbikos európai parlamenti képviselő mentelmi jogának felfüggesztését kérte. Közben négy hónappal meghosszabbítják Kovács Béla kémkedési ügyében indított vizsgálatot. Ebben az ügyben az Európai Parlament a magyar hatóságok kérésére már korábban felfüggesztette a jobbikos politikus mentelmi jogát.

Bekiabálásokkal zavarták Orbán beszédét

Bekiabálásokkal zavarták meg baloldali képviselők Orbán Viktor szezonnyitó beszédét az Országgyűlésben. A miniszterelnök éppen arról beszélt, hogy szerinte Brüsszel, ha Magyarországgal nem tudja elfogadtatni a kvótát, a baloldali vezetésű városokkal, Szegeddel, Zuglóval és Salgótarjánnal fogja leboltolni, hogy menekülteket fogadjanak be. A kormányfő azt mondta, hogy erről Martin Schultz, az Európai Parlament baloldali elnöke nyilatkozott korábban. Az MSZP frakcióvezetője a kijelentést aljas hazugságnak nevezte.

Megbénult az EU Parlament élete is

A robbantások hírére lezárták az Európai Parlamentet, a képviselők is csak kora délután indulhattak haza, be nem engedtek senkit. A magyar képviselők a megbénult belga telefonhálózat miatt vagy interneten, vagy a magyar mobiljukon tudtak kommunikálni. Délután kiderült: a parlament vezetése az összes tervezett ülést lemondta az egész hétre.

Kritizálja az EP elnöke a kezdeményezést

Az igazságügyi miniszter szerint nem ütközik nemzetközi jogba a kormány betelepítési kvótáról szóló népszavazási kezdeményezése. Ősszel Kósa Lajos még azzal utasította vissza a Jobbik hasonló tárgyú indítványát, hogy nemzetközi szerződésben foglalt ügyekben nem lehet népszavazást tartani. Az Európai Parlament elnöke szerint önmagáért beszél, hogy a magyar kormány 1294 menekült miatt akar kiírni referendumot.

Gyanúsított lett a jobbikos EP-képviselő

Gyanúsítottként hallgatta ki a Központi Nyomozó Főügyészség Kovács Béla, jobbikos Európai Parlamenti képviselőt. A politikust uniós intézmények elleni kémkedéssel gyanúsítják, mentelmi jogának felfüggesztését a legfőbb ügyész kérte az Európai Parlamenttől. Kovács Béláról először a Magyar Nemzet írta meg, hogy moszkvai tanulmányai idején beszervezhették és az orosz titkosszolgálatok kémje lehet. A jobbikos politikus ezt tagadta.

Kemény kritikát kapott Orbán Viktor

Tele van irányított és félrevezető kérdésekkel - ezt mondta a bevándorlókkal kapcsolatos magyar konzultációs kérdőívről az Európai Bizottság képviselője kedden Strasbourgban. Az Európai Parlamentben vitát tartottak Orbán Viktor a bevándorlókról és a halálbüntetés visszaállításáról szóló kijelentéseiről. Valamennyi hozzászóló elítélte, hogy a magyar kormány torz képet fest a bevándorlókról és az uniós alapszerződéssel ellentétesen a halálbüntetés visszaállítását napirenden tartja. Orbán Viktor szerint a magyaroknak senki nem mondhatja meg, mit gondoljanak.

Este ismét Magyarországról vitáznak

Kedd este Magyarország lesz a téma az Európai Parlament plenáris ülésén. A vitát a liberális frakció kezdeményezte. A Fidesz a magyar ellenzéket okolja. Deutsch Tamás szerint sem az unióban, sem az Egyesült Államokban nem kapnak komolyan vehető kritikákat.
 

RTL II: A néppárti képviselő is támadta a kormányt

A magyar sajtó helyzetéről vitáztak az Európai Parlamentben. Pontosabban nyilvános meghallgatás volt a Demokratikus Koalíció kezdeményezésére. Indulatosan bírálta a magyar kormányt az egyik néppárti képviselő is, úgy fogalmazott: nagyon veszélyes úton halad a kabinet. Több magyarországi médiavállalat vezetője is felszólalt. 
 

A magyar sajtószabadságról vitáznak

A magyar sajtó helyzetéről tárgyalnak az Európai Parlamentben. A vitanapot a Demokratikus Koalíció képviselői kezdeményezték. Meghívták több magyar média vállalat vezetőjét is, akik beszédet mondanak. Felszólal többek között az RTL Klub vezérigazgatója is.
 

Navracsics jelölése siker vagy bukás?

Piros lapot kapott a kormány külpolitikája az Együtt-PM szövetség szerint. Úgy vélik, ezt üzeni az unió azzal, hogy Navracsics Tibort személy szerint alkalmasnak találták uniós biztosnak, de az eredetileg felajánlott feladatkörben nem látnák szívesen.
 

Leszavazták Navracsics Tibort


szerző:
2014.10.06. 18:30
Leszavazták Navracsics Tibort

Nem lehet oktatási, ifjúsági és kulturális biztos Navracsics Tibor. Erről döntött az Európai Parlament oktatási bizottsága. Navracsics már nemcsak elhatárolódott tőle, hanem bírálta is a magyar kormányt.
 

Pótkérdéseket kap Navracsics


szerző:
2014.10.02. 18:35
Pótkérdéseket kap Navracsics

Nem eresztik Navracsics Tibort az Európai Parlamenti képviselők. Az uniós biztosnak jelölt magyar politikust szerdán három órán keresztül faggatták, főleg a magyar belpolitikáról. Ma pedig úgy döntöttek, újabb kérdéseket tesznek fel neki, ezúttal írásban.
 

Tóásó ügye az Európai Parlament előtt

Tóásó Előd nővére, Edit egészen Brüsszelig ment, hogy testvérét végre szabadon engedjék.

Orbán: Európa most erősebb, mint valaha

Sikeresnek értékelte a magyar uniós elnökséget Orbán Viktor Strasbourgban.

Elnökségzáró kavalkád Brüsszelben

Magyar falut és vurstlit varázsoltak az Európai Parlament brüsszeli székháza előtti térre.

Többet kéne agyalnia az európaiaknak

Európának le kell győznie a világot ötletekben, innovációban - hangsúlyozta Cséfalvay Zoltán.

Megszűnhet a határellenőrzés Bulgáriában és Romániában

Az Európai Parlament jóváhagyta a két ország schengeni csatlakozását.

A magyar alkotmány volt a téma Brüsszelben

A Velencei Bizottság még nem alakította ki végleges véleményét a magyar alkotmányról, erről június 17-18-iki ülésén szavaz majd.

Árvízkárosultaknak segít az unió

Az Európai Parlament 182 millió eurót oszt szét a Közép-Európai tagállamoknak a 2010-es árvízkárokra.

Pedofíliával vádolt politikus támadta a médiatörvényt

Daniel Cohn-Bendit az Európai Parlament előtt kritizálta Orbán Viktort és a médiatörvényt.

Szájer: az Európai Parlament lejáratta magát

Szájer József szerint a médiatörvényről szóló határozatával az Európai Parlament lejáratta magát.

Félti még a sajtószabadságot az EU

Határozatban ítélte el az Európai Parlament a magyar médiatörvényt. A Fidesz közleményében hazugnak nevezte a határozatot.

Schmitt: eljött a változás ideje

A köztársasági elnök az 1956-os eseményekhez hasonlította az elmúlt hetek arab lázadásait.

Parázs vita Orbán felszólalásáról

Orbán Viktor megvédte a hazáját. Így értékelte a Fidesz a Strasbourgban elhangzottakat. A magyar ellenzéki pártok viszont bírálták a kormányfő szerdai szereplését.

MSZP: Nem a magyarokat, a kormányt bírálták

Ízekre szedték a médiatörvényt és a kormány egyéb intézkedéseit is Strasbourgban.

„Megsértették a magyar népet”

A kritika természetes, de a magyar nép megsértését jelenti, ha megkérdőjelezik demokratikus elkötelezettségét - mondta Orbán Viktor az Európai Parlamentben.

Leragasztott szájú képviselők fogadták Orbánt

Leragasztott szájjal, és magyarországi lapok üres címlapjait mutatva tiltakozott több európai parlamenti képviselő Orbán Viktor beszéde alatt.

Médiatörvény: gyors eljárást ígér Brüsszel

A kormányt nem képviselte senki az Európai Parlamentben tartott tartott közmeghallgatáson.

Az európaiakért is harcoltak 56 magyar hősei

A magyar nép 1956-ban a szabadságot választotta - mondta az Európai Parlament elnöke szombaton.

Budapesten az Európai Parlament elnöke

Jerzy Buzek az 1956-os forradalom és szabadságharc ünnepi megemlékezései alkalmából látogatott Budapestre.

Babával a mellkasán szólalt fel a képviselő

Hathetes csecsemőjével együtt ment dolgozni az Európai Parlament egyik képviselője.

Uniós dorgálás Sarkozynek


szerző:
2010.09.09. 14:58
Uniós dorgálás Sarkozynek

Felszólították a francia kormányt, hogy „azonnal függessze fel” a cigányok kitoloncolását.

EP-alelnöknek választották Schmitt Pált

A néppárti politikus ezzel az Európai Parlament legmagasabb rangú magyar tagja lett.

Az MSZP kiáll Bajnai mellett


szerző:
2009.06.08. 13:40
Az MSZP kiáll Bajnai mellett

Az MSZP frakciója egyhangúlag támogatják Bajnai Gordon kormányát és programját.

Így működik az Európai Parlament

Az EP képvidelők felügyelik a többi között az Unió költségvetését, az élelmiszer- egészségügyi szabályokat és az emberi jogokat.

Véget ért a szavazás


szerző:
2009.06.07. 19:34
Véget ért a szavazás

Az utolsó közzétett részeredmények alapján a szavazók 34,9 százaléka ment el szavazni.

„Szükség van a liberális képviseletre”

Fodor Gábor szerint Magyarország nem engedheti meg magának, hogy liberális képviselet nélkül maradjon az Európai Parlamentben.

Napokon belül felpörög az EP-kampány

Az MSZP, a Fidesz és az SZDSZ EP-kampánya néhány nap múlva kezdődik. Mire koncentrálnak a pártok?

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való