KERESÉS search-close

étkeztetés

13 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "étkeztetés"

Kicsit több sót engednek


szerző:
2016.11.16. 18:27
Kicsit több sót engednek

Többet lehet majd sózni az bölcsődei és óvodai menzákon. Visszavesz a kormány a szigorításból, 3 pontban módosították a közétkeztetési törvényt. A család- és ifjúságügyi államtitkár szerint azt szeretnék elérni, hogy könnyebben hozzászokjanak a gyerekek az újfajta ízekhez. Az LMP szerint a kormány ezzel beismerte, hogy reformétkezésre ilyen hirtelen nem lehet senkit sem kényszeríteni.

3 fogásos menü 420 forintból

Íztelen! – ezt a kritikát kapta az egyik közétkeztetéssel foglalkozó szakács a tavaly januári változtatások után a gyerekektől. Pénteken versenyeztek egymással azok a csapatok, amelyek napi több száz felnőtt és gyerek étkezését biztosítják. 420 forintból kellett háromfogásos menüt tálalniuk. Azt mondják, nem lehetetlen ennyiből finomat főzni.

Fókusz 2015-12-02


szerző:
2015.12.02. 18:55
Fókusz 2015-12-02

Aurélió teljesen összetört fájdalmában. Michael Jackson megmentette az életét, a kisfiút mégis elhagyták a szülei. Mivel etetik a gyerekeinket az óvodákban, iskolákban? Jótékony gazdagok. Még mindig keveset tudunk az AIDS-ről, vallják azok a sztárok, akik felléptek egy tegnap esti kampányrendezvényen.

A szünetekben is lesz majd ingyen ebéd

Januártól az iskolai szünetekben is lesz ingyen ebéd a rászoruló gyerekeknek. Egy törvénytervezet szerint a kormány négy és fél milliárd forintot szán erre, amiből 208 ezer gyereket lehet megetetni. Az LMP szerint legalább kétszer ennyien szorulnának rá a segítségre, ráadásul a pénz is kevés, ha valóban minden szünidei napra biztosítani akarnák az ingyenes étkezést az óvodásoknak és iskolásoknak.

Nincs pénze a kórházaknak a jobb ételekre

Van olyan kórház, ahol évente csaknem 40 millió forintos plusz kiadást jelent, az új közétkeztetési törvény, ami szeptembertől már véglegesen életbe lépett. A Pécsi Klinikán azt mondták híradónknak: nekik  naponta plusz 120 forinttal kerül többe egy beteg étkeztetése. A fővárosi Péterfy Sándor utcai kórház élelmezési vezetője úgy számol: 20-25 százalékkal több konyhapénzre lesz szükség. Arra a kérdésre, hogy lesz -e a kórházaknak erre plussz forrásuk nem kaptunk választ sem a minisztériumtól, sem a kórházi fenntartótól, sem pedig az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól.


 

Sokba kerülne az egészségesebb kórházi étel

A kórházak szerint megdrágítaná a kórházi étkeztetés a tisztiorvosi szolgálat új ajánlásának betartása.

A faluval együtt a lakók is csődbe mennek

Három hónapja nem kapnak se segélyt, se fizetést a versendiek, miután a település csődöt jelentett.

Egy napig nem kaptak enni a kisiskolások

Uzsonna nélkül maradtak hétfőn a Baranya megyei Vajszló általános iskolájának diákjai.

Adósság miatt nem adtak enni a diákoknak

Néhány pest megyei iskolában pénteken nem kaptak ebédet a gyerekek, ugyanis a Pest Megyei Önkormányzat tartozik a közétkeztetést eddig végző cégnek.

Gyermekek ezrei éheznek Magyarországon

Miközben 20 ezer gyerek szinte semmilyen ételt nem kap hétvégenként, addig egyre kevesebb az adomány, amelyből segíteni lehet nekik.

Tízmilliót gyűjtöttek a szegény gyerekeknek

Tízmillió forintot gyűjtöttek jótékony vállalatvezetők a szegény gyerekek hétvégi étkeztetésére Hódmezővásárhelyen.

Két kilót is fogyhat a beteg a kórházban

Napi kétszáz forinttal kellene többet költeni egy beteg kórházi étkezésére a napi ötszöri és változatos étkezéshez.

A gyerekek menzáján spórolna a kormány

A kieső részt az önkormányzatok a menza díjának emelésével pótolnák.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való