KERESÉS search-close

üzlet

100 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "üzlet"

Több mint egymillió forint értékű parfümöt lopkodott össze egy tolvaj

A tolvaj több üzletet is kifosztott Debrecenben, majd információink szerint az utcán árulta az illatszereket. Tavaly óta keresték, múlt héten fogták el a rendőrök. A lopással egy 24 éves román férfit gyanúsít a rendőrség. Híradónk megszerezte az egyik üzlet biztonsági kameráink a felvételét.

A lakása alatt működő üzletet akarta kirabolni

A lakása alatt működő üzletet akarta kirabolni hétfőn délután egy férfi Szombathelyen. Késsel a kezében követelte a bevételt, de az eladó határozott fellépése megfutamította. Úgy tudjuk, a férfi pszichiátriai beteg. A környéken jól ismerik, mert nem először támadt emberekre.

 

Bohózatba illő betörés egy budapesti üzletben

Leejtette, később pedig még rá is lépett arra a számítógépre, amit ellopott. A férfi betörte és felfeszítette az egyik ablakot, majd egy több százezer forintot érő számítógépet és sportórákat vitt el. Az üzlet szerint az órák nem igaziak, a gép pedig – mivel rálépett – nem működik, így gyakorlatilag semmire sem megy az ellopott holmikkal.

Óriási botrány! A Pizza King tulajdonosa már az első napon bezáratta új üzletét!

A Pizza King új üzletének nyitása áramszünettel indult, majd az alkalmazottak tankönyvi hibák sorozatát követték el. A főnök annyira ideges lett, hogy felfedte magát, és kiosztotta dolgozóit. A teljes adást ITT tudod megnézni!

Balogh Levente és Balogh Péter 1-1 forinttal szálltak be egy vállalkozásba!

Hiába ajánlott Fehér Gyula és Moldován András is 10-10 millió forintot, a Smartkosár tulajdonosai Balogh Péter és Balogh Levente 1-1 forintját fogadták el. Ha lemaradtál az adásról, nézd vissza az RTL Moston!

Az egyik befektető hoppon maradt a Cápák között utolsó részében!

Zsolt és László úgy döntöttek, hogy csak az egyik Cápa ajánlatát fogadják el. Vajon Apró Anna vagy Fehér Gyula ajánlata volt szimpatikusabb számukra? Nézd meg a Cápák között 9. adását az RTL Moston!

Miért nem jön haza Gábor Thaiföldről?

Gábor Thaiföldön ragadt két kislányával: miért nem jön haza? | Zsuzsa itthon sikeres üzletasszony volt, most Londonban próbálja ugyanezt elérni. | Gergő jól fizető állását adta fel, hogy Izlandon valósítsa meg álmait.

Mi történt Moldován Andrással? Meglágyult a befektető szíve a babaholmik láttán!

Balogh Péter és Moldován András 5-5 millió forinttal szálltak be a HamiKabi üzletbe 30% tulajdonrészért cserébe. Ha lemaradtál a teljes adásról, kattints ide!

Moldován András: „Ez életed nagy lehetősége! Ez holnap nincs!”

Moldován András 10 millió forintot ajánlott Seres Szilárdnak, a Healthy Cleaning tulajdonosának 33% tulajdonrészért, plusz további 30 millió forintos kölcsönt. A teljes adást ide kattintva tudod visszanézni!

Moldován András rendhagyó ajánlatot tett a Tuti Tiki Taki készítőjének!

Nagy Lajos vállalkozása annyira elnyerte Moldován András tetszését, hogy ajánlatot tett a Tuti Tiki Taki kitalálójának!

Megköttetett a Cápák között első üzlete!

A Nauty Lollipops három cápa érdeklődését is felkeltette! Moldován András és Balogh Levente 20-20 milliót, míg Fehér Gyula 10 millió forintot fektetett a nyalókagyártásba! A teljes adást ide kattintva tudod megnézni!

Apró Anna jóvoltából megvalósulhat az álma a Gyerekdokik applikáció kitalálójának!

Apró Anna 10 millió forintot ajánlott Németh Franciskának, a Gyerekdokik kitalálójának 10% tulajdonrészért. A teljes adást ide kattintva tudod megnézni!

Cápák között KISOKOS: Mi mit jelent az üzleti életben?

Adásról adásra összegyűjtjük azokat az üzleti kifejezéseket, amiket jó, ha ismersz, mielőtt saját vállalkozásba kezdesz.

Balogh Levente, az ásványvízkirály a vasárnapi Portréban!

A vasárnapi Portré vendége Balogh Levente lesz, akinek neve már összeforrt a Szentkirályi Ásványvízzel. A beszélgetésben nemcsak kulisszatitkokat tudhatunk meg az RTL-re érkező Cápák Között című üzleti show-ról, hanem szó lesz még családról, tanyáról, nyereggyűjteményről, küzdősportról, és egy Dacia-ról is, mely kétséges volt, hogy valaha megérkezik – e Athénba. A teljes adást ITT nézheted vissza!

Ismerd meg jobban Apró Annát!


szerző:
2019.02.13. 13:19
Ismerd meg jobban Apró Annát!

A Cápák között legangyalibb befektetője a kemény üzleti világban is boldogul, de hogyan jutott oda, ahol most van? A Fókusz riportjából kiderül!

Ezek alapján a szempontok alapján mérlegelnek a Cápák között befektetői

Milyen szempontokat vesz figyelembe Apró Anna, Balogh Levente, Balogh Péter, Fehér Gyula és Moldován András mielőtt befektet egy vállalkozásba?

Apró Anna, a legangyalibb befektető

Apró Anna volt már aerobikbajnok, szépségkirálynő és modell, most új szerepben mutatkozik be a nyilvánosság előtt. Cápa lesz, nagybefektető, egy lélegzetállítóan izgalmas üzleti show egyik főszereplője.

Hercegi vizit a 190 éves cipőboltban

Bárki, bármit is gondol, Károly herceget igenis érdekli a divat! Főleg, ha a márka több száz éves múlttal rendelkezik. Egy patinás cipőkészítő bolt most ünnepelte a 190. születésnapját, Erzsébet királynő fia pedig limuzinnal érkezett a northampton-i üzletbe.

Már csak ötmillió hiányzik Joe óvadékához

Joe kórházba került. Tamás orvoshoz ment a problémájával. Milán meglepődik, amikor kiderül, hogy valaki ellopta a futárszolgálatuk ötletét.

Meglepetés: Hódok sétáltak be egy amerikai üzletbe

Két hód sétált be egy amerikai boltba. A szokatlan látogatókról egy biztonsági kamera felvételt készített. A páros az önműködő ajtón át jutott be az üzletbe.

Ádám felfedte valódi terveit Joe előtt

Joe szerelmi vallomást tett Reninek. Ákos tovább próbálkozott Borinál. Tamarának fontos üzleti találkozója volt.

Lázár: Jól megy az üzlet

Jól megy az üzlet - ezt mondta Lázár János az RTL Híradónak a batidai vadászkastélyról, aminek április óta már ő is 8 százalékos tulajdonosa. Azt azonban nem árulta el, kik az új tulajdonostársai. Az MSZP szerint a fideszes politikusok legnagyobb problémája már az, hogyan rejtsék el a tulajdonukba került kastélyokat.

Karola kihátrál a szerződéskötésből Márk miatt?

Teó felfedte üzlettársa kilétét, amitől Karola cseppet sem volt boldog…

 

Ha a teljes adásra vagy kíváncsi, akkor kattints ide!

Roland Borinak: „Nagyon szeretlek, de rájöttem, hogy Annát is…”

Roland őrlődött az újbóli félrelépése miatt. Tamara változtatni akart az életén. Teó felfedte külföldi üzleti partnere kilétét.

Csóró Lali megtalálta a piaci rést!

Az Éjjel-Nappal Budapest sztárja, biztos benne, hogy ezúttal meggazdagszik. És, hogy ki is az a Gizike? Kiderül a videóból!

Foci: még sport vagy csak üzlet?

Ez műsorunk utolsó adása a nyári szünet előtt, de a jövő héttől felvált minket egy világtéboly: a futball VB – 32 éve Magyarország nélkül, ez mondjuk a 40 évesnél fiatalabbnak megszokott, de az idősebbeknek megszokhatatlan, mivel az 1930 óta rendezett világbajnokságok történetében Magyarország 2 második helyével még mindig a 10-11. helyen áll a korábbi Csehszlovákiával holtversenyben. 32 éve sehol.

Nem fogod elhinni, hogy melyik magyar sztár bulizott együtt Beyoncéval!

Az egész ország irigykedik most a magyar énekesnőre, aki kedden együtt bulizott Beyoncéval!

Hanna: „Komolyan elárultál egy hülye autó miatt?”

Úgy tűnik, Balázs ismét csalódást okozott a barátainak…

Miklós döbbenetes dolgot kér a saját fiától

A cégvezető nem tudja meghazudtolni magát...

˝Nincs viszony, nincs pénz!˝

Szilvia egész életében azért küzdött, hogy megszerezze, amit akar. Most sincs ez másképp. A Tükröm Tükröm megtartásához szüksége van Kristófra...

Angéla zsarolással került ismét nyeregbe

Mivel Szilvia már nem tudja sarokba szorítani a gyámüggyel, ezért ismét harcba szállt, hogy megkapja, ami jár neki. Már csak az a kérdés, hogy mi lesz Szilvia következő lépése...

A teljes adásért kattints IDE!

˝Mennyit ér meg magának, hogy megtudja, kivel csalja a felesége?˝

Angéla már épp fel akarta adni a Szilvia elleni harcot, amikor eszébe jutott egy jövedelmező megoldás.

A teljes adásért kattints IDE!

Máris elbukott Bécy üzlete Georggal?

Bécy már alig várta, hogy Anitával kettesben maradjanak, de kiderült, hogy Georg és a nő csőbe húzták Bécyt. Az egész Anita-ügy csak egy teszt volt, amit Bécy elbukott. Eközben Roland Bori után járkált, aki még mindig nem akart megbocsátani neki. Este Bécy bánatában már haza indult volna, de nem tudott, mert megjelent Lali és a szálloda zenészeivel együtt egy fergeteges show-t adott elő a szállóvendégeknek.

Bartha Zsolt: „Pár napom belül kell a hárommillió!”

Krisztián megtudja, hogy bátyja ismét illegális módszerekhez akar nyúlni, és egyáltalán nem örül neki.

Megalakult az Angéla-Péter szövetség!

Gyémánt Szilvia elkezdhet félni? Angélát és Pétert is alábecsülte, amikor azt gondolta, hogy csak úgy félredobhatja őket, amikor már nincs rájuk szüksége. Most jöhet a bosszú...

A teljes adásért kattints IDE!

Berényi Miklós ismét megmutatta, hogy a család neki a legfontosabb!

Miki újra bebizonyította, hogy számára mi az értékesebb, az üzlet, vagy a család.

Kacsás zokniban jelent meg a miniszterelnök

A kanadai miniszterelnök, Justin Trudeau híres zoknihóbortjáról. Viselt már Star Warsos zoknit és juharfaleveleset is. A napokban pedig egy kacsás zoknival hökkentette meg az egyik legnagyobb gazdasági világcsúcstalálkozó résztvevőit.

Ez történik, ha a Berényi testvérek összefognak!

Budai Valentin azt hitte, hogy nagyon ügyesen játszik, és senki nem sejti, hogy ő valójában Veintraub Barna.

Mi is az az eSport?

Kis e-vel és nagy S-sel? Elektronikus sport, vagyis versenyszerű videójátékozás. A hívei szerint sport – igen vagy nem, gyorsan terjed, már Magyarországon is százezrek játsszák, főleg fiatal férfiak. Új szubkultúráról van szó. Klubokkal, szakosztályokkal.

Nikol: ˝Komplett idiótának látszom?˝

A szőkeség nem viccel, és Krisztián most tényleg bajba került.

Te is „felforgató" vagy?


szerző:
2017.09.18. 08:41
Te is „felforgató

Csermely Ákos, rendezvényszervező azokról a találmányokról mesélt, amiket elsőként ódzkodva fogadott a nagyérdemű, de ma már a mindennapjaink részévé váltak. Gondoltad volna, hogy annak idején például senki sem hitt az MP3 formátumban?

Viki és Attila álma végre teljesülhet!

Attila és Viki az egzotikus állatok megszállotjai. Kígyót és kaméleont is tartanak otthon, és terveik között szerepel, hogy közös üzletet nyissanak. Az álom teljesülésére már nem kell tovább várniuk!

Barna és Lali közös bizniszbe kezdenek

Lali legújabb ötlete, hogy házalni fog a potencianövelővel, de gyorsan kiderül, hogy nem megy neki túl jól…

Mélygarázs-ügy: már nyomoznak

Kétmilliárdot keresett a Pollack Mihály téri mélygarázson egy nem sokkal azelőtt létrehozott luxemburgi cég, az ügyészség nyomozást indított - tudta meg a Magyar Nemzet. Az ingatlant 1,2 milliárd forintért vette meg a cég, majd másfél év múlva csaknem háromszoros áron adta tovább a magyar államnak. A Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot hiába kerestük. A DK szerint az állam egy átláthatatlan hátterű céggel üzletelt - pedig ezt az alaptörvény is tiltja.

Milliárdos osztalékok: Jól ment Mészáros és Vajna cége

Naponta 14 millió forint. Ennyit keresett tavaly Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester és felesége. Építőipari vállalkozásaikból több mint öt milliárd forint osztalékot vettek ki. A céges beszámolókat minden évben május végéig kell közzétenni. Ezekből kiderül, hogy jól ment Andy Vajna kaszinóüzemeltető cégének is - 4 milliárd 800 millió forint osztalékot fizetett.

 

Pumpedék bécsi kalandjai


szerző:
2017.05.15. 22:30
Pumpedék bécsi kalandjai

Ági meggyőzte Gabót, hogy vigye magával Snezit is Bécsbe, így Somával hárman keltek útra, hogy megszabaduljanak Pumped autójától. A bökkenő csak ott volt, hogy a lány nem tudott róla, hogy vonattal kell hazautaznia...

Előző rész (2017. április 25.)

Miklós azzal szembesíti Júliát, hogy a jövőben kizárólag magára számíthat az üzletben. Rudi szorult anyagi helyzetbe kerül. Bandi és Renáta összetöri Miklós autóját. Vilmost kísérteni kezdi egy múltbéli titok.

Következő rész (2017. április 25.)

Miklós azzal szembesíti Júliát, hogy a jövőben kizárólag magára számíthat az üzletben. Rudi szorult anyagi helyzetbe kerül. Bandi és Renáta összetöri Miklós autóját. Vilmost kísérteni kezdi egy múltbéli titok.

Irán és Magyarország együtt épít atomerőművet

Egy kisméretű atomerőmű kifejlesztéséről állapodott meg Irán és Magyarország - erről a hvg.hu írt az iráni sajtóban megjelent tudósítások alapján. Múlt héten Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes tárgyalt Teheránban, de a kormányfő sajtófőnöke akkor csak annyit közölt, hogy biztonsági együttműködésről állapodtak meg. A kormányt ma hiába kerestük. Iránt tavalyig nemzetközi szankciókkal sújtották az atomprogramja miatt, ezért a DK szerint nem szabadna üzletelni velük.

Juli olyannal szembesül, amivel még soha! – VIDEÓ!

Júlia pontosan tudja, hogy nem könnyű a Berényi cégben érvényesülnie. Arra viszont álmaiban sem gondolt volna, hogy az üzleti életben is kemény akadályokba fog ütközni.

Garantált a nevetés! Pumped Gabo és VV Soma esete a kanapéval...

A köztudottan jó barátságot ápoló Pumped Gabo és a ValóVilág powered by Big Brother győztese, VV Soma úgy döntöttek, hogy megszabadulnak a piros kanapétól, azonban azzal nem számoltak, hogy azt valahogy ki kell juttatniuk a lakásból, és a fuvar kérdését is meg kell oldaniuk... Nézd meg a vicces videót, mert fogadni mernénk, hogy nem bírod majd visszafojtani a nevetést!

Balogh Nóra: „Állj le Bandi agymosásával!”

Miklós úgy érzi, helyesen cselekedett azzal, hogy egy olyan ügyben támogatja Bandit, ami nem korrekt és igazságos. Nórának viszont egyáltalán nem tetszik a dolog, és ennek hangot is ad.

Berényi Bandi nem tréfál, ha Miklósról van szó

Juli egyre csalódottabb, ugyanis cégtársa, Miklós egyáltalán nem veszi komolyan őt. Bandi mikor ezt megtudja, úgy dönt, nem hagyja annyiban. 

Berényi Attila: „Túl kicsi vagy, hogy ujjat húzz Miklóssal!”

Julinak egyelőre nem sikerül úgy teljesítenie az üzleti életben, mint ahogy azt szeretné. A dologról legfőképp Miki tehet, akire már lassan megint mindenki haragszik.

Előző rész (2017. március 29.)

Vajon mi lesz végül Júlia üzleti ötletének sorsa? Zsófi boldog a bébiszitterkérdés megoldása miatt. Aliz és Krisztián csúnyán megbántják egymást. Kristóf és Frédi kapcsolata menthetetlennek tűnik

VV Soma és Gabo bénázása a kanapéval

Gabo talált egy vevőt a piros kanapéjára, és Somát hívta segítségül a bútor elszállításához. Vajon befér a liftbe a kanapé? És az autóba?

Így került szög a répába!

Gyurinak remek ötlete támad, hogyan tudnának egy kis pénzhez jutni. A focipálya így átalakul barkácsműhellyé, ahol répa nem marad szögtelen!

Bandi szembeszáll Miklóssal?

Miklós sokszor úgy gondolja, tetteinek semmilyen következménye sincs. Most viszont szembesül azzal, milyen az, ha valakinek nem tetszik a stílusa. Berényi Bandi kioktatta Miklóst! 

Bandi kioktatja a nagy Berényi Mikit? – VIDEÓ!

A fiút nagyon is érdekli az üzleti élet, és először úgy gondolja, Miklós lenne a legmegfelelőbb ember, akitől tanulhatna. Aztán egy érdekes esemény rádöbbentette, hogy milyen is az igazi Berényi. 

Előző rész (2016. december 21.)

Vajon sikerül Ádámnak megszereznie a széf kódját? Vajon hogyan alakul a Gigi által szervezett üzleti megbeszélés? Vajon Attila Júliát vagy Szilviát viszi el Ágnes bankettjére? Ágnes rémisztő felfedezést tesz Ludwiggal kapcsolatban.

Evelin kiszáll Grétiék közös üzletéből?

Roland továbbra is idegesítő feladatokkal kínozza Evelint, és végül nem vonja be akkor sem, amikor elnevezik a klubot. Gréti csak akkor tér jobb belátásra, amikor Evelin már ki akar szállni, és visszaköveteli a pénzét

Mit jelent a december és az ünnepek az üzletek számára?

Öt százalékkal is nőhet decemberben az áruházi költekezés az előző évi 954 milliárdhoz képest, ami így bőven túlszárnyalhatja az ezermilliárd forintot. Iparcikkekre, közte sok-sok elektrotechnikai ajándékra és ruhamárkára 425 milliárd forint fog elmenni.

Roland hazudott Grétinek az új klubjukról

Miután a macsó felfedezett egy üresen álló épületet, bevette Grétit is az üzletbe. Mivel neki nem volt elég pénze, szerencsét próbált egy fogadóirodában, de útközben elveszítette a pénztárcáját…

Előző rész (2016. november 15.)

Vajon mit szól Rudi Krisztián üzleteléséhez? Hogyan reagál Nóra és Júlia Liza bocsánatkérésére? Vajon mit kér Ádámtól a fotómodellje? Júlia és Miklós rájönnek, hogy Gigi megpuhítása nehezebb lesz, mint korábban gondolták.

Milyen ember Donald Trump?


szerző:
2016.11.10. 18:00
Milyen ember Donald Trump?

Donald Trump magyar üzlettársa fél évig tartó intenzív tárgyalássorozat alatt sok alkalommal ült szemtől szemben a megválasztott elnökkel, látta, tapasztalta hogyan vág az esze, hogyan kommunikál a környezetével és viselkedik a legkülönfélébb helyzetekben. A magyar üzlettárs azt mondja a milliárdos üzletember kétségkívül lehengerlő szónok, különleges képességeivel képes befolyásolni az embereket.

 

Fókusz 2016-11-10


szerző:
2016.11.10. 17:25
Sminkeld magad úgy, akár egy sztár!

Az első magyarországi NYX butik megnyitóján Tóth Andi, Horányi Juli, Gál Petra és FollowAnna mesélt sminkelési szokásairól. A Comet-jelölt Juli és a díjátadón is fellépő Andi ráadásul arról is mesélt, hogy mit fog viselni a gálán!

Ágnes elárulja Félix titkát? – VIDEÓ!

Emília már éppen eléggé gyanakszik, így nem kell neki sok ahhoz, hogy lapátra tegye udvarlóját. Vajon mit tenne akkor, ha a pszichológusnő tényleg mindent tudna Hársról és a kis ügyeiről?

Berényi Miklós: „El akarom veszíteni a fejem”

Ha őszinték akarunk lenni, akkor egyáltalán nem tudjuk elfelejteni azt a jelenetet, mikor Juli és Miki a tónál megcsókolták egymást. Úgy tűnik, ez csak a kezdet volt!

Határtalan boldogság


szerző:
2016.07.06. 19:00
Határtalan boldogság

Abban a különleges helyzetben voltunk, hogy egyszerre lehettünk egy baranyai kistelepülésről származó lány és egy budapesti építészfiú esküvőjén, és lakodalmán vendégek. A lány egy indiai férfiban találta meg az igazit, a fiú pedig egy háromgyerekes tűzről pattant izlandi hölgy mellett érezte úgy, hogy nem kell kompromisszumot kötnie, ha szerelemről van szó. A népes famíliák mind Magyarországra jöttek azért, hogy a fiatalok egyik legfontosabb ünnepén boldogságukban osztozzanak. Az esküvői szezonban állítólag az egyik legfontosabb helyszín lettünk a világtérképen.

78 ÉVES CUKRÁSZMESTER: „Ide még a Kádár is járt!”

Barna Illés 50 éve nyitotta cukrászüzletét. A műhely pont úgy néz ki, mint a nyitáskor. A gépek, a polcok, minden ugyanaz. A sütő is. Bár a gödöllői cukrászda országszerte ismert és kedvelt volt, nemrég valaki bejelentést tett az élelmiszerbiztonsági hivatalnál. Ezután jöttek a Pest Megyei Kormányhivatal ellenőrei és úgy döntöttek, fel kell újítani a cukrászdát, de ha ez nem történik meg, akkor be kell zárni. Az idős cukrász a bezárás mellett döntött. És rettentően elkeseredett.

A háború után Bécsben nyüzsögtek a kémek

Ausztriában ténykedő magyar kémek. A magyar titkos ügynökök is ott voltak Ausztriában - hol a szovjeteknek, hol a franciáknak kémkedtek, segítették vagy épp pénzért árulták el Magyarországot. Elrabolták, szőnyegbe csavarva hozták Budapestre – kémek élete a XXI. századan.

Ezt már Attila is alig tudta végig nézni

Megjött a boltos, hogy újabb üzletet kössön a farmerekkel. Erre készültek az utolsó eladásuk óta, ami rengeteg fejéssel és préseléssel járt. A sok munka meghozta gyümölcsét, még ha nem is mindenki értett teljesen egyet a Heti Gazda döntésével.

Bözsinek és Vilinek az angol nyelv sem akadály

Vili bácsi és Bözsi néni új vállalkozása úgy tűnik, szépen beindul, még a nyelvi akadályok sem okozhatnak gondot.

Itt a bizonyíték, hogy Ákos tényleg mindenhez ért!

Ma kiderült: a Telekom és az Ákost megvédeni szándékozó magyar állam közti csörte egyetlen igazi vesztese valójában a zenész, ugyanis míg ő jelentős támogatástól esett el, amikor a Telekom kihátrált mögüle, addig az állam végül mindössze 50 ezer forintnyi mobilnet-szerződést mondott fel a szolgáltatónál. A keretszerződéseket ráadásul épp aznap hosszabbították meg, amikor  Kovács Zoltán bejelentette a felmondásukat. De egyet se féljünk, Ákos ugyanis ezután is biztosan talál majd üzleti partnereket, a Vállalkozása ugyanis a cégkivonat alapján mindennel, de TÉNYLEG MINDENNEL foglalkozhat, a húskereskedéstől az ingatlanügyekig. Lássuk, mi mindenhez ért Ákos!

Előző rész (2016. január 8.)

A gyanú árnyéka először Miklósra, majd Ludwigra vetül. Ádám féltékeny lesz, mert a fellendülő Pusszancs üzlet miatt Hanna túl sokat foglalkozik Péterrel. Sikerül-e Júliának és Péternek megszabadulni a gyertyatartótól?

Ez történt a héten (1. hét)

Aliz és Krisztán közel kerülnek egymáshoz és ez zavart okoz a kapcsolatukban. Vajon hogyan kezelik a helyzetet? Péter olyat tesz, ami komoly bajt hozhat a fejére. Megindul a találgatás Róberttel kapcsolatban. Ottó és Liza is döntést hoz az életével kapcsolatban. Ádám még mindig féltékeny Hannára és Péterre, így meggondolatlan dolgot tesz, amikor szembesül azok üzleti sikerével. Nórára megdöbbentő hatással vannak az események.
 

Következő rész (2016. január 8.)

A gyanú árnyéka először Miklósra, majd Ludwigra vetül. Ádám féltékeny lesz, mert a fellendülő Pusszancs üzlet miatt Hanna túl sokat foglalkozik Péterrel. Sikerül-e Júliának és Péternek megszabadulni a gyertyatartótól?

Hatalmas tömeg és hisztéria az új kollekció miatt

Több videó is felkerült az internetre arról a tömeghisztériáról, ami a Vörösmarty téren található ruhaüzletben tört ki egy új kollekció miatt. Reggel 9-ig, amíg ki nem nyitották az üzlet ajtaját, semmi probléma nem volt, az emberek nyugodtan várakoztak a kordonok mögött, azonban a nyitással megkezdődött a káosz. A helyszínen jelen volt Engel Nóra is, a vous.hu, szerkesztő újságírója, akitől megtudtunk néhány részletet a tegnapi helyzetről, Tóth Melinda pszichológussal pedig a hisztéria hátterét szerettük volna megérteni.

Vakvezető kutyája miatt dobtak ki egy nőt egy üzletből

A biztonsági őrt nem érdekelte, hogy a nő a kutya nélkül nem tud bevásárolni, kidobta a boltból arra hivatkozva, hogy "tilos állatokat bevinni". A nő azt mondja, "meghalt benne valami" az eset után.

Senki sem jár jól az egységes cigarettacsomagolással?

A Dohányipari Befektetők Magyarországi Szövetsége szerint az ausztrál példa félrevezető, ugyanis az egyforma,  logók nélküli dobozban árusított dohánytermékek csak a feketepiac megerősödésének kedveznek. Szerintünk viszont az általuk idézett adatok félrevezetőek.

Előző rész (2015. október 9.)

Vajon Miklós bevallja Zsófinak, ki a felelős a balesetért? Zsoltnak nem tetszik, hogy Krisztián legálisan akar üzletelni. Mire célzott Róbert múltjából Ludwig?

Következő rész (2015. október 9.)

Vajon Miklós bevallja Zsófinak, ki a felelős a balesetért? Zsoltnak nem tetszik, hogy Krisztián legálisan akar üzletelni. Mire célzott Róbert múltjából Ludwig?

Egy kínai cég arra kényszerítette a dolgozóit, hogy négykézláb járjanak

A kereskedelmi osztály munkatársai nem érték el a kitűzött pénzügyi célokat, ezért megbüntették őket: nyilvánosan, az utcán mászva kellett vezekelniük. Ha eddig azt hitte, hogy az ön munkahelye durva hely, akkor most meg fog lepődni!

100 milliárdos üzlet Vajnáéknak

100 milliárdos üzletet ajándékozott a kormány Andy Vajna és Szima Gábor kaszinótulajdonosok kezébe. Így értékelte a Szerencsejáték Szövetség elnöke azt a fideszes törvénymódosítást, miszerint mostantól csak olyan cég üzemeltethet online kaszinót, amely rendelkezik hagyományos kaszinóval. A Fidesz szerint azért nem akartak új pályázatot kiírni, mert lényegében nincs más, aki üzemeltetni tudná ezeket.

Ez történt a 38. héten


szerző:
2015.09.18. 22:00
Ez történt a 38. héten

Nóra javasolja Róbertnek, hogy halasszák el az esküvőt. Vajon mit szól ehhez Róbert? Ágnes tanárt fogad, aki meghallgatja Liza zongorajátékát, de nem azt a véleményt kapja, amire számított. Péter bírósági ügye nem várt fordulatot hoz Hannával való kapcsolatában. Ádám megtudja, hogy Aliz Zsolt fegyverével lőtt. Zsolt és Krisztián óvatosságra intik Ádámot, hogy vigyázzon, mit kezd az információval. Gizella történeteket gyűjt Magdiról a szobor elkészítése kapcsán. Nóra Magdihoz hasonlítja Gizellát, akinek a büszkeségét beárnyékolják, a nem egyértelműen pozitív visszaemlékezések Magdiról. Júlia bizonyítani akarja rátermettségét Attilának, és megköt egy üzletet Ágnes nevében. Vajon belemegy Attila egy ilyen csalásba?
 

Milliókért vette, milliárdokért eladta a Tiziano-festményt

2005 áprilisában kapott egy budapesti galéria megbízást arra, hogy adja el azt a képet, amely 50 évig lógott egy pécsi lakás falán és melyről csak annyit tudtak, hogy egy ismeretlen velencei mester műve a 16. század közepéről. A kép 1932-ben úgy szerepelt egy magyarországi aukción, hogy Tiziano-másolatnak tartották, ezért potom pénzért kelt el. Dörmer Csaba riportja.

Gyerekük előtt üzleteltek a droggal

A gyanú szerint a szülők különböző keménydrogokat csempésztek Magyarországra, majd azokat egy társuk segítségével eladták. Az üzleti találkozókra 11 éves fiukat is elvitték, azt remélték, hogy így nem figyelnek fel rájuk.

Ez történt a 26. héten


szerző:
2015.06.26. 21:16
Ez történt a 26. héten

Gizella megígéri Aliznak, hogy nem adja ki titkát Péterrel. Rudi egyáltalán nem veszélytelen üzletet akar csinálni a legújabb zsákmányból, és meg is egyezik a százalékokban Zsolttal. Gizella és Bözsi szemét-háborúba kezdenek, miután Gizella megtudja, hogy Bözsi legújabb tevékenysége rontja az ő üzletét. Júlia rá akarja beszélni Attilát, hogy vegyék be Ágnest az egyik üzletükbe, mert az anyagilag megéri. Attila rájön, hogy Liza apja nem Ágnes első férje, és felszólítja Ágnest, hogy ezt közölje a lánnyal. Vajon mit tesz Ágnes? Róbert ellopja Miklós ajándékötletét Timi születésnapjára, mire Miklós dührohamot kap, amivel súlyos döntés elé állítja Nórát. Miklós és Zsolt együtt mennek el egy indulatkezelő tréningre. Vajon mire jutnak a végén? Luca, Nóra segítségével, ellenperrel fenyegeti meg az őt kisemmizni próbáló amerikai céget.

Előző rész (2015. június 18.)

Hogy alakul Nóra útja Németországba? Rudi új üzleti ötlettel áll elő Zsoltnak. Rájön-e valaki Aliz és Péter titkára?

Következő rész (2015. június 18.)

Hogy alakul Nóra útja Németországba? Rudi új üzleti ötlettel áll elő Zsoltnak. Rájön-e valaki Aliz és Péter titkára?

Ez történt a 24. héten


szerző:
2015.06.12. 21:15
Ez történt a 24. héten

Nóra segíteni akar megtalálni azt, aki börtönbe juttatta Róbert apját, de nem sejti, hogy a tettes közelebb van hozzá, mint gondolná. Zsolt egy félreértés miatt elveszti újdonsült barátnőjét, Mirtill. Vajon tisztázni tudja a dolgokat? Júlia első üzleti lépéseit Miklós nem a megfelelő módon támogatja, ami komoly vitákat eredményezhet közöttük. Zsófi és Ádám szülinapját úgy tűnik, hogy Zsolt húzza keresztül. Péter részegen megteszi azt, amire Hanna hetek óta nem képes. Júlia megismeri Attila titkát, amit csak Attila halála esetén tudhatott volna meg. Luca kutyaruháit egy külföldi honlapon találják meg. Vajon valaki ellopta a kislány terveit?

Félix és Regi ugyanazt a büfébuszt akarják

Félix rájön, hogy Regina átverte és meg akarja hiúsítani a lány bizniszét, Ferivel, a büfé tulajdonosával.

Regina büfébuszt vásárol?

Regi váratlanul ajánlatot kap, hogy kedvezményesen megvehet egy király büfébuszt.

Regina leleplezi Zsófit?

Zsófi újra találkozik Kornéllal, de Regina meglátja őket egy kávézóban.

A vasárnapi zárva tartás idején fosztogattak

Vasárnap raboltak ki egy üzletsort az egyik áruházlánc tököli épületében. A kirabolt üzlettulajdonosok szerint a betörők pontosan tudták, hogy a hét utolsó napján a bevásárlóközpontban minden zárva lesz, és így nyugodtan dolgozhattak. A betörők állítólag több órát voltak bent, először a tetőt vágták ki, majd kibontották az üzletek falait.

Fodrászüzletben élesztették újra

A férfi a sorára várt az ajkai üzletben, amikor rosszul lett és megállt a szíve. Az üzletben azonnal hívták a mentőket. Egy másik vendég kezdte meg az újraélesztést, akit a mentésvezető telefonon keresztül utasított mit kell tennie.

Félix és Regina üzlettársak maradnak

Félix megegyezésre jut Reginával: Megosztják egymás között a büfé használatát, és mindig külön fognak dolgozni.

Regina álma valóra válik, és lefekszik Félixszel

Félix reggel meglepi Reginát a legújabb szerzeményével: egy különlegesen ízletes szósszal az utolérhetetlen büféje számára! Frusztráltságában, hogy Dorina folyton felülteti őt, minden erejét a közös projektre fordította. Félix lelkesedésétől felbuzdulva elhatározzák, hogy a különleges szószt azonnal le is tesztelik. Ez kezdetben nem igazán megy jól, ám Regina tudja, hogy motiválja Félixet, és végül nagy sikerrel zárják a tesztet. Túlfűtött érzelmek hatására lefekszenek egymással.

Kinek jó a vasárnapi zárvatartás?

Kérdés kérdések hátán, megoszló vélemények: március 15-étől nem vásárolhatunk vasárnaponként a legnagyobb bevásárlóközpontokban. Ezt követően csak azok a 200 négyzetméternél kisebb üzletek lehetnek nyitva, ahol a tulajdonos vagy családtagja dolgozik.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való