KERESÉS search-close

Budapesti Fesztiválzenekar

26 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "Budapesti Fesztiválzenekar"

KÖNNYEK: Döbbent csendben hallgatták a Fesztiválzenekart a koreaiak

Koreaiul énekelt a Budapesti Fesztiválzenekar szöuli hangversenye előtt, a Hableány hajó tragédiában elhunyt dél-koreaiakra emlékezve.

DAL AZ ÁLDOZATOKÉRT: Így emlékezett a Fesztiválzenekar Koreában

A Dél-Koreában koncertező Budapesti Fesztiválzenekar ezzel a megható koreai dallal emlékezett a magyarországi hajóbaleset áldozataira. Mutatjuk Fischer Iván, a zenekar karmestere bevezető beszédét és a dalt is, amely arról szól, hogy valaki vár, nagy szeretettel vár valakit a végtelenségig…

TérTáncKoncert: 400 gyerek közösen táncol vasárnap a Bazilika előtt!

Sokan életükben nem jártak még Budapesten azok közül a gyerekek közül akik vasárnap a Bazilika előtt a világhírű Budapesti Fesztiválzenekar zenéjére táncolhatnak majd. Négyszáz gyerek hónapokon át tanulta szerte az országban ugyanazt a koreográfiát. A riportból az is kiderül, hogy milyen volt a zenekar vezetője, Fischer Iván a világhírű karmester gyerekként!

BÜSZKE APA: „Egyre inkább úgy érzem, hogy nem Fischer Iván vagyok, hanem a Fischer Nóra apukája!

Fischer Iván a Budapesti Fesztiválzenekar karmestere már kisgyerekként komolyzenét hallgatott. Az Andrássy út egyik harmadik emeleti lakásában töltötte gyerekkorát, ahol ma már a Fischer Iván Lakásszínház működik. A művész itt mesélt nekünk gyerekkoráról és lányáról, Nóráról, akire nagyon büszke.

FISCHER IVÁN: minél több embert várnak a nyár legnagyobb ünnepére a Bazilika elé!

Immár ötödik alkalommal rendezi meg a Budapesti Fesztiválzenekar, azt a nagyszabású, ingyenes szabadtéri koncertjét, ahol minden alkalommal több száz hátrányos helyzetű térségből érkező, és szerencsésebb sorsú, roma és nem roma fiatal mozdul együtt klasszikus zenére a TérTáncKoncerten. A Budapesti Fesztiválzenekar karmesterét kérdeztük a különleges rendezvényről!

Emlékkoncert az áldozatokért


szerző:
2019.06.09. 18:36
Emlékkoncert az áldozatokért

Emlékkoncertet szervez a Budapesti Fesztiválzenekar a hajóbaleset áldozatainak tiszteletére. Ezt Fischer Iván jelentette be egy Facebook-videóban.

 

 

New York-ba kísértük el a Budapesti Fesztiválzenekart és Sebestyén Mártát

A Budapesti Fesztiválzenekar két hete dupla teltházas koncertet adott a klasszikus zene templomában, a Carnegie Hall-ban, ahol ismét bebizonyosodott, hogy az amerikai közönség egyszerűen nem tudja megunni a magyar komolyzenét. A riportból az is kiderül, hogy hogyan szervezik meg magánéletüket, azok a zenészek, akik szülők is, akik szinte állandóan úton vannak!

A Budapesti Fesztiválzenekar ismét meghódította Amerikát!

Két hete dupla teltházas koncertet adott a Budapesti Fesztiválzenekar a klasszikus zene templomában, a New York-i Carnegie Hall-ban. A helyszínen riporterünk egy magyar származású, Amerikában élő házaspárral találkozott, akik rajonganak a zenekarért. Annyira, hogy támogatásukra 12 évvel ezelőtt egy baráti kört is létrehoztak.

Egyedülálló ősbemutatóra készül a Budapesti Fesztiválzenekar

„A Budapesti Fesztiválzenekar tudatosan dolgozik azon, hogy a jövő zenekara legyen” – mondta Fischer Iván, amikor ismertette a zenekar 2019–20-as évadának sokszínű programját. A jövő évad tervei között szerepel: Beethoven-maraton, tovább folytatják az ingyenes, országos koncertsorozatukat, és több jelentős külföldi meghívásnak is eleget tesznek, például 20 év után újra Los Angeles-ben lépnek fel.

Fischer Iván:

Fischer Iván a Müpa-ban ezúttal Monteverdi Orfeóját állítja színpadra, amit karmesterként és rendezőként is jegyez és ő maga rekonstruálta az opera befejezését. 

35 éves lett a Budapesti Fesztiválzenekar

Már az első karácsonyi koncert óta, szinte minden decemberben fellépnek ilyenkor. A kezdő csapatból három zenész a mai napig tagja a zenekarnak. Fischer Iván karmester azt mondta, a kezdetekkor rajta kívül kevesen hittek az elképzeléseiben, de ilyen sikerről álmodni sem mert. A kritikusok a világ 10 legjobb zenekara között tartják őket számon.

Óriás siker: kórusként énekelt a Budapesti Fesztiválzenekar

Óriási sikert aratott Londonban a Budapesti Fesztiválzenekar – Fischer Iván vezetésével – a Royal Albert Hallban12 ezer néző előtt. A közönséget azzal lepték meg, hogy az egyik számban nem csak zenéltek a művészek, de kórusként énekeltek is. Itt a teljes videó.

(A BBC felvétele.)

Több száz gyerek táncolt együtt

Csaknem ötszáz, köztük sok hátrányos helyzetű roma és nem roma gyerek táncolt együtt vasárnap este a Szent István Bazilika előtt. A Budapesti Fesztiválzenekar itt rendezte meg TérTáncKoncert sorozatuk újabb eseményét. A karmester-zeneigazgató Fischer Iván ezzel a különleges fellépéssel a toleranciát ünnepelte. A gyerekek hónapokig gyakoroltak az ország 24 pontján az össztáncra.

 

Újra az országot járja a Budapesti Fesztiválzenekar

A Budapesti Fesztiválzenekar négy évvel ezelőtt indította el az ingyenes koncertsorozatát, Közösségi Hét címmel. Azóta 212 alkalommal, több mint 20 ezer embernek játszottak. A zenekar tagjai jövő héttől újra az országot járják majd közösségi programjaikkal. Június 17-én pedig a teljes zenekart hallhatják Fischer Iván vezetésével, a TérTáncKoncerten, a Szent István Bazilika előtt.

Megmutatjuk, hol koncertezik a Budapesti Fesztiválzenekar

A Budapesti Fesztiválzenekar négy évvel ezelőtt indította el az ingyenes koncertsorozatát, Közösségi Hét címmel. Azóta 212 alkalommal, több mint 20 ezer embernek játszottak így, a legkisebb falvaktól a legnagyobb városokig, a legkisebbektől, a legidősebbekig hallgathatták a muzsikusokat. A riportban azt is megmutatjuk, hogy idén hol lépnek fel.

Koncert a toleranciáért

Gyerekekkel lépett fel a Budapesti Fesztiválzenekar a hagyományos ingyenes szabadtéri koncerten a budapesti Hősök terén szombat este. Voltak köztük rászoruló és nem rászoruló, roma és nem roma gyerekek, hiszen a koncert legfőbb mondanivalója a tolerancia és a nyitottság.

Összefogás: Tértánc-élmény a Hősök terén

A Budapesti Fesztiválzenekar zenéjére ezer táncos láb ropja majd a Hősök terén szombat este. Az ingyenes koncerten idén is minden néző kap majd egy papírszéket.

Fókusz 2017-06-09


szerző:
2017.06.09. 18:55
FISCHER IVÁN: A TérTáncKoncert a tolerancia nagy ünnepe!

Az elmúlt évek nagy sikerei után, a Budapesti Fesztiválzenekar ismét a Hősök tere meghódítására készül szombat este, a produkcióhoz ezúttal is 500 gyerek csatlakozik majd a TérTáncKoncerten.

A teljes adást megnézheti az RTL Moston!

Budapesti Fesztiválzenekar: magyar sikertörténet a nemzetközi porondon

Exkluzív lehetőséget kapott a Fókusz Plusz stábja: elkísérhettük a világ tíz legjobb zenekara közé sorolt Budapesti Fesztiválzenekart New Yorkba.

Fókusz Plusz 2017-03-25


szerző:
2017.03.25. 18:50
FISCHER IVÁN:

Hogyan utaztatnak egy üstobot vagy egy óriási tubát a világ másik végére? Elsőre bele se gondulunk, igaz? Pedig egy olyan együttesnek, mint a világhírű Budapesti Fesztiválzenekar, ez majdhogynem napi szinten megoldandó feladat. A világ tíz legjobb zenekara közé sorolt magyar zenekart new york-i koncertjükre kísérte el a Fókusz Plusz stábja, ahol Fischer Ivánt, a fesztiválzenekar motorját faggattuk ki turnékról, utazásról és arról, hogy miben rejlik a világszenzációnak számító magyar zenekar sikere.

Magyar siker New Yorkban


szerző:
2017.03.24. 19:25
Magyar siker New Yorkban

Egymást érik a hangos tüntetések az amerikai elnök new yorki toronyházánál, innen néhány saroknyira pedig a Budapesti Fesztiválzenekar a koncertjével ért el zajos sikert, amiről a New York Times is lelkesen azt írta: A Fesztiválzenekar legyőzte Trump beutazási tilalmát.

Fókusz 2017-03-24


szerző:
2017.03.24. 19:00
Exkluzív lehetőség: tengerentúli turné a Budapesti Fesztiválzenekarral

Exkluzív lehetőséget kapott a Fókusz Plusz stábja. Elkísérhettük a világ tíz legjobb zenekara közé sorolt Budapesti Fesztiválzenekart amerikai útjára, ami ezúttal nem csak élményekkel volt tele, de az izgalmakból is kijutott.

200 milliót vesznek el a Fesztiválzenekartól

Nem tudja megtartani összes idei koncertjét a Budapesti Fesztiválzenekar, miután a fővárosi közgyűlés szerdán úgy döntött, 200 millió forinttal kevesebb támogatást ad a világhírű zenekarnak. A zenekar igazgató-helyettese felháborítónak tartja a döntést, amiről velük nem egyeztettek. Tarlós István indoklása szerint a zenekar az államtól milliárdos támogatást kap, Budapest nehéz körülmények között ennyit tud adni.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való