KERESÉS search-close

Bíró Ica

49 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "Bíró Ica"

Élet a kilakoltatás után: mihez kezd most Bíró Ica?

Bíró Ica egy hete élte át élete legnagyobb traumáját, amikor egy nap kétszer is csengetett a végrehajtó, és mögötte a rendőrök. Fél nap alatt két lakásából tették ki. Május harmadika mindenképpen fordulópont lesz Ica másfél évtizede tartó devizahiteles ügyében.

BÍRÓ ICA: „Nincs miért szégyellni magam”

A Metal Lady-nek másfél hete élete egyik legnagyobb traumáját kellett átélnie. Egy nap alatt két ingatlanát is elveszítette. Most egy barátja lakásában húzza meg magát, de ott sem maradhat sokáig. Ica nem titkolja, hogy lelkileg is megviselték a történtek, ennek ellenére mégis erősnek érzi magát, és készen áll arra, hogy a világ végére is elmenjen az igazáért.

Bíró Ica ismerősökkel próbálta megakadályozni a kilakoltatást

Óriási botrány Bíró Ica házánál: a metal lady-nek a legrosszabb forgatókönyvvel ért véget a hosszú évek devizahiteles harca. Péntek délelőtt botrányos körülmények között lakoltatták ki.

Bíró Icának mégis megmaradhat a háza?

Egy új bírósági döntés miatt lehet, hogy mégsem veszik el az egykori Metal Lady házát devizahitele miatt? Bíró Ica már az egészségét is veszélyben érzi a sok idegeskedés miatt. Meddig tart még a harc a hitellel? Ha kíváncsi, Bíró Ica hogy segítene devizahiteles sorstársain,  kattintson IDE!

JÓTÉKONYSÁG: Licitáljon Bíró Ica szobrára!

Az egykori Metal Lady jótékony célra ajánlja fel azt a szobrot, amit a Kossuth-díjas szobrászművész, Pauer Gyula készített róla. A befolyó összeg felét olyan devizahitelesek megsegítésére szánja, akiknek nincs már reményük kiszabadulni az adósságcsapdából.

Bíró Ica egyelőre fellélegezhet: megúszta a kilakoltatást

Bíró Ica tegnap délután még csak reménykedett, hogy be tud menni az otthonába. Ha november 14. éjfélig nem jön a végrehajtó, akkor megússza a kilakoltatást. Ezt mondta tegnap Ica, aki alig várta, hogy éjfélt üssön az óra. Nem jöttek éjfélig. Ica fellélegezett. A budai, XII. kerületi kétszintes családi házat ugyan tavasszal elárverezték a feje fölül, de ebben a szinte kilátástalan helyzetben is optimista maradt. Úgy érzi, az eljárás nem volt szabályos. Múlt heti segélykiáltása után több ügyvéd is felajánlotta a segítségét, akiknek sikerült hibákat is találni a végrehajtásban.

Utcára kerülhet Bíró Ica?


szerző:
2018.11.07. 08:49
Utcára kerülhet Bíró Ica?

A Metal Lady budai házát elárverezték a feje fölül, november közepéig bármelyik percben kilakoltathatják, habár ő mégis abban reménykedik, hogy újratárgyalják az ügyét.

Bíró Ica házát elárverezték a feje fölül

A Fókusz stábja ott volt Bíró Icával, amikor devizahitel-károsultak és szimpatizánsok gyűltek össze a házában. Ica budai házát is elárverezték a feje fölül, november közepéig bármelyik percben kilakoltathatják, mégis reménykedik abban, hogy újratárgyalják az ügyét.

DEVIZAHITEL: Bíró Ica a Fókusz kamerája előtt akadt ki!

Megtörten, kiábrándultan, könnyek között beszélt Bíró Ica a Fókusz kamerája előtt. A Metal Lady házát már elárverezték, otthonában devizahitel-károsultak és szimpatizánsok gyűltek össze.

Az utcára kerül Bíró Ica?

Bíró Ica nem tudta fizetni a devizahitelét, elárverezték az otthonát. De egy dologban még bízhat a Metal Lady. Hogy miben? Kiderül a riportból!

Hajléktalanná válhat Bíró Ica?

Adósságai miatt akár az otthonát is elveszítheti az egykori modell-énekesnő.

Bíró Ica mindene odaveszhet!

Bíró Ica házából a bútorokat már elvitték a behajtók, de a fedelet is elvesztheti feje felől, ha nem történik csoda. A Metál Lady hitelcsapdába került, amelyből nem tud kikecmeregni.

Bíró Ica: „Igyekszem átadni a tudásomat”

Bíró Ica imád örömet okozni a rajongóinak, nem is meglepő, hiszen ők azok, akik miatt sikeres lett. Ezért is annyira hálás nekik, és mindig boldogan fogadja, ha valaki odamegy hozzá.

Húha! József minden reggel Bíró Ica mellett ébredt

A férfi minden egyes napja a Metál Lady-vel indult, hiszen a barátnője reggelente az ő videóira tornázott. Akkor dobbant meg először József szíve, és most elhatározta, hogy egy randevúra is elhívja Icát. Viszont nem kizárólag József érkezett a művésznőhöz, hiszen Mária is hatalmas rajongója…

Gyönyörűek, kiválóan táncolnak és a hangjuk is remek, itthon mégis falakba ütköznek!

Snjezana Pecija, az X-Faktor egyik versenyzője nagy fába vágta a fejszéjét. A szuper szexi énekes-táncos szembeszáll az előítéletekkel, és igyekszik bebizonyítani, hogy a bombázó fotómodelleknek is van helyük a magyar poppiacon! Beyoncé, Ciara, Jessica Simspon Nicole Scherzinger: csak néhány elképesztő tehetségű, gyönyörű és fantasztikus mozgású bombanő azok közül, akik fényes karriert futottak be az USA-ban. Tudtok olyan magyar énekesnőt mondani, aki ezeknek a kritériumoknak mind megfelel? Nem könnyű, ugye?

A teljes adást ITT nézheti meg!

Ijesztő rajongás: hol a határ?

Hol a határ?  Elvakult rajongók ijesztő közeledését több magyar sztár is átélte már. De mi volt a legbizarrabb közeledés? Bíró Icának, Dobó Áginak, Kefirnek és Hevesi Tamásnak is van megdöbbentő sztorija

Hazai sztárok és az UFO-k kapcsolata

Bíró Icának, Pataky Attilának és Hevesi Tamásnak ugyanaz az álláspontja: van élet a földön kívül. Mindhárman tapasztaltak már megmagyarázhatatlan jelenségeket, fényeket, vagy azonosítatlan repülő tárgyakat láttak. Sőt, egyikük átprogramozott emberekkel is találkozott már.

Mi lehet Bíró Ica fiatalságának a titka?

Te tudod, hogy hány éves a Metal Lady? Az biztos, hogy Bíró Ica nem titkolja, hogy már betöltötte a hatvan évet, de az is biztos, hogy nem is néz ki annyinak. Az egykori fitnesz ladyvel a Story Extra stábja régi zaklatóiról, legújabb terveiről és fiatalságának titkáról is mesélt.

Story Extra 2017-06-26


szerző:
2017.06.26. 17:25

60 éves a Metal Lady!


szerző:
2017.05.30. 17:25
60 éves a Metal Lady!

Bíró Ica köszöni, jól van  - és jól is néz ki! A korábban fotómodell, majd énekes és fitneszguru szőkeség ma ünnepeli a 6. x-et. Ica programjába természetesen minden nap beilleszti az edzést, de az örök fiatalsághoz néha egy kis bulira is szüksége van!

Királyi bánásmód!


szerző:
2017.03.01. 18:00
Királyi bánásmód!

Néhány szerencsés kisállatot úgy kényeztetnek sztár gazdáik, mintha a gyerekük lenne. Bíró Ica és Kustánczi Lia mesélte el, ők milyen túlzásokba estek négylábújukkal.

Így alakult Bíró Ica és Dombi szerelme!

Balázs mindent tud, pláne, ha sztárvendégeiről van szó. Így Dombi hálószobatitkai is napvilágra kerültek...

Bíró Ica újra bikiniben


szerző:
2016.09.20. 17:25
Bíró Ica újra bikiniben

Ha a 90-es évek elején betértünk egy olyan munkahelyre, ahol férfiak dolgoztak többségben, tuti, hogy belefutottunk legalább egy Bíró Ica poszterbe is. Mindenki csodájára járt az alakjának. Ezek a képek akkor úttörőnek számítottak Magyarországon, mert Icát alig takarta valami. Most 59 éves, és újra bevállalta, hogy megmutatja magát úgy, ahogyan régen.

Story Extra 2016-09-20


szerző:
2016.09.20. 16:55
Bíró Ica igen nagyot villantott

Öt évvel ezelőtt készült egy izgalmas riport azokról a negyvenes, ötvenes nőkről, akik szívesen vetkőznek még a mai napig. De azok a hölgyek is megszólaltak, akik sosem vállalnák be a meztelenkedés.

Neked mi a szerelem?


szerző:
2016.05.09. 17:05
Neked mi a szerelem?

Vannak az életben nehezen megfogalmazható kérdések. Például, hogy mi a szerelem? Sztárjainknak most erre kell válaszolniuk!

Hogyan lehetünk 40 felett is dögösek?

A nők általában sokat tesznek azért, hogy a legjobb formájukat mutassák. De mi a helyzet akkor, ha már azok a bizonyos húszas évek rég elmúltak? Három híresen szexi 40 feletti sztárt kérdeztünk erről.

Bíró Icának még mindig megy a spárgázás, csak egy kicsit másképp

Ez alkalommal Bíró Icát leptük meg, és szegeztük neki kérdéseinket. Az egykori fotómodell és énekesnő, akit 1990-ben kiadott lemeze nyomán sokan Metál Ladyként emlegetnek otthon nyitott ajtót nekünk.

Story Extra 2016-01-18


szerző:
2016.01.18. 17:25
Story Extra 2016-01-18

Pimasz, vagy sem? Bekukucskáltunk Papp Gergőhöz, aki talán nem is olyan Pimasz. Easy Rider nagypapa: Csuja Imre családjáról és hivatásáról nyilatkozik. Váratlanul-vágatlanul Bíró Icával. Megénekeltettük a Metál Lady-t.

Bíró Ica is hisz a földönkívüli életben!

Mint kiderült, nem Pataky Attila az egyetlen magyar híresség, aki azt állítja, hogy léteznek földönkívüliek. A Fitnesz Lady 25 évvel ezelőtt találkozott velük, és mint mondja, ezt követően az egész élete megváltozott.

Reflektor 2015-10-20


szerző:
2015.10.21. 01:55
Reflektor 2015-10-20

Zalatnay Sarolta nem bánja, hogy hazaköltözött Londonból. Ha nem Magyarországra születik, akár világsztár is lehetett volna. Bíró Ica hisz a földönkívüliekben. Mint kiderült, nem Pataky Attila az egyetlen magyar híresség, aki azt állítja, hogy léteznek földönkívüliek.

Bíró Ica talán megmenekül az anyagi csődtől

Az elmúlt napokban szomorú hírek érkeztek a Metal Lady háza tájáról, ugyanis kiderült, súlyos anyagi gondokkal küzd. Ica ma már sokkal optimistábban tekint a jövőbe.

Reflektor 15-04-27


szerző:
2015.04.28. 01:30
Reflektor 15-04-27

Reflektor: VV Zsuzsa énekesi karrierről álmodozik. Bíró Ica talán megmenekül az anyagi csődtől.

Mindent elveszíthet a Metal Lady?


szerző:
2015.04.22. 17:40
Mindent elveszíthet a Metal Lady?

Súlyos teher nyomja Bíró Ica vállát. A többmilliós bankhitele miatt egyre nehezebb helyzetbe került Metal Lady tavaly januárban kénytelen volt eladásra vagy kiadásra bocsátani közel 100 millió forint értékű ingatlanát. Süle Laszlo riportja.

Bíró Ica lába alól kicsúszott a talaj

Súlyos teher nyomja Bíró Ica vállát. A többmilliós bankhitele miatt egyre nehezebb helyzetbe került Metal Lady tavaly januárban kénytelen volt eladásra vagy kiadásra bocsátani közel 100 millió forint értékű ingatlanát.

Fókusz 14-04-01


szerző:
2014.04.01. 18:30
Fókusz 14-04-01

Fókusz: Túszejtés - Visszafordult egy Budapestre tartó Lufthansa gép. Német lapinformációk szerint egy légiutas kísérőt ejtett túszul egy férfi. Kutya félmilliárdért - Mit tudnak a világ legdrágább állatai? Bemutatjuk az ország luxus kedvenceit. Szexi ötvenesek - Hogyan őrizte meg alakját Bíró Ica, vagy Nyertes Zsuzsa? Az örök fiatalság titkai.

50 felett is bombaformában!


szerző:
2014.04.01. 17:00
50 felett is bombaformában!

Ötvenesek, de versenyre kelhetnének harmincas hölgytársaikkal. Már több mint fél évszázad van mögöttük, de mégis vundersőnök és zuperszexik. Most jön a fiatalos külső megőrzésének titka, két ismert hölgytől.

Bíró Ica egy szemtelen férfinak köszönheti karrierjét

Bíró Ica átadja a shaolin papok bölcsességét. Az egykori modell és fitnesztréner úgy érzi, kötelessége átadni mindazt a tudást, amelyet az elmúlt évtizedekben magába szívott.

Reflektor 12-07-26


szerző:
2012.07.27. 00:30
Reflektor 12-07-26

Reflektor: Bíró Ica átadja a Shaolin papok bölcsességét. Sztárok a londoni olimpián.

Fókusz 12-03-01


szerző:
2012.03.01. 20:45
Fókusz 12-03-01

Fókusz: Minden, ami szép volt... - Lilu és Balázs felidézik a VV5 legjobb pillanatait, és ami kimaradt az adásból. Mennyit ér az élet? - Harc a hatóságokkal. Kire számíthatnak a hurghadai áldozatok családtagjai?

Reggeli - Csak csajok 12-01-19

Reggeli - Csak csajok: Minden, amely egy női társaságban napjainkban szóba kerülhet.

Bíró Ica megszabadul ruháitól


szerző:
2011.11.09. 07:35
Bíró Ica megszabadul ruháitól

Ica az elmúlt négy évtized alatt összegyűlt ruháit bocsájtja áruba, amelyekről kevesen tudják, hogy a többségét ő maga készítette.

Reflektor 11-11-08


szerző:
2011.11.08. 23:35
Reflektor 11-11-08

Reflektor: Takács Nikolas elhagyja az országot! Nem örökre költözik el a kalapos fiú, csak egy fellépés kedvéért repül Portugáliába, ahol sztárvendégként lép színpadra a világhírű portugál énekesnő, Aurea koncertjén.

Fél Kettő 11-07-27


szerző:
2011.07.27. 14:45
Fél Kettő 11-07-27

Fél Kettő: Családban marad - Fiával együtt lép fel az X-Faktor mentora, vendégünk Nagy Feró és Nagy Hunor. Fotózás 50 felett - Meddig és mennyit mutasson meg magából egy nő? Vendégünk Bíró Ica. Luxusesküvők - Mennyibe kerül és miben más egy exkluzív lakodalom?

Csak csajok 11-07-22


szerző:
2011.07.22. 09:05
Csak csajok 11-07-22

Egy felmérés szerint sok szülő nyomoz gyermeke után a facebookon. A gyerekek üzenőfala, tele van a szülők számára „hasznos” információval. Tallós Rita és Bíró Ica sem tudja megállni, hogy ne kukkantson rá gyermeke üzenőfalára, persze nem direkt nyomoznak a gyerekek után, egyszerűen csak kíváncsiak.

Fél Kettő 11-06-20


szerző:
2011.06.20. 14:20
Fél Kettő 11-06-20

Fél Kettő: Egy duett útóélete - Pataky Attila annyire megkedvelte Krizbai Tecát, hogy segíteni szeretné karrierjét. Családi vállalkozás? - Testvére sikerein felbuzdulva Alekosz öccse is szerepelne a következő ValóVilágban. "Lelki lomtalanítás" - Régi ruháitól és így a múlt emlékeitől is megszabadulna Bíró Ica.

Csak csajok 10-09-10


szerző:
2010.09.10. 09:05
Csak csajok 10-09-10

A pénteki Csak csajokban utána jártunk, hogy egy jóízű vita lehet a jó kapcsolat alapja? Vajon mikor érdemes a párunkkal összerúgni a port? Hogyan mérjük fel, hogy egyáltalán van-e értelme? Hogy fogjunk neki? Melyik vita meddő és melyik mutat előre?

Reggeli 10-06-21


szerző:
2010.06.21. 08:51
Reggeli 10-06-21

Delhusa Gjon nem tudta megmenteni a házasságát, a szakítás titkai a Reggeliben!

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való