KERESÉS search-close

Balog Zoltán

60 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "Balog Zoltán"

Nem lesz 9 osztályos iskola?


szerző:
2018.11.23. 18:37
Nem lesz 9 osztályos iskola?

Várhatóan nem lesz 9 osztályos iskola, ahogy nulladik évfolyam sem - erről az eduline írt először. Bár 2016-ban az akkori Emberi Erőforrások Minisztere, Balog Zoltán vetette fel az ötletet, most úgy tűnik, marad a hagyományos 8 osztályos iskola. A szakmai szervezetek szerint a plusz évfolyam helyett több szakemberre lenne szükség az iskolákban.

Nem tarthatta meg posztját Farkas Flórián

Nem tarthatta meg posztját Farkas Flórián, már nem ő a romaügyekért felelős miniszterelnöki biztos. Balog Zoltán váltja, akinek minisztersége idején az Országos Roma Önkormányzatnak 1 egész 6 tized milliárd forint uniós támogatást kellett visszafizetnie, mert a pénzt szabálytalanul használták fel.

 

Balog Zoltán nem lesz miniszter

Hat új miniszter lesz az új Orbán-kormányban - tudta meg az RTL Híradó. Mivel a kormányzati struktúra is változik, így egyelőre bizonytalan, hogy a mostani tárcavezetők közül ki megy, és ki marad. Az biztos, hogy Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere távozik.

 

RTL II: Nem marad miniszter Balog Zoltán

Nem lesz tagja az új kormánynak Balog Zoltán, aki eddig az Emberi Erőforrások Minisztériumát vezette. Erről az Origonak nyilatkozott a távozó tárcavezető. Azt mondta, változtatásokat javasolt a tárcánál Orbán Viktornak, de a miniszterelnök ezeket nem fogadta meg.

Megígérte, de még nem válaszolt

Ígéretet tett, mégsem válaszolt a diákok 12 pontos követelésére Balog Zoltán miniszter. Ezt állítja a Független Diákparlament, amelynek tagjai március közepén egy rendezvény után faggatták a minisztert arról, hogy miért nem tárgyal velük.

 DIÁKOK: „Tulajdonképpen mi a gondjuk a 12 ponttal?”

Nem fogadta kitörő örömmel Balog Zoltán a Független Diákparlament képviselőit március 14-én, amikor egy rendezvény után megvárták, hogy feltegyenek neki pár kérdést. A diákok idén már két levelet is küldtek a miniszternek. Először a januári tüntetésükre hívták el. Másodjára az ott bejelentett 12 pontos követelésükre szerettek volna választ kapni.

Javítanának a rossz statisztikán

Harmadával többen halnak meg Magyarországon daganatos betegségben az uniós átlagnál. Az emberi erőforrások minisztere azt mondta, sem a halálozási statisztikákban, sem a szűrésen való részvételben nem áll jól Magyarország.

AKTIVISTÁK: 2008-ban még Balog Zoltán is kiállt Tibet mellett

A kínai kormányfő látogatása idején aktivisták tibeti zászlót lengetve tiltakoztak Kína Tibettel kapcsolatos politikája ellen. A rendőrök azonban megakadályozták a spontán tüntetést, többeknek kicsavarták a kezükből a tibeti zászlót, egy embert pedig előállítottak. Balog Zoltán 2008-ban még szintén kiállt a Tibet szabadságáért küzdők mellett. A miniszter ezt mondta ma erről az RTL Híradónak.

Öt nyomozás folyik ORÖ-ügyben

Öt különböző nyomozás zajlik jelenleg az Országos Roma Önkormányzat korábbi ügyei vagy projektjei kapcsán – közölte a rendőrség és az ügyészség. Farkas Flórián, ahogy egy éve, ma sem nyilatkozott. A kormányközeli Demokratának viszont azt mondta: szerinte csak az általa elért sikerek fájnak az ellenzéknek, ezért támadják.

Kiáll Farkas Flórián mellett

Kiáll a miniszter amellett, hogy nem Farkas Flórián elnöksége alatt történtek visszaélések az Országos Roma Önkormányzatnál. Balog Zoltán Híradónk kérdésére megerősítette, hogy ezért kötött szombaton együttműködési megállapodást a fideszes roma politikussal

Balog: Ha vállalták, folytassák

A Vöröskereszt felelőssége, hogy fenntartsa a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás rendszerét – közölte Balog Zoltán. A miniszter ezzel az RTL Híradó múlt pénteki hírére reagált, miszerint januártól több Zala megyei településen megszűnik a rendszer, mert a Vöröskeresztnek nincs pénze új készülékekre.

Balog Farkas Flóriánt méltatta

Balog Zoltán miniszter szerint az elmúlt 25 évben csak akkor nem voltak botrányok az Országos Roma Önkormányzatnál, amikor Farkas Flórián vezette. A Lungo Drom kongresszusán szombaton beszélt erről a tárcavezető. Korábban épp a minisztériumának vizsgálata állapította meg, hogy a "Híd a Munka Világába" programban szabálytanul költöttek el több mint másfél milliárd forintot. A Fidesz szerint ez nem ok arra, hogy ne bízzanak a Farkas Flórián vezette szervezetben.

Minden nap tanulhatnak zenét


szerző:
2017.09.18. 18:42
Minden nap tanulhatnak zenét

Az egyik legszebb gondolat, ha a fogantatás pillanatától énekelnek a szülők- erről beszélt Balog Zoltán, amikor a mindennapos éneklés bevezetéséről tartottak konferenciát Budapesten. Az emberi erőforrások minisztere szerint nem lesz kötelező mindennapos énekóra, csak lehetőséget teremtenek a diákoknak, hogy akár minden nap tanuljanak zenét. Egy szülőket tömörítő csoport szerint érhetetlen, hogy akarja a kormány a diákok terheit csökkenteni, ha mindig újabb iskolai feladatot jelentenek be.

„Szigorítani kell a lombikbébi program szabályozását”

Szigorítani kell a szabályozást a lombikbébi programban, hogy sokkal jobban figyeljenek a be nem ültetett embriók sorsára - ezt mondta Balog Zoltán Híradónk kérdésére, hozzátéve, a programban gyerekhez jutni örömteli dolog. A miniszter a győri megyéspüspök kijelentésére reagált, aki szerint viszont a lombikprogramban részt venni bűn.

Balog Zoltán vitatott kijelentése

A kormány még nem döntött, hogy tehertételként vagy erőforrásként tekint-e a határon túli, magyarul beszélő cigányokra - ezt mondta Balog Zoltán miniszter a tusványosi szabadegyetemen. Az emberi erőforrások minisztere szerint ez azért érdekes kérdés, mert a határon túli magyar családok sokszor azért nem adják magyar iskolába a gyerekeket, mert sok cigány jár oda. A DK bocsánatkérést követel Balog Zoltántól, amiért szerintük megsértette a határon túli és a magyar cigány közösséget. A cigány szervezetek nem kommentálták a miniszter szavait.

Balog Zoltán: Álhírekkel támadja a magyar sajtó az egészségügyet

Álhírekkel támadja a magyar sajtó az egészségügyet az emberi erőforrások minisztere szerint. Erről hétfőn a Semmelweis napon tartott előadásán beszélt. Balog Zoltán szerint minden nyugati országban lehet hasonló történeteket találni az egészségügyben, mint itthon. Szerinte a magyar kormány bátor és bemutatják a valóságot. A Párbeszéd úgy látja, a miniszter beszéde gyomorforgató. Balog kedden, egy rendezvényen azt mondta Híradónknak, a sajtónak utána kellene járnia a híreknek.

 

„Rugalmas átmenet a 9. osztály”

Ha lesz 9 osztályos általános iskola, az azért lesz, hogy rugalmassá tegyék az óvodásból iskolába való átmenetet - erről is beszélt az emberi erőforrások minisztere a bölcsőderendszer átalakításról szóló záró konferencián. Balog Zoltán azt mondta, a plusz egy évet nem az általános iskola folytatásaként képzelik el. A cél szerinte ugyanis nem az, hogy amit nyolc év alatt nem sikerült megtanulni azt a plusz egy évben bepótolják.

 

Szigorítás a bicskei molesztálási ügy miatt - a miniszter hálás az RTL-nek

Szigorítottak a gyerekotthonok vezetőinek kiválasztásán - ezt közölte az emberi erőforrások minisztere. Balog Zoltán azt mondta, hálás az RTL-nek, amiért segített feltárni a bicskei molesztálási ügyet.

Szigorítottak a gyerekotthonok vezetőinek kiválasztásán

Szigorítottak a gyerekotthonok vezetőinek kiválasztásán - ezt közölte az emberi erőforrások minisztere. Balog Zoltán azt mondta, hálás az RTL-nek, amiért segített feltárni a bicskei molesztálási ügyet. Tavaly ősszel a Házon kívül műsorban a bicskei otthon két korábbi lakója beszélt arról, hogy éveken át szexuálisan zaklatta őket az igazgató, aki jelenleg is előzetes letartóztatásban van. A miniszter most bejelentette, hogy 2020-ig megszűntetik a bicskeihez hasonló, monstre otthonokat.

Figyelmeztetett-e Balog Zoltán?

Mást mond a miniszter és mást a volt államtitkára. Balog Zoltán tegnap azt állította a parlamentben, hogy figyelmeztette egykori államtitkárát: valakik uniós pénzek lenyúlására készülnek. Köpeczi-Bócz Tamás viszont azt állította: nem kapott figyelmeztetést a főnökétől Mengyi Roland ügyében. A szocialisták szerint valaki hazudik.

Nem adhatott interjút az Indexnek

A minisztérium illetékese beleegyezett, az interjúalany mégsem nyilatkozhatott az Indexnek a kórházak átalakításáról. Mindez úgy derült ki, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumának sajtóosztálya véletlenül az újságírónak is elküldte az erről szóló levelet. A hírportál szerint másfél hónapja semmilyen ügyben nem kapnak választ a kormánytól. Balog Zoltán miniszter ma a Híradó kérdésére azt mondta: nincs titkolnivalójuk, de szeretik eldönteni, hogy miről mikor nyilatkoznak.

Így karatézott Balog Zoltán Jackie Channel

Jackie Chan a Kínai Filmfesztivál díszvendégeként érkezett Magyarországra. A honkongi színésszel az Emberi Erőforrások minisztere is felvette a harcot. A teljes videót Balog Zoltán osztotta meg Facebook oldalán.

Ingyenkönyvek nyolcadikig


szerző:
2017.03.02. 18:30
Ingyenkönyvek nyolcadikig

Még idén ingyenessé válhat minden általános iskolai tankönyv - jelentette be Balog Zoltán. Az emberi erőforrások minisztere azt mondta, reményei szerint minden diák ingyen hozzájut majd az első nyolc osztályban használt tankönyvekhez. Hogy pontosan hogyan, azt az Emberi Erőforrások Minisztériuma a nemzetgazdasági tárcával közösen dolgozza majd ki. Eddig a diákok kétharmada kapta ingyen a tankönyveket.

Sokan aggódnak a jövőjük miatt

A létbizonytalanságtól és az anyagi nehézségektől tart a fiatalok 43 százaléka, Balog Zoltán miniszter szerint mégis az látszik a kormány által megrendelt Magyar Ifjúság Kutatás legfrissebb adataiból, hogy egyre több fiatal tartja Magyarországot a legjobb helynek. Az SOS Gyermekfalu legfrissebb kutatása szerint viszont a fiatalok nem ennyire derűlátók. Az általuk megkérdezett 1000 diák 67 százaléka nem elégedett az életével.

BALOG ZOLTÁN: Elviselhetetlen terhet cipelnek a hozzátartozók

Hazatérhet az olaszországi busztragédia szinte valamennyi sérültje. A tragédiával kapcsolatban sokakat a bizonytalanság őrölt fel. A bizonytalanság miatt volt, aki szombaton az iskolához látogató miniszterhez fordult. Balog Zoltán is segített a kutatásban

 

Balog: Túl jól sikerült a központosítás

Túlságosan jól sikerült a központosítás, a hibákat pedig be kell ismerni- erről beszélt Balog Zoltán az Emberi Erőforrások Minisztere, amikor kinevezte a Klebelsberg Központ tankerületi vezetőit. Nagyobb hatáskört ígért az iskolaigazgatóknak, akiket- ahogy fogalmazott- az eddigi rendszer túlságosan leértékelt. Pukli István, a Tanítanék Mozgalom képviselője szerint ez csak kozmetikázás, szerinte a gyakorlatban semmi sem fog változni.

Egyelőre csak ígéret a sok tanuszoda

Másfél éve egy kapavágás sem történt a putnoki tanuszoda helyén. Ugyanúgy áll árván az alapkő, ahogy Balog Zoltán két éve elhelyezte a szakadó esőben. 2014-ben Orbán Viktor 32 tanuszoda építését ígérte. Most már csak 24 uszodáról beszélnek a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnál, de konkrét időpontok nincsenek.

Mozgalom lett a tiltakozásból

Kommentből indult- mozgalommá vált. Nyílt levélben tiltakoznak a diákolimpikonok az emberi erőforrások miniszterének kijelentése miatt. Balog Zoltán egy fotója alá fehéringes magyar diákokról írt, éppen aznap, amikor sokan szándékosan kockás ingben mentek iskolába, hogy kiálljanak tanáraik mellett. A miniszter annyit üzent híradónknak: először a diákoknak szeretne válaszolni. De hogy mit, azt nem árulta el.

Diákolimpikonok szóltak vissza a miniszternek

Ne velük példálózzon a miniszter, és ne használja őket propaganda célokra - ezt mondták Híradónknak diákolimpikonok Balog Zoltán egyik Facebook bejegyzése kapcsán. A miniszter ugyanis az egyik diákolimpikonnal készített szelfije alá fehéringes, a világ élvonalában lévő magyar diákokról írt.

Nagyobb önállóságuk lesz az iskoláknak

Krétát maguk vehetnek majd az iskolák, és maguk dönthetnek a kisebb felújításokról is. Egyebek mellett így döntöttek a közoktatási kerekasztal megbeszélésen. A kormány képviselői azután hívták össze a találkozót, hogy országossá vált a tanárok tiltakozása a jelenlegi oktatási rendszer ellen. Balog Zoltán miniszter azt mondta, az intézményfenntartó gazdálkodását is átszervezik. Az egyik szakszervezet vezetője úgy fogalmazott, bizakodó, mert a kormány nem utasította el a legkényesebb kérdéseket sem.

Balog: kemény beszélgetés volt!


szerző:
2016.01.27. 18:30
Balog: kemény beszélgetés volt!

Miskolcra, a tiltakozó akciót kezdeményező tanárokhoz ment Balog miniszter. Bár a fórumra nem engedtek be kamerákat, később az egyik miskolci pedagógus azt mondta Híradónknak, hogy egy kivétellel minden pedagógus problémákat sorolt az Emberi Erőforrások miniszterének. Balog Zoltán a fórum után azt mondta, kemény beszélgetésen vannak túl. A miniszter bejelentette, 9000 tanár terheit csökkentik azzal, hogy könnyítenek a minősítési rendszeren, és új számítógépeket is ígért az iskoláknak.

Kórházi ételt kapott a miniszter

Három szelet üres kenyér, és egy kis darab lapka sajt. Ezt kapta vacsorára az egyik budapesti gyerekkórházban Juhász Péter, az Együtt alelnökének hároméves gyereke. A politikust annyira felháborította az eset, hogy az említett ételt személyesen vitte be Balog Zoltán miniszternek, azzal a kéréssel, egye meg ő az üres kenyeret.

Jobb ellátást ígér az új államtitkár

Bemutatta a nyilvánosságnak az új egészségügyi államtitkárt Balog Zoltán miniszter.  Ónodi Szűcs Zoltánt másfél hónappal azután nevezték ki, hogy elődje lemondott. Az új államtitkár arról beszélt: az emberek igényei fontosabbak, mint az intézményeké. Az MSZP szerint sok jót nem lehet várni az új államtitkártól.

Még zúzósabb remix készült Balog Zoltán énekléséből

Jó ebédhez szóljon az A csitári hegyek alatt című népdalklasszikus egyenesen az emberi erőforrások miniszterétől - ezúttal dubstep remixben!

Nem találták a koptok nyomát


szerző:
2015.09.29. 18:35
Nem találták a koptok nyomát

Nincs nyoma a Balog Zoltán által emlegetett kopt keresztényeknek, a liberálisok szerint. A párt a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal adataira hivatkozva azt mondja: Magyarországon nem kaphatott állampolgárságot ezer keleti keresztény család, ahogyan azt az emberi erőforrások minisztere korábban állította.

Állampolgárság menekült keresztényeknek

Ezer menekült keresztény családot fogadott be titokban a kormány. Erről beszélt kedden egy párizsi konferencián az Emberi Erőforrások minisztere. Balog Zoltán az RTL Híradó kérdésére megerősítette a hírt. A tárcavezető szerint minden szabályosan történt, de az ENSZ menekültügyi főbiztossága szerint a magyar kormány megsértette a saját maga által aláírt menekültügyi egyezményt, ha valóban vallási alapon válogatott.

Kész tények elé állították a dékánokat

Hiába tüntettek a hallgatók, lecsatolják a Corvinus Egyetemtől a három budai karát, és a gödöllői Szent István Egyetemhez integrálják. A campus dékánjai csalódottak, azt mondják Balog Zoltán a szerdai egyeztetésen kész tények elé állította őket. A miniszter azt mondta, azért döntött így, mert ezzel erősödik az agrárképzés. A felsőoktatásért felelős államtitkár szerint ettől még senkinek sem kell Gödöllőre járnia.

A kormány elégedett magával


szerző:
2015.09.05. 18:50
A kormány elégedett magával

Akik valóban emberségre vágytak a menekültek közül, azok megkapták. Ezt mondta a 14. kötcsei polgári pikniken Balog Zoltán, emberi erőforrás miniszter. A jobboldali holdudvar zártkőrű tanácskozása előtt Orbán Viktor arról beszélt, ők is sajnálják az országba érkező menekülteket, de csak a határok védelme jelenthet megoldást a menekültválságra. A vendégek többsége azt mondta, a kormány alapvetően jól kezeli a helyzetet és a lehetőségekhez képest emberségesen bánik a menekültekkel.

Balog: induljon párbeszéd az iskolákról

Társadalmi vitát hirdetett a szülők és a kormány között az iskolák működéséről az emberi erőforrások minisztere. Balog Zoltán az országos tanévnyitón beszélt erről a Borsod megyei Hejőkeresztúron. A kormány többek között a tanév rendjéről és a tananyagról is várja majd a véleményeket. Az MSZP szerint viszont a kormány egyrészt keveset költ oktatásra, másrészt pedig az államosított rendszer működésképtelen.

Balog: Semmi közünk a vizsgálathoz

Magyarországon mindenki szabadon elmondhatja a véleményét, így Sándor Mária is, mondta Balog Zoltán emberi erőforrások minisztere vidéki útján. A miniszter arra a hírre reagált, hogy a fekete ruhás nővér ellen etikai vétség gyanúja miatt eljárást indított az Egészségügyi Szakdolgozói Kamara.

Több milliárdba kerülne a mindennapos énekóra

Bevezetné a mindennapos éneklést az iskolákban az emberi erőforrások minisztere. Balog Zoltán erről Pécsen beszélt. Az RTL Híradónak kedden úgy fogalmazott, szeretnék erősíteni az iskolai énekléskultúrát, de ez nem jelentene plusz órát.

BALOG ZOLTÁN: „Kitörted a kezedet, mivel ölelsz engemet”

A miniszter szerint az A csitári hegyek alatt című dalt mindenképpen be kell tenni a tananyagba. A mindennapos testnevelés órák után most a mindennapos éneklést is bevezetnék az iskolákban.

Bocsánatot kért a miniszter


szerző:
2015.05.18. 18:50
Bocsánatot kért a miniszter

Bocsánatot kért az emberi erőforrások minisztere egy tavalyi nyilatkozatáért, amiben azt állította, Magyarországról nem vittek el romákat a Holokauszt idején. Balog Zoltán még augusztusban mondta ezt az állami rádióban. A miniszter most szombaton beszélt a roma ellenállás napja alkalmából a Nemzeti Színházban. Az LMP szerint nem kellett volna egy évet várni a bocsánatkéréssel.

Roma holokauszt: Balog Zoltán bocsánatot kért

Bocsánatot kért az emberi erőforrások minisztere egy tavalyi nyilatkozatáért, amiben azt állította, Magyarországról nem vittek el romákat a holokauszt idején. Balog Zoltán még augusztusban mondta ezt az állami rádióban. Az LMP szerint nem kellett volna egy évet várni a bocsánatkéréssel.

Mégsem darabolják szét a középiskolát

Mégsem darabolja hat részre az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Raoul Wallenberg Szakközépiskolát. Az intézmény épületére a Nemzeti Közszolgálati Egyetemnek van szüksége, ezért ítélték megszűnésre. Miután azonban szerdán tanárok és diákok együtt tüntettek, Balog Zoltán miniszter váratlanul látogatást tett az iskolában, és most már azt mondta: nem darabolják fel, inkább egyben helyezik át az intézményt. A szülők elfogadták a miniszter javaslatát. A szocialisták úgy látják: a kormány nem tanul, már megint átgondolatlanul, egyeztetés nélkül, erőből akarták érvényesíteni az elképzelésüket.

A holokauszt áldozataira emlékeztek

Nagyszüleink, szüleink múltja ne válhasson a mi jövőnkké, ez volt az idei Élet Menetének mottója, ahol a második világháború áldozataira emlékeztek. A szervezők szerint a háború befejezésének 70. évfordulóján a rasszizmus, az előítéletek, a terrorizmus a világ mindennapjainak újra visszatérő elemei.

„Nagyszüleink, szüleink múltja ne válhasson a mi jövőnkké”

Ez volt az idei Élet Menetének mottója, ahol a második világháború áldozataira emlékeztek. A szervezők szerint a háború befejezésének 70. évfordulóján a rasszizmus, az előítéletek, a terrorizmus a világ mindennapjainak újra visszatérő elemei. A szélsőségek újbóli megjelenéséréről és elutasításáról beszélt Balog Zoltán emberi erőforrások minisztere is egy délutáni megemlékezésen.

Százmilliókat vettek fel közmunkások nevére?

Közmunkások nevére könyveltek el több százmillió forintot postaköltség és üzemanyag támogatás címén az Országos Roma Önkormányzatnál, erre a megállapításra jutott a szervezeten belül létrehozott vizsgálóbizottság. Állításuk szerint ugyanakkor a közmunkások viszont nem kapták meg a pénzt. Roma vezetők Balog Zoltán emberi erőforrás miniszterhez fordultak, hogy vizsgálja ki a szabálytalanságokat.

Fáklyákkal tüntettek a Ságváriért

Diákok és tanárok tüntettek Szegeden hétfő este azért, hogy ne nevezzék át a Ságvári Endre Gyakorló Gimnáziumot. Fáklyákkal vonultak Szeged belvárosán át a megyei kormányhivatalhoz, egy petíciót is küldtek Balog Zoltánnak, az Emberi Erőforrások Miniszterének. A minisztérium azt közölte, hogy szeretnének a diákokkal, pedagógusokkal és a lokálpatrióta szervezetekkel konzultálni az átnevezés előtt. A Magyar Tudományos Akadémia szerint az átnevezéssel kapcsolatban nem lehet az ő ajánlásukra hivatkozni.

Balog Zoltán: Komolytalan a kérdés

Komolytalannak nevezte az RTL Híradó riporterének kérdését Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások minisztere. Stábunk arról próbálta faggatni őt, hogy miért nem lehet használni a minisztériumban a szegény, az ápoló és a stadion szavakat. Ugyanis ezt kérték dolgozóiktól. Balog Zoltán nem válaszolt a kérdésekre. Az MSZP szerint itt az ideje, hogy az emberek találjanak ki új szavakat a Fideszre. Szerintük a nyelvújító Kazinczy most forog sírjában.

Egymást kritizálják vezető fideszesek

Tovább gyűrűzik a fideszes belháború. Balog Zoltán a Hír TV-ben nyílt harcnak nevezte a párttársai vagyonosodását ért belső bírálatokat. Az emberi erőforrások minisztere szerint a kritikusok nem is segíteni akartak. Egy hónapja Pokorni Zoltán alelnök urizálást emlegetett, és azt mondta egyetlen kormánypárti politikus sem engedhet meg magának drága utazást vagy sokmilliós házat.

Szigorítanának az abortusz-szabályokon?

Az abortuszhoz való jogról beszélt Balog Zoltán egy konferencián. A népességfogyásról beszélve azt mondta, egy olyan európai összefogásban kell gondolkodni, ahol nem csempésznek be olyan fogalmakat a családpolitikába, mint az abortuszhoz való jog.
 

VÁGATLAN: Interjú Balog Zoltán emberi erőforrás miniszterrel

Balog Zoltán állítása szerint nem az ő döntésén múlott, hogy a putnoki tanuszoda avatásakor a gyerekek a szakadó esőben adták elő a programot. Megbízott a szervezők véleményében.

Ázó gyerekek, mosolygó miniszter

Alapkőletétel szakadó esőben. Csaknem száz gyereket rendelt oda az iskola igazgatónője és a fideszes polgármester. Balog Zoltán miniszter előtt léptek fel. És bőrig áztak. Feléjük nem tartottak esernyőt, mint a miniszter felé. De nem ez az első eset, hogy a politikusok nem vesznek tudomást arról, vagy nem is tudják, hogy mi történik körülöttük, míg ők beszélnek. Moskovics Juditot az érdekelte: hol a határ, minek kell történnie ahhoz, hogy fontosabb legyen az emberség, mint egy politikai cél.
 

Házon kívül 14-10-15


szerző:
2014.10.15. 23:45
Házon kívül 14-10-15

Házon kívül: Mosolygó miniszter - A gyerekek bőrig áztak, mégis végigmondta a beszédet a kampányban. Esély - A fiatal lányt nézőink mentették meg a hajléktalanságtól. Felcsút - A választás napja Mészáros Lőrinc falujában.

Csak a miniszternek jutott esernyő

Zuhogó esőben, rövid ujjú pólóban és kisnadrágban tartottak szabadtéri tornabemutatót a putnoki iskolások, miközben Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter esernyő alól nézte az eseményt.

Váratlanul megnevezte minisztereit Orbán

Eredetileg úgy volt, hogy június 6-án jelenti be harmadik kormánya névsorát, de csütörtökön délután Kövér Lászlónak küldött levelében megtette ezt.

A munka és a kultúra jelentheti a kiutat

A felzárkózást az érintetteknek is akarniuk kell, csak így lehet sikeres - mondta az RTL Híradójának a társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkár.

Tiltakoznak a rabosítás ellen


szerző:
2009.10.03. 19:21
^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való