KERESÉS search-close

Chile

100 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "Chile"

Túlélő-túra a világ tetején

Három éve mutatta be a Fókusz: 6893 méter, 2-3 százalékos páratartalom, kemény mínuszok, folyamatos, erős, akár 100 km/óra feletti szél, és oxigénhiány. Ilyen körülmények között dolgozott az a négyfős magyar kutatócsoport, akik nemrég tértek vissza Chile északi részéről, az Atacama-régióból.

Edina, aki a világ végén új életre lelt

Kozma Edina több mint 14 ezer kilométerre Budapesttől, Dél-Chilében, Punta Arenasban kezdett új életet. Eredetileg csak két hónapra érkezett a városba, egy trombózis miatt végül ott ragadt. Azóta megtalálta párját, Carlost, akivel most házat akarnak építeni. Edina médium, 25 éve tart terápiákat, meditációs órákat és folyamatosan fejleszti az elméjét. Azt mondja, Chile sem egy gazdag ország, mégis mindenhonnan a nyugalom és a harmónia árad.

Sokan nem csak a jólét reménye miatt hagyják el otthonaikat

Valaki a világ másik felén találja meg a számításait, másoknak pedig elég csak egy-két országhatárt átlépniük ahhoz, hogy megtalálják azt az életet, amire itthon vágytak. De sajnos nem csak a jólét vagy a kalandok reménye miatt hagyják el sokan az otthonaikat, hanem például egy olyan családi tragédia miatt, ami után már egyszerűen nem képesek a megszokott környezetben tovább élni. Isten veled, Magyarország 22:40-kor az RTL Klubon.

Útrakész a Déli-sarkra induló Rakonczay Gábor!

Az extrém sportoló adásunk után indul Chiléből az Antarktiszra, ahonnan gyalog, pontosabban síléceken folytatja útját. Első magyarként akarja elérni a Déli-sarkpontot.

Elkezdődött a magyar Déli-sark expedíció!

50 napig gyalogol majd az Antarktiszon Rakonczay Gábor. A Fókusz riportere egy darabon elkíséri. Hubai Antal ezúttal Chiléből jelentkezett, ahova már megérkezett a csapat. Azt is megmutatjuk, hogy készültek még itthon az extrém hidegre!

Ezek a filmek a Testről és lélekről ellenfelei!

Az egész ország egy emberként szurkolt Egyedi Ildikó alkotásának, és sikerült is valóra váltani a várva-vált Oscar-jelölést. Na de nézzük, milyen filmekkel fog versenyezni az aranyszobrocskáért!  

Sárlavina tarolta le a falut

Sárlavina söpört el egy falut Chilében. Legalább 5-en meghaltak, 15-en pedig eltűntek. A település összes lakóját helikopterekkel vitték biztonságos helyre. A dél-amerikai ország elnöke szükségállapotot hirdetett ki a térségben.

Megfutamította az eső a rablókat

Jó eséllyel pályázhat a világ legszerencsétlenebb rablóbandája címre az a négy betörő, akik egy ruhaboltot akartak kifosztani Chilében. Tervüket a szakadó eső és a csúszós kövezet hiúsította meg: a biztonsági kamera felvette, ahogy hatalmasakat esnek, majd meneküléskor kocsijukat is összetörik. Végül autójukat ás a zsákmányt hátrahagyva kellett elfutniuk.

Mélygarázsnak nézte a lépcsőt

Nem egyértelműek a jelzések. Ezt mondta az az idős chilei nő, aki kocsijával lépcsőre hajtott, mert azt hitte, hogy ott a mélygarázs. Nem úszta meg ennyivel. Csak egy járókelőnek köszönheti, hogy nem esett komolyabb baja. Természetesen mindenről van felvétel.

Felhőtlen gólöröm a műtőben

Nagy felháborodást okozott egy chilei műtőben készült amatőr felvétel, amelyen az orvosok focimeccset néznek operáció közben. De nem ám csak fél szemmel oda-oda pillantva, hanem a tizenegyes-párbajnál minden hazai gólt ugrálva ünnepelve - mintha nem egy emberben, hanem egy szerszámosládában matatnának.

Tűzvész után vízözön

Négymillióan maradtak ivóvíz nélkül Chile fővárosában, ahol a heves esőzések áradást okoztak. Az Andokból lefolyó víztömeg hatalmas földcsuszamlásokat okozott, a sár egész településeket öntött el, az áradásokban már négyen meghaltak. A dél-amerikai országban az árvíz előtt óriási erdőtüzek okoztak károkat.

Fékezhetetlen a chilei erdőtűz

Elképesztő a pusztítás Chilében az ország történelmének legsúlyosabb erdőtüze miatt. November óta nem tudják megfékezni a lángokat, egész települések égtek porrá, a halottak száma már tíz fölött van. Több ezer embert kellett kitelepíteni, a kormány szükségállapotot rendelt el az országban és nemzetközi segítséget kért.

Atacama - expedíció: Embert próbáló tudományos kaland Chilében

6893 méter, 2-3 százalékos páratartalom, kemény mínuszok, folyamatos, erős, akár 100 km per óra feletti szél, és oxigénhiány. Ilyen körülmények között dolgozott az a négyfős magyar kutatócsoport, akik nemrég tértek vissza Chile északi részéről, az Atacama-régióból.

A világ legmagasabb vulkánján jártak

Gőzölgő kráter, 120 kilométeres homokvihar és mínusz 20 fok – extrém körülmények között teljesítette útját a magyar Atacama-expedíció. A négyfős csapat egy hónapig vizsgálta Chilében a világ legmagasabb vulkánján a klímaváltozás hatásait. A tudósok harmadszor mentek el a világ egyik legszárazabb helyére, kutatás közben megtalálták a korábbi túrákon elveszett műszereiket és megfejtették egy több száz éves puma múmia rejtélyét is.

Mi okozza Mick Jagger izgalmát?

A Rolling Stones egyszerűen képtelen leállni. 1962-es megalakulásuk óta ugyanolyan lendülettel dübörögnek, mintha még mindig 20 évesek lennének. Februárban latin-amerikai turnéra indultak, első állomásuk Chile, majd szépen bejárják az egész déli kontinenst. Mick Jagger nagyon izgatott volt az induláskor...

Tömegpánik az égő metróban


szerző:
2016.01.29. 18:25
Tömegpánik az égő metróban

Tömegpánik tört ki a chilei metróban, amikor műszaki hiba miatt menet közben kigyulladt egy szerelvény. A bennrekedt utasok robbanást hallottak, ezért először azt hitték, terrortámadás történt.

Vakmerően szembeszálltak a rablókkal

Egy rablótámadás, majd a rablókkal szembeni ellentámadás képeit rögzítette egy benzinkút biztonsági kamerája, Chilében. Az internetre feltett videót több százezren nézték meg az első pár órában, és a kommentek nagy többsége egyetértett az önbíráskodással.

Keletkezéstörténetről szól az új darab

Elképesztő emberi teljesítmény, kötélen lógó, hintán pörgő táncosok - lélegzetelállító színpadi formáció a Recirquel társulat új előadásában. A rendezőnek az alapötlet Chilében, a sivatag közepén jutott eszébe egy keletkezéstörténetről. Azt is megálmodta, kik táncolják majd.

Hihetetlen lélekjelenlét rablás közben

30 millió pesót, azaz mintegy 12 millió forintot próbáltak meg elrabolni egy autóstól a chilei fővárosban. A férfi azonban nem hagyta magát, és vakmerő manőverekkel akadályozta meg a támadást. A jelenetet a biztonsági kamerák is felvették.

TÜNTETÉS: Közbeavatkoztak a kóbor kutyák

Váratlan szereplők jelentek meg a rendőrök és a tüntetők összecsapásában, a chilei fővárosban. A kóbor kutyák. Amikor a rendfenntartók vízágyúkat vetettek be, az addig szemlélődő állatok letámadták a vízsugarakat. Néhány közülük a rendőrségi rohamkocsikra is rárontott, és alaposan megugatták azokat. Az egyik állatvédő szervezet vezetője szerint a kutyák látták, hogy összeverődnek emberek, ami nekik azt sugallta, hogy nagy eséllyel kaphatnak tőlük ételt, aztán a feszültség magával ragadta őket, ezért nem törődtek a veszéllyel a konfliktus frontvonalban.

Meghalt az eutanáziát kérő kislány

Meghalt egy chilei gyerek, aki az államfőt kérte, hogy a törvény ellenére engedje meg neki az eutanáziát. Pár hónapja videóüzenetben mondta el a 14 éves kislány, hogy nincs ereje tovább küzdeni a betegségével, ami testvérét is elvitte. Az elnöknő, aki gyermekorvos, meglátogatta a kórházban, de engedélyt nem adhatott a kegyes halálra.

TÓÁSÓ: A kimenekítés utáni első mondatok

Akár egy kémfilmben. Egy kisbuszból filmezték a Baptista Szeretetszolgálat munkatársai Tóásó Elődöt, ahogy megérkezett a titkos találkozóra. Holmijait egy hátizsákba pakolta, így vágtak neki a kalandos útnak. A csaknem hat évet Bolíviában raboskodó Tóásó és a mentőcsapat ezután a chilei határ felé indult, ahonnan Brazíliába mentek tovább. Innen repülővel utaznak Európába, majd haza.

5 centis vulkáni hamu fedte be a várost

Óriási problémákat okoz a szerdán kitört Calbuco vulkán Chilében és Argentínában. A vulkáni hamu jelentős részét egy százezer fős argentin város fölé fújta a szél, az utcákat 5 centi vastag hamuréteg borítja. Az embereknek azt tanácsolják, hogy maradjanak otthon, sokan mégis inkább elhagynák a várost. Nincs könnyű dolguk: a sűrű porfelhő miatt helyenként még tájékozódni sem lehet.

SZELLEMVÁROS: A kitörés következményei

A 100 ezres Bariloche városára rá sem lehet ismerni. Az argentinok egyik kedvelt hegyvidéki üdülőhelye szellemvárosra emlékeztet. A chilei vulkántól alig 100 kilométerre fekvő településnek nincs szerencséje: a szél a vulkáni hamu jelentős részét éppen feléjük hordta. Az itt élőknek azt tanácsolták, hogy a vulkáni felhőből aláhulló kövek és hamu miatt maradjanak otthon és tartalékoljanak annyi ivóvizet, amennyi csak lehetséges. Sokan azonban úgy döntöttek, hogy inkább elhagyják a várost, annak ellenére, hogy közlekedni szinte lehetetlen. Az összes légi járatot törölték, az utak jelentősrészét lezárták.

Hatalmas vulkánkitörés váratlanul

43 év pihenés után váratlanul kitört Chile egyik legnagyobb és legveszélyesebbnek tartott vulkánja. A Calbuco tűzhányóból olyan hatalmas erővel tört fel a füst és a hamu, hogy az oszlop több kilométeres magasságig emelkedett. Éjszaka egy még erősebb robbanás után már a lávafolyam is megindult. A látványos vulkáni tevékenység miatt, a tűzhányó 20 kilométeres körzetéből négyezer embert kellett kitelepíteni.

TŰZHÁNYÓ: Villámok a vulkánban, hömpölygő hamu a város felett

43 év pihenés után váratlanul kitört Chile egyik legnagyobb és legveszélyesebbnek tartott vulkánja. A por és a hamu több kilométeres magasságba, a becslések szerint 19 kilométerre, a sztratoszféra alsó határáig is eljutott. Az oszlopot - amely a magasban szétterült - megfestette a lemenő nap, fantasztikus látványt nyújtva.

Mindent vitt a víz


szerző:
2015.03.31. 18:30
Mindent vitt a víz

Már 17 halottja van a Chilében pusztító árvizeknek. 20 embert még mindig nem találnak. A 160 ezres Copiapo városának 80-százalékát sár borítja. Ezrek vannak átmeneti szállásokon, de néhányan már visszamerészkedtek otthonaikba. Legalábbis ami megmaradt belőlük.

Ítéletidő Dél-Amerikában


szerző:
2015.03.26. 18:40
Ítéletidő Dél-Amerikában

Ítéletidő tombol Dél-Amerika több országában is. Sokfelé áradások pusztítanak. Még olyan helyeken is, ahol amúgy egész évben alig esik valami csapadék. Brazíliában buszt nyelt el egy folyó, Peruban a földcsuszamlások 7 ember halálát okozták. Chilében szükségállapotot hirdettek.

Megmentette kölykeit a tűzvésztől

Föld alatti lyukba rejtette a pusztító tűzvész elől kilenc kölykét egy kutya Chilében, ezzel megmentette kicsinyei életét. Ő maga egy konténer alatt vészelte át a katasztrófát, amelyben egy nő meghalt, 21-en megsebesültek, és több mint hétezer embert kellett kitelepíteni a dél-amerikai országban.

Vízi mentődrónt tesztelnek


szerző:
2015.03.16. 18:50
Vízi mentődrónt tesztelnek

Vízimentéshez vetnek be drónokat Chile egyik strandján. A pilóta nélküli, távirányítású szerkezeteken nemcsak mentőöv, hanem kamera, mikrofon és hangszóró is van. A drónokat a partról irányítják, és kifejlesztőjük szerint legnagyobb előnyük, hogy a vízimentőknél gyorsabban érnek a bajba jutott fürdőzőkhöz.

Tűzgolyóvá vált a helikopter


szerző:
2014.12.02. 18:50
Tűzgolyóvá vált a helikopter

Irányíthatatlan tűzgolyóvá vált egy ütközés miatt megpördült mentőhelikopter Chilében. A gép egy közlekedési baleset miatt szállt le San Miguel egyik forgalmas kereszteződésébe, ám egy arra haladó tűzoltóautó letörte az egyik propellerét.

Magyar hajléktalanok focisikere


szerző:
2014.11.08. 18:20
Magyar hajléktalanok focisikere

Negyedik lett a magyar női hajléktalan foci válogatott a chilei világbajnokságon. Ezzel ők lettek a legjobb európai csapat. Tavaly bronzérmet szereztek, idén viszont a brazilok legyőzték őket.
 

Két napig volt a csatorna foglya a bika

Beleesett egy városi csatornába egy fiatal bika Chile fővárosában. Nem tudni, hogy az állat hogyan fért át a testéhez képest szűk lyukon.

Két órás sötétség borult Chilére

A 16 milliós ország kilencmillió lakosa maradt áram nélkül.

Lezuhant a chilei hadsereg egyik repülője

A gépen 21-en utaztak, köztük egy közismert chilei tévés műsorvezető, és a védelmi miniszter sógora.

Zavargásba torkollt a chilei tüntetés

Az oktatási reformot követelő fiatalok néhány csoportja összecsapott a rendőrökkel. A diákok megpróbáltak betörni az elnök palotába is.

Bemutatták a chilei bányászok földalatti videóját

Új videófelvétel látott napvilágot a chilei bányászokról, akik tavaly több mint két hónapig voltak a föld alatt.

Összecsapások és szükségállapot Chilében

Zavargások törtek Chile egyik tengerparti városában.

Vérengzés a metróban


szerző:
2011.07.18. 12:02
Vérengzés a metróban

Ámokfutó Chile fővárosában. Egy férfi beszállt az egyik metrószerelvény utolsó kocsijába, majd pisztolyt rántott, és lövöldözni kezdett.

Már Ausztráliában okoz káoszt a chilei hamu

Már több tucat légijáratot kellett törölni Ausztráliában és Új-Zélandon a chilei vulkánból származó hamu miatt.

Az űrből is látszik a chilei vulkán hamufelhője

A NASA felvételein jól látható a vulkáni anyag haladása.

Aktív tűzhányó keseríti meg a chileiek életét

Továbbra is pöfékel az a chilei vulkán, ami miatt 3500 embert kellett kitelepíteni a dél-amerikai országból.

10 év börtönt kapott a zaklató pap

A chilei katolikus papot pénteken ítélték el szexuális zaklatásért. Ugyanaznap pedig letartóztattak egy másik atyát hasonló vádak alapján.

„Ne legyen az övé, amit én írtam”

A chilei bányász visszakéri azt a papírdarabot, amelyen a föld alatt rekedt vájárok tudatták, hogy életben vannak.

Átvágott az országon anyja után a kisfiú

Több mint ezer kilométert utazott, egy teherautó rakterében bújt meg.

Fény derülhet a chilei rejtélyre

Exhumáltatná Salvador Allende holttestét a családja, hogy kiderüljön mi okozta a halálát.

Újabb földrengés rázta meg Chilét

Ismét földrengés volt Chilében. Ezúttal az ország északi részét rázta meg egy 6,2-es erősségű földmozgás.

A kannibalizmust is fontolgatta az egyik bányász

Nem sokkal megmentésük előtt a mélyben rekedt chilei bányászokban a kannibalizmus és az öngyilkosság gondolata is felmerült.

Ismét megmozdult a föld Chilében

Sérültekről vagy áldozatokról nincs hír, ám a beszámolók szerint a tavalyi földmozgás túlélői körében pánik tört ki, amikor ismét megmozdult a föld.

XXI. század 11-02-01


szerző:
2011.02.02. 00:00
XXI. század 11-02-01

XXI. század: Mindenkivel előfordult már, hogy kezébe vette a telefont, hogy felhívjon valakit. A készülék abban a pillanatban megcsörrent, a vonal végén pedig az szólalt meg, akit hívni akart. A tudósok szerint nincs ebben semmi különös, kiszámíthatóak vagyunk - meg lehet mondani, hogy mikor mit fogunk tenni, merre járunk majd, kivel ismerkedünk meg. Jövőbelátás a XXI. században.

Elvisnél járt a kimentett bányász

Az Elvis-rajongó Edison Pena elmehetett Gracelandbe, Presley egykori otthonába.

Erős földrengés Chilében


szerző:
2011.01.03. 12:08
Erős földrengés Chilében

Erős, a Richter-skála szerinti 7,1-es erősségű földrengés rázta meg vasárnap Chilét.

Meccsre mentek Manchesterbe a vájárok

A Manchester United focicsapat legendás játékosa, Sir Bobby Charlton fogadta a chilei bányászokat.

Sztárok ünnepelték a chilei bányászokat

Demi Moore, Halle Berry és Kiefer Sutherland is részt vett a CNN hírtelevízió által szervezett gálán Los Angelesben.

31 méteresre nőtt a LEGO-torony


szerző:
2010.11.14. 11:57
31 méteresre nőtt a LEGO-torony

A világrekorder alkotás három napig készült és 700 kilónyi építőkockát használtak fel hozzá.

A kimentett bányász maratoni harca

Sikerült teljesítenie a New York-i maratont az egyik chilei bányásznak, akit 69 nap után mentettek ki.

Elnézést kért kínos bakijáért az államfő

Bocsánatot kért a chilei elnök a berlini látogatásakor a német kormány vendégkönyvébe írt mondatért.

Nem szűnik a felhajtás a bányászok körül

A chilei elnöki palotában fogadták a csaknem két hete kiszabadított bányászokat, akik egy földomlás után 69 napot töltöttek a mélyben.

A chilei elnök fogadta a bányászokat

A fogadáson a bányászok mindegyike kapott egy-egy medált, amely Chile függetlenségének 200. évére emlékeztet.

Fókusz Plusz 10-10-23


szerző:
2010.10.23. 19:30
Fókusz Plusz 10-10-23

Fókusz Plusz: Drámai harc a föld alatt rekedt bányászok életéért, repülőgép-katasztrófa, magyar sportolók véres küzdelme! Igaz történetek, amelyekben hollywoodi producerek is fantáziát látnak. Egy nyugat-afrikai fiú hihetetlen története! Ashton Zuglóban nőtt fel, magyar az anyanyelve, de kint ragadt a világ egyik legszegényebb országában. Tíz éve hiába próbál hazatérni családjához, mindenütt falakba ütközik.

Magyar milliárdos bulija a chilei vájároknak

A hatalmas partin mindegyik vájár kapott egy motort, sőt kettőnek házakat is vett Leonardo Farkas.

Evakuálni akartak az omlás előtt a vájárok

A múlt héten kimentett chilei vájárok már a bánya beomlását megelőzően hangos robajokat hallottak a mélyben.

Szuvenír a királynőnek a chilei bányából

A bányászokat fogva tartó chilei aranybányából vitt rögöket ajándékba Nagy-Britanniába a chilei elnök.

Bányakatasztrófákra figyel a világ

4 bányász rekedt egy ecuadori bánya 150 méteres mélységében. A vájárokkal már sikerült kapcsolatba lépni.

Már csak két bányász van kórházban

A harminchárom chilei bányász közül összesen harmincegyen elhagyták péntekre a kórházat.

Ciki baki a szavazólapon


szerző:
2010.10.15. 15:30
Ciki baki a szavazólapon

Rossz zászlót nyomtattak egy texasi megyében az úgynevezett „távollevői szavazócédulákra”.

Összecsapnak a bányászok megmentőikkel

„A győztesek bejöhetnek az elnöki palotába, a vesztesek mehetnek vissza a bányába.”

Fél Kettő 10-10-14


szerző:
2010.10.14. 14:35
Fél Kettő 10-10-14

Fél Kettő: Váratlan örömhír - Második gyermekét várja Geszti Péter felesége, vendégünk Ditz Edit. Újra fenn - Az összes chilei bányászt sikerült a felszínre hozni. Milyen jövő vár rájuk? 180 fokos fordulat? - Politológiát tanul Németh Katica. Mi lesz a zenei karrierrel? Vendégünk az énekesnő.

Az összes bányászt felhozták


szerző:
2010.10.14. 08:15
Az összes bányászt felhozták

Örömmámorban úszott Chile miután a 23 órás mentőakció végén az utolsó bányászt is kimentették.

Drámai képek és örömmámor Chilében

Megszólalt az a magyar szakember, aki kezdettől fogva segítette a chilei bányászok kimentését. Gönczi István a helyszínről tudósította a Fókuszt a világ legdrámaibb mentőakciójáról, miközben ünnepelnek már a nálunk élő chileiek is.

Fókusz 10-10-13


szerző:
2010.10.13. 20:40
Fókusz 10-10-13

Fókusz: Gigászi mentőakciók - Az egész világ figyelte, ahogy felhozták a chilei bányászokat, kapcsoltuk a helyszínt. Paparazzi - Miközben a külföldi lesifotósok Angelina Jolie-t lesik, a színésznőt kisiskolások kapták lencsevégre. Még titok – Geszti Péter elárulja, mi az a hatalmas meglepetés, amely megváltoztatja az életét.

Szabadulás a föld gyomrából


szerző:
2010.10.13. 18:16
Szabadulás a föld gyomrából

Ha minden jól megy, magyar idő szerint éjfélre mind a 33 chilei vájárt kimenekíthetik abból a bányából, ahol összesen 69 napot töltöttek.

Kalitkában hozzák föl a chilei bányászokat

A bányászok egészségi állapotuk szerint, előre meghatározott sorrendben jöhetnek majd fel.

Előzékenység a legmélyebb helyzetben is

A beomlott chilei aranybányában rekedt vájárok közül mindenki a másikat szeretné előre engedni, amikor majd kihúzzák őket a felszínre.

Visszaszámolhatnak a chilei bányászok

A 33 csapdába esett bányász kimentése valószínűleg szerdán kezdődik - mondta a chilei bányászati miniszter.

Chilei bánya: elkészült a mentőjárat

Elkészült az az alagút, amelyen át felszínre hozhatják a 700 méteres mélységében rekedt chilei bányászokat.

Napokon belül felhozhatják a vájárokat

Már szombaton elérheti a mélyben rekedt chilei bányászokat az egyik mentésükre indított fúrógép.

Szombaton elérhetik a bányászokat

Nem 100 százalék, hogy rögtön ki tudják menteni a bányában rekedt embereket.

Hamarosan napfényt láthatnak a bányászok

A chilei elnök szerint még európai útja előtt, azaz október 15-éig felhozhatják a munkásokat a mélyből.

Lefaragtak a bányászok felhozási idejéből

már október második felében megkezdhetik a bányában rekedt 33 vájár felhozását a felszínre.

Már a bányászok fölött a mentőkapszula

A beomlott chilei bányához szállították szombaton az első különleges ketrecet.

Szülinapot ültek a mélyben rekedt bányászok

Az ünnepelt videókapcsolaton át beszélt családtagjaival, akik elénekelték a jól ismert dalt.

Igazi celebek lettek a mélyben rekedtek

Lehet, hogy már október közepén sikerül őket a felszínre hozni.

Felcsendült a himnusz 700 méter mélyen

A San Jose bányához érkezett kormánytagok felvontak egy nemzeti zászlót külön a bányászok tiszteletére.

Hamarabb láthatják a napot a bányászok

Az eddig reméltnél jóval hamarabb, akár már november elején kimenekíthetik a föld alól a chilei bányászokat.

Apa lett az egyik mélyben rekedt bányász

Lánya született kedden az egyik mélyben rekedt chilei bányásznak. A bányakatasztrófa hatására Esperanza, azaz Remény névre keresztelték a babát.

Tüntetések Chilében a puccs évfordulóján

Santiagóban voltak a leghevesebb összecsapások az 1973. szeptember 11-i katonai puccs évfordulóján.

Megérkezett a „C-terv” a chilei bányához

Megérkezett csütörtökön a harmadik fúró a chilei San Jose bányájához.

Katasztrófa-túlélők biztatták a bányászokat

Beszélgettek a mélyben rekedt bányászok és a híres repülőszerencsétlenség túlélői.

Megáldották a fúrógépet a hozzátartozók

Egy újabb, nagy teljesítményű fúrógép érkezett ahhoz a chilei bányához, amelynek mélyében 33 bányász rekedt.

Videótelefonnal örvendeztetik meg a bányászokat

Egy optikai kábelt eresztenek le a San José bánya mélyén lévő 33 vájárhoz, amin keresztül közvetlen kapcsolatba léphetnek velük a családtagok.

Fél Kettő 10-09-02


szerző:
2010.09.02. 14:30
Fél Kettő 10-09-02

Fél Kettő: Stigma - Kik hordozzák a jeleket? A kiválasztottak vagy a megbélyegzettek? Szülői értekezlet - Hogyan és mennyire szólhat bele a szülő az iskola életébe? Ellopott magánélet - miről árulkodik, mennyit ér, és miért népszerű a paparazzi fotó?

„Lakoma” a föld alatt


szerző:
2010.09.02. 09:25
„Lakoma” a föld alatt

Először kaptak meleg ételt azok a chilei vájárok szerdán, akik augusztus 5-én egy bányaomlás miatt rekedtek 700 méteres mélységben.

Magyar tulajdonosai vannak a chilei bányának

Bocsánatot kértek annak a chilei bányának a magyar származású tulajdonosai, amelyben 33 vájár rekedt a föld alatt.

Gőzerővel fúrják a mentőalagutat Chilében

Hétfőn megkezdték annak a mentőjáratnak a fúrását, amelyen át a felszínre akarják hozni a 700 méteres mélységben rekedt bányászokat Chilében.

Telefonáltak a mélyben rekedt bányászok

A bányaomlás óta először beszélhetett családjával a 33 chilei bányász.

Siettetnék a mentőakciót a bányászokért

Felgyorsítanák a több mint 700 méter mélyen rekedt 33 chilei bányász kimentését.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való