KERESÉS search-close

érettségi

100 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "érettségi"

45 évesen leérettségizett az egykori válogatott labdarúgó

Dombi Tibor azt meséli, a tanulás és a vizsga keményebb volt, mint gondolta. A futballista játszott az atlantai olimpián, légióskodott Németországban és Hollandiában, azt mondja, amikor befejezte a focizást, már sokszor szégyellte, hogy nincs érettségije.

Büntetés helyett, táncra perdültek a rendőrök

Csendháborításhoz hívták őket, táncra perdültek a rendőrök az Egyesült Államokban. Helyi fiatalok tartottak érettségi bulit, és már az utcán hallani lehetett, hogy üvölt a zene. A rendőrök viszont nem akarták elrontani az ünnepséget, inkább beálltak ők is táncolni.

Nem kell újraírniuk a történelem érettségit

Nem kell újraírniuk a történelem érettségit a vizsgázóknak. Ezt szerdán este közölte az Oktatási Hivatal, nem sokkal azután, hogy kiderült, feljelentést tettek, mert valaki előre kiszivárogtathatta a dolgozat esszétémáit. A Liberálisok szerint politikai felelősöket kellene keresnie a kormánynak, úgy, ahogy azt 2005-ben hasonló esetben a Fidesz követelte.

Kiszivároghattak a történelmi érettségi kérdései

Feljelentést tett az Oktatási Hivatal ismeretlen tettes ellen. Felmerült ugyanis a gyanú, hogy a középszintű történelem írásbeli feladatsor esszétémái már kedd este kiszivárogtak egy zárt csoportban az interneten.  Az esszékérdések az írásbeli pontszámok felét adják. Egyelőre azonban nem tudni, hogy újra kell-e írniuk a diákoknak a dolgozatot. Közben a matematika érettségi kapcsán is komoly az elégedetlenkedés. Eddig 30 ezer diák írta alá azt a petíciót, amiben a ponthatárok csökkentését követelik. 

A matek érettségi mindenkin kifogott a sztárok között

Amíg a Barátok közt Lucája hétfőn magyarból érettségizett addig Király Peti, Csocsesz és Sánta Laci bevallották, hogyan mentek át annak idején a vizsgákon. Vajon melyikük lett majdnem kitűnő? Mutatjuk.
Ide kattintva láthatod, hogy ma hogyan teljesítene az érettségin Csocsesz és Király Peti.

ÉRETTSÉGI FELADATSOR: Király Petinek és Csocsesznek

Ahogy mondani szokták, jó diáknak ünnep a vizsganap. A rosszak pedig valahogy átvészelik... Király Peti és Csocsesz ugyanazt az érettségi feladatsort oldotta meg, megmutatjuk milyen eredménnyel.
A Fókusz riportját az érettségiző sztárokról itt nézheted meg.

Holnap kezdődnek az érettségi vizsgák!

Több, mint 71 ezer végzős diák kapja meg hétfőn reggel nyolckor a magyar nyelv és irodalom feladatokat közép és emelt szinten. Sokan még az utolsó nap is tanultak, de a Magyartanárok Egyesületének elnöke szerint már érdemesebb inkább pihenni. Arató László azt mondja: a holnapi érettségin a legfontosabb, a kérdések pontos értelmezése és a jó időbeosztás.

2020-tól megint átalakítják a szakképzést

2020-tól ismét indul a technikus képzés, ezúttal osztrák példára alakítják át a szakiskolákat. Erről az iparkamara elnöke és az innovációs miniszter beszélt Budapesten. Szakgimnáziumok helyett technikumok lesznek, ahol érettségivel és szakmával könnyebb lenne bizonyos egyetemi szakokra bejutni.

Ösztöndíj a szakmát tanulóknak

Havi 30 ezer forintos ösztöndíjjal támogatná a kormány azokat a diákokat, akik vállalják, hogy az érettségivel egyszerre szakmát is szereznek. A Független Diákparlament szerint az ösztöndíjrendszer mellett az is fontos lenne, hogy könnyű legyen szakmát váltani.

VV Vivien a ValóVilág miatt halasztotta el az érettségit

Puskás Peti nem is tagadta, mennyire zavarba jött a mindössze tizennyolc éves Vivientől, aki a műsor miatt még a tanulmányait is félbehagyta. 

Ami az adásból kimaradt: „Annyira sík hülye vagyok ezekhez!”

Így értékelte Vivi és Fecsó az érettségi vizsgán nyújtott teljesítményüket a nap végén! Figyelem, ezt biztosan nem láttad az adásban!

Sztárok meglepő fényképei az érettségi tablókról

A tablóknál pontosabb korképet nehéz találni, divat, stílus és trendek köszönnek vissza róla. Eddig soha, sehol nem látott érettségi fotókkal és a legújabb tablódivattal jövünk.

Anya és lánya együtt érettségizett

Anya és lánya együtt érettségizett a csornai Hunyadi Szakközépiskolában. Csütörtökön az angolt írták együtt, de az elmúlt napokban is izgulhattak egymásért. Az anya, aki ápolónőként dolgozik, két éve iratkozott be felnőttképzésre, már akkor tudni lehetett, hogy együtt teszik majd le az érettségit. Híradónknak azt mondták, végig együtt készültek és segítették egymást.

 

ANYA&LÁNYA: együtt érettségiztek

Anya és lánya együtt érettségiztek a csornai Hunyadi gimnáziumban. Hogy az édesanya, miért vállalta be 25 év után az érettségit? És, hogy ment a felkészülés? Kiderül az interjúból!

Kamerák kereszttüzében érettségizett újra Kabát Peti és ÉNB Lali

A labdarúgó pályák egykori királya, Kabát Peti és ÉNB Lali egyszer már sikeresen vizsgázott történelemből és magyarból. A Fókusz kamerája előtt inkább a celeb szereppel járó szórakoztató énjüket hozták.

 

Opitz Barbi is most érettségizik

Miközben az X-Faktor győztesének videoklipje önálló életet él az interneten és milliók kattintanak rá, addig Opitz Barbinak ezekben a hetekben nem az éneklésen jár az esze. Ő is egy a 73 400 végzős középiskolás közül…

Érettségi: valahol börtön jár a puskázásért!

Ha Kínában valakit csaláson kapnak az érettségin, az akár börtönbe is kerülhet. Az se mindennapi, hogy ott sokszor csarnokokban vagy stadionokban írják a feladatsorokat, egyszerre több százan, vagy ezren is. Egy évvel ezelőtt, pont ezen a napon állhattak neki a magyar középiskolások egy egészen új magyar érettséginek, megnéztük, hogy vizsgáznak sorstársaik szerte a világban, ha egyáltalán vizsgáznak.

A diákok elégedettek a feladatsorral

Megkezdődtek az érettségi vizsgák. Magyarból a diákok József Attila és Szabó Lőrinc verseit hasonlíthatták össze, vagy Balázs Béla egyik novelláját elemezhették. A Hradónk által megkérdezett diákok elégedettek voltak a feladatokkal, csak a szövegértési feladatsorra szánt időt kevesellték.

Érettségi a börtönökben is

Van, aki anyja unszolására, van, aki azért, mert tudja, egy érettségivel többre mehet - egyebek mellett ezért vállalkoztak elítéltek arra, hogy letegyék az érettségit.

Puskázás: jöjjenek a legújabb módszerek!

A puskázás tudománya. Segít a bűvész és a modern technika is. Természetesen nem szeretnénk senkit sem a puskázásra ösztönözni, de néha megkívánja a helyzet, hogy legyen nálunk egy kis mankó. Egy kis leleményesség sosem árt, és az ismétlés a tudás anyja…

Magolni már nem érdemes holnapra

Nem érdemes magolni, mert nem lehet megjósolni, milyen szerzők műveit kapják holnap az érettségizők. Ezt mondta a Híradónak a Magyartanárok Egyesületének vezetője. Reggel a magyar írásbelivel kezdődik az érettségi.

Tenya érettségire készül, vagyis felkészíti 18 éves barátnőjét

Pintér Tibor újabb kihívás előtt áll. Túlélte a dzsungelt, megrendezte musicalét, most viszont a barátnője érettségije a tét. Szorgalmasan készülnek a vizsgákra, Tenya kérdez, Frida pedig próbál mindenre jól válaszolni. A hajdúnánási oktatás azonban gyakran romantikázásba fullad.

Érettségi tippek Jocó bácsitól!

Heteken belül itt az érettségi! Miért van az, hogy már az általános iskolában rettegnek a gyerekek ettől a vizsgától? A rendszerbe van kódolva a folyamatos fenyegetés? Aggodalomra semmi ok, Jocó bácsinak vannak hasznos praktikái arra vonatkozóan, hogy hogyan lehet megtervezni a felkészülést.

Tenya és Frida összebútoroznak?

Pintér Tenya barátnője, Friderika azt tervezi, nemsokára Budapestre költözik szerelméhez. Tenya és 23 évvel fiatalabb párja csak egy éve alkotnak egy párt, de már most biztosak abban, hogy együtt képzelik el a jövőjüket. A fiatal lánynak viszont most elsősorban az érettségire kell koncentrálnia!

Politikusok érettségi tablóképen

Nem találta a saját kis érettségi tablóját, megkereste az eredeti nagyot. Ez adta az ötletet egy nagykanizsai nevelőtanárnak, hogy középiskolai tablók után kutasson. Eddig hatvan kötetben tizenhétezer érettségi tabló fotóját gyűjtötte össze.

4.97 százados átlaggal érettségiztek

Sosem rivalizáltak, és nem is stréberek - ezt mondják magukról a zseniosztályként elhíresült szegedi diákok. Ők azok a Radnóti Miklós Gimnáziumban végzett tanulók, akik 4.97 százados átlaggal érettségiztek, ezzel rekordot döntöttek. Többen angol elitegyetemeken tanulnak tovább. Az utolsó osztály-kirándulásukon értük őket utol.

 

Klippremier: a Story Extrában debütál Radics Gigi új dala!

Sikeres érettségi vizsga. Új dal. Mentori poszt az X-Faktorban. És ezt tudja még fokozni Radics Gigi. A fiatal énekesnő elképesztő tempót diktált az elmúlt időben. Máris elkészült vadonatúj videoklipje, amit most, a Story Extra nézői láthatnak elsőként.

Így érettségiztek sztárjaink!

Pont egy évvel ezelőtt a Stroy Extra stábja letesztelt néhány hírességet, mennyire tudnának helytállni magyar irodalomból, magyar nyelvtanból és történelemből. Dombóvári István, Aranyosi Péter és az Animal Cannibals mérte össze a tudását.

Jocó bácsi érettségi tippjei


szerző:
2017.06.09. 08:11
Jocó bácsi érettségi tippjei

Június 19-én indulnak a szóbeli középszintű érettségi. Jocó bácsiként elhíresült általános- és középsikolai történelem, hon- és népismeret tanár, Balatoni József volt Anna és Miki vendége a Reggeliben.

5 év alatt a csúcsra ért Radics Gigi

Radics Gigit hamarosan új szerepben, az X-Faktor mentoraként is láthatja a közönség. De mit gondol az új kihívásról és, hogyan töltődött fel a kemény érettségi hét után?

Nem minden atlasz volt jó az érettségin

Nem volt világos, mit lehet használni a történelem érettségin, így sok diák meglepődött percekkel a vizsga előtt - erről az eduline írt először. A Történelemtanárok Egylete szerint nem tájékoztatták előre az iskolákat, hogy pontosan milyen atlaszt használhatnak a vizsgán a diákok. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma adásunkig nem válaszolt kérdéseinkre.

A metró miatt izgultak a diákok

A saját robogójával ment reggel egy érettségiző diákért egy budapesti tanár, miután leállt a hármas metró. Nemcsak ők, több diák is pórul járt a metró miatt, volt, aki az anyukáját riadóztatta, nehogy lekésse a történelem írásbeli vizsgát. A Metróért Egyesület szerint egy régi szerelvény füstölt a reggeli csúcsidőben.

Érettségi: ma matek írásbeli!


szerző:
2017.05.09. 13:08
Érettségi: ma matek írásbeli!

Reggel 8 órától a matematika írásbeli érettségi vizsgák zajlottak.

Már túl vannak a magyar érettségin

Petőfi, József Attila és Kosztolányi Dezső. Nem volt a diákok számára ismeretlen szerző a magyar írásbeli érettségiben. Országszerte körülbelül 74 ezren írták meg a vizsgát. Az általunk megkérdezett diákok szerint bár a szövegértésre nem volt elég idő, a vizsga alapvetően nem volt nehéz. A Magyartanárok Egyesületének elnöke szerint a feladatsorral alábecsülték a diákok képességeit. 

 

Érettségi: van, ahol börtön jár a puskázásért

Ha Kínában valakit csaláson kapnak az érettségin, az akár börtönbe is kerülhet. Az se mindennapi, hogy ott sokszor csarnokokban vagy stadionokban írják a feladatsorokat, egyszerre több százan, vagy ezren is. Most, hogy a magyar középiskolások egy egészen új magyar érettséginek állhattak neki, megnéztük, hogy vizsgáznak sorstársaik szerte a világban, ha egyáltalán vizsgáznak.

Fókusz 2017-05-08


szerző:
2017.05.08. 17:25

Megkezdődtek az érettségik


szerző:
2017.05.08. 10:35
Megkezdődtek az érettségik

Zajlanak a magyar nyelv és irodalom írásbelik országszerte a középiskolákban. A hétfői vizsganapon csaknem 74 ezer diák tesz érettségit közép- és emelt szinten.

Megkezdődtek az érettségik, hogyan segítsük a gyereket?

Kezdődnek az érettségik, a gyerekek izgulnak, stresszelnek. Heller Csilla pszichológus elárulta, hogyan viselkedjünk, mit mondjunk szülőként ebben a szituációban, valamint stressz oldó technikákat is mutatott!

Holnap kezdődnek az érettségik

Valaki javában tanul, más csak átolvas néhány fejezetet, és akad, aki inkább pihen. Így készülnek a holnapi magyar írásbeli érettségire a Híradónak nyilatkozó diákok. Több változásra is számíthatnak a vizsgázók. A Magyartanárok Egyesülete szerint a módosítások jók, mert most már nem keverednek az irodalmi- és a gyakorlati szövegalkotási feladatok. Azt mondják: ezzel sikerült elérni, hogy a kommunikáció nagyobb hangsúlyt kap a magyar érettségin.

Aureliót összezavarta a harmadik világháború

Sebestyén Balázs úgy tudta, hogy Aurelio most érettségizik, az egykori valóságshow-hős viszont elárulta, már túl van rajta, ugyanis hat év alatt teljesítette a követelményeket. Ez pedig remek alkalom volt arra, hogy egy kicsit teszteljék a srác ismereteit.

Roma fiatalok boldogulásáról készített filmet

Film készült a sajókazai romákról. Mérges Buddha címmel mutatják be a német rendező Stefan Ludwig filmjét arról a középiskoláról, amelynek célja, hogy érettségihez segítse a roma fiatalokat. A rendező Híradónknak azt mondta, azt az erőfeszítést akarta megmutatni, amit a nagyon nehéz körülmények között élő fiatalok tesznek boldogulásukért.

 

Még a tanárok is segíthettek a csalásban

Csaltak az érettségivel a Paulay Alapítványi Középiskolában a fővárosi kormányhivatal szerint. Erről a hvg.hu írt. Most zárult le a hatósági vizsgálat, eszerint még a javításnál is manipulálták a vizsgalapokat a tanárok, beleírtak a diákok dolgozataiba. Az iskola ügyvédje szerint ez nem megalapozott, a hivatal pedig szándékosan szállt rá az iskolára.

Érettségi közben zuhant le

Súlyos gerinc- és csípőzúzódást szenvedett, azóta is rémálmok gyötrik. Öt méter magasból zuhant a padlóra a testnevelés érettségije közben egy 19 éves lány Kecskeméten. Az eset még június közepén történt. A lánynak az egész nyarat az ágyban kell töltenie. Azt a rendőrség vizsgálja, miért szakadhatott el a kötél.

Érettségiket semmisítettek meg, mert „csaltak”

Több mint 100 tanuló írásbeli érettségijét semmisítette meg, vagy pontozta le a Fővárosi Kormányhivatal a Paulay Alapítványi Középiskolában - értesült a HVG. A felnőttképzéssel foglalkozó iskola diákjait arról értesítették, hogy a kormányhivatal szerint csaltak az érettségin, ezért nem szóbelizhetnek az érintett tantárgyból. A kormányhivatal Híradónknak megerősítette, hogy hatósági vizsgálat folyik.

Érettségi elé állítottuk sztárjainkat!

Mivel a héten tartják a középszintű szóbeli érettségiket, a Story Extra stábja letesztelt néhány hírességet. Dombóvári István, Aranyosi Péter és az Animal Cannibals tagjai számot adtak magyar nyelvtan, irodalom, és történelem tudásukból. Sőt, osztályzatot is kaptak!

Story Extra 2016-06-14


szerző:
2016.06.14. 17:25
Érettségi vizsgáján, tornagyakorlat közben sérült meg Berki Krisztián

Olimpiai bajnok, háromszoros világbajnok és hatszoros Európa-bajnok. Ha nem sérült volna meg, még akkor is jogos lenne a kérdés, hogy miért kell Berki Krisztiánnak emelt szintű érettségit tennie testnevelésből, de legalábbis miért kell korláton bizonyságot adni nyilvánvaló tornatudásáról.

Így érettségiztek az X-Faktor tehetségei

Több mint százezer diák készül ezekben a hetekben is a szóbeli érettségi vizsgákra, egy évvel ezelőtt pedig az X-Faktor néhány fiatal tehetsége is ugyan ebben a cipőben járt.

Kifogott az angol vizsga Bódi Sylvin

A gyönyörű playmate két évvel ezelőtt érettségizett angolból, emelt szinten. Állítása szerint a vizsga első hallás utáni szövegértése teljesen kivehetetlen volt.

Pillantsunk bele a sztárok bizonyítványaiba!

Négy évvel ezelőtt kukkantottunk bele a sztárok bizonyítványaiba. Kiszel Tünde, VV Béci és VV Kinga eredményei olykor meglepőek voltak. Tartsanak velünk egy kis időutazás erejéig!

Így festettek a sztárok az érettségijük előtt

Ki ne emlékezne a középiskolai éveinek utolsó hónapjaira, az érettségi előtti izgalmakra, vagy akár a tablófotózásra, ami az esetek többségében balul sül el? Íme, így festettek a sztárok mielőtt érettek lettek.

Látta már Istenes Bence szalagavatós videóját?

Az utolsó osztályfőnöki instrukciók, az utolsó napon. Virág hegyek, lufik és büszke szülői tekintetek. Elballagtak a végzősök múlt hét pénteken, és ezzel kezdetét vette az érettségi időszak. Ebből az alkalomból Istenes Bence megmutatta féltve őrzött szalagavatós felvételeit.

Fókusz 2016-05-03


szerző:
2016.05.03. 17:25
BENKŐ DÁNIEL:

Benkő Dánielnek, mielőtt belefogott volna a húrok pengetésébe, le kellett érettségiznie. Ennek már 51 éve. A Fókusz kíváncsi volt, hogy a lantművész milyen feladatsort állítana össsze a most érettségizőknek. Dániel válaszán kicsit sem lepődtünk meg.

Így lett érett Dombi


szerző:
2016.05.03. 16:01
Így lett érett Dombi

Óriási bejelentést tett Dombóvári István, aki nem is olyan rég ünnepelte 38. születésnapját. A népszerű humorista érettségi bizonyítványába nyerhettünk betekintést.

A Tamási-novellát választhatták a legtöbben

Megoldható, de olykor elvont - ilyennek találták a magyar érettségit az általunk megkérdezett szaktanárok. Ma indult az írásbeli érettségi időszak, 112 ezer diák vizsgázik a napokban. Csoóri Sándor, Tamási Áron, Vörösmarty Mihály - többek között az ő műveik szerepeltek a feladatok között. Az általunk megkérdezett diákok többségének a teszttel kevésbé, inkább a szövegalkotással gyűlt meg a baja.

Sztárok és a középiskolás ballagások

Hét évvel ezelőtt néhány ismert személy mutatta meg a Fókusz kameráinak, milyenek is voltak az érettségi vizsga izgalmai előtt. Sokkoló felvételek következnek!

Már csak pár óra és kezdődik az érettségi

Hatalmas az izgalom pár órával az érettségi előtt. Kérdés persze, hogy ilyenkor mi a jobb: tanulás minden percben, vagy inkább már a pihenés hasznosabb. A következő napokban 76 ezer diák tesz vizsgát, elsőként magyar nyelv és irodalomból. Fontos tanács a Magyartanárok Egyesületének elnökétől: alaposan olvassák el a diákok a kérdéseket, mert a szövegértésnél is könnyű pontot veszíteni.

VV Aurelio vs. darwinizmus


szerző:
2016.03.09. 00:00
VV Aurelio vs. darwinizmus

A VV6 lakóinak is túl kellett élniük a Villa-érettségi izzasztó feladatait a hőn áhított átmenő jegyért cserébe. Aurelio egy kevéske tanulással és szakszerű séróbelövéssel készült a nehéz próbára. Lássuk, hányas került be a bizonyítványába két éve ezen a napon!

Változtatnak a magyar érettségin

Átalakul a magyar nyelv és irodalom érettségi 2017-től. A középszintű tesztben lesz olyan érvelési feladat, amely eddig csak emelt szinten volt. Az emelt szinten érettségizőknek pedig majd szövegértési és műveltségi feladatsorral kell kezdeniük. Változik a pontszámítás is.

Sztárok az iskolapadban


szerző:
2015.09.19. 01:45
Sztárok az iskolapadban

Szeptember elején diákok ezrei ültek újra iskolapadba, köztük az X-Faktor fiatal felfedezettjei, Benji, Nagy Ricsi és Vavra Bence is. Benji számára különösen fontos az idei tanév, hiszen tavasszal érettségizik.

Megbukott az ország? - Évek óta nem sikerült ilyen rosszul a matek érettségi!

Gyengébben sikerült idén a középszintű magyar- és matematika érettségi mint tavaly. Olyannyira, hogy az elmúlt hét év legrosszabb eredményei születtek! Vajon a szakemberek levonják a tanulságokat?

Kegyelemkettesre tudjuk a matekot


szerző:
2015.07.16. 18:30
Kegyelemkettesre tudjuk a matekot

Évek óta nem ment ilyen rosszul a matek érettségi, mint idén. Ez derül ki az Oktatási Hivatal legfrissebb összesítéséből, és az is, hogy például informatikából sokkal jobb lett az eredmény, mint tavaly.

Méghogy a matek logikus, hagyjuk már (Szobácsi Gergő)

Részlet a 15. évad 10. részéből:

Szobácsi Gergő végre kimondta azt, amit mindenki gondol/hisz és vall (a matematikusokon kívül persze).

Ha lemaradtál az adásról, kattints ide!

Velünk történt


szerző:
2015.05.25. 12:00
Velünk történt

Ha nem láttad volna a legérdekesebb riportokat és a legütősebb sztorikat, és az RTL Moston sem nézted volna vissza őket, akkor most mindent bepótolhatsz! Összeszedtük neked az elmúlt hét legnagyobb durranásait.

Érettségiznek az X-Faktor tehetségei

Több mint százezer diák készül ezekben a hetekben a szóbeli érettségi vizsgákra, köztük az X-Faktor néhány fiatal tehetsége is. Az írásbelin több-kevesebb sikerrel már túl vannak, Nagy Ricsinek ugyanis a matekkal, a Spoon-os Kristófnak pedig éppen az énekkel akadtak gondjai.

Így érettségiztek a magyar sztárok

Múlt heti élményeikről, izgalomról és lámpalázról, na meg a hogyan továbbról kérdeztük László Attilát, Teremy Kristófot és Benjit.

Fókusz 15-05-05


szerző:
2015.05.05. 17:55
Fókusz 15-05-05

Fókusz: Utcai érettségi - Találomra szóbeliztettük a járókelőket! Vajon hányan tudnának ma vizsgázni Petőfiből, vagy a Honfoglalásból? Ki szülte meg? - Az egész világ azt találgatja, hogy nézhetett ki Katalin hercegné ennyire jól 10 órával a szülés után! Illegális bevándorló! - Szerelmet keresett, azért szökött Magyarországra IWO, a fiatal barnamedve! Leleplező felvételek határsértő állatokról!

Teszteltük a járókelők érettségét

Érettségi, a nagy megmérettetés: arra mindenki emlékszik, mikor volt, de hogy mit kellett tudni, azzal vannak gondok. 4 híres magyar költő fotójával készültünk. Ady Endre, Arany János, Kölcsey Ferenc és Petőfi Sándor arcképét nyomtattuk ki. Polyák Alexandra riportja.

Villám érettségi: teszteltük a járókelők tudását

Híres magyar költők fotóival készültünk. A legtöbben Ady Endrét ismerték fel. Arany Jánossal és a Himnuszunk írójával, Kölcsey Ferenccel azonban már voltak gondok.

Meglepődött az író, hogy érettségi tétel lett

Megkezdődtek az írásbeli érettségik, 78 ezren vizsgáztak magyarból. Az egyik feladat, Bodor Ádám, Kossuth-díjas író egyik novellájának elemzése volt. Ő telefonon nyilatkozott az RTL Híradónak, azt mondta, nem irigyli a diákokat. Ezen kívül Seneca idézet és Tóth Árpád verse is szerepelt a feladatok között. Az általunk megkérdezett diákoknak mégsem ezzel gyűlt meg a baja, szerintük a vizsga első részére nem volt elég idejük.

A vizsgadrukk legyőzhető – a szülő szerepe az érettségin

Idén is több ezer diák bizonyíthatja be, mit is tanult az elmúlt években. Mi van azokkal, akik nem bírják a stresszt és már az első napon rossz élményekkel térnek haza? Egy kommunikációs szakértővel arra keressük a választ, hogy ilyenkor miben és hogyan tud segíteni egy szülő gyermekének. Barkó Judit kommunikációs mentorral beszélgettünk. 

Hétfőn kezdődik az érettségi


szerző:
2015.05.03. 18:25
Hétfőn kezdődik az érettségi

Az érettségi előtti utolsó napot is kihasználják a diákok a tanulásra. Magyar irodalom, matematika, történelem: mindenki azt a tárgyat ismétli, amelyik a legnehezebben megy. Hétfőtől több mint 115 ezer középsikolás érettségizik. Az első napon magyar nyelv és irodalomból. A Magyartanárok Egyesületének elnöke szerint ilyenkor már többet segít a pihenés, de ha valaki gyakorolni szeretne, a legjobb, ha átnézi a korábbi feladatsorokat, és úgy készül a holnapi érettségire.

Boros Lajos és Hajdu Steve megmutatja érettségi bizonyítványát!

A jövő héten kezdődő érettségi vizsgák kapcsán beszélgettünk Boros Lajossal és Hajdu Steve-vel, akik bizonyítványukat is megmutatták. A Magyar Posta Zrt. szóvivőjétő megtudhattuk, hogy mikor hozza a postás a devizahiteles értesítőt, a Napi Doktorban pedig megtudhattuk, hogy milyen tippek vannak izzadás ellen. S, hogy milyen témáink voltak még, az tovább olvasva kiderül.

Boros Lajos és Hajdu Steve megmutatja érettségi bizonyítványát

Jövő héttől megkezdődnek az írásbeli érettségi vizsgák, és kinek ne lenne egy jó sztorija a saját vizsgájáról? Éppen ezért hívtuk meg Hajdu Steve-et és Boros Lajost, hogy velük elevenítsük fel ezeket az élményeket és persze, hogy belelessünk az ő érettségi bizonyítványukba.

Berki Krisztián és Oláh Gergő is átélte a nélkülözést

Berki Kriszitán olimpiai bajnokunk és Oláh Gergő is átélte annak idején a nélkülözést, erről mesélnek majd nekünk holnap reggel. A posta szóvivőjét pedig arról kérdezzük, hogy mindenki időben megkapja-e a devizahiteles elszámolásról szóló levelet, aztán belepillantunk Boros Lajos és Hajdu Steve érettségi bizonyítványába is.

Rendhagyó tanulás a vizsgák előtt

Közeleg az érettségi, amikor is tömérdek mennyiséget kell minél előbb elsajátítani. A Kávészünet tagjai egy nem mindennapi tanulási módszert dolgoztak ki, ami úgy tűnik, eredményes. Hogy mi is ez, elárulták. 

Tanulási technikák vizsgázóknak

Közeleg az érettségi és a vizsgaidőszak, így sok diák életében a tanulás, könyvek, jegyzetek veszik át a főszerepet. Szakértőnk ahhoz adott tippeket, hogy a leghatékonyabban elsajátíthassák a diákok a tanultakat, és a legjobb formájukat hozhassák a számonkéréskor.

Közeleg az érettségi és a vizsgaidőszak!

De hogyan kell jól tanulni? Egy szakértő elárulja nekünk kedden a 8:08-ban. És hogy csinálja Barabás Évi, hogy mindig kirobban az energiától? Ezt is megtudhatjuk legközelebb, mint ahogy azt is, hogy mi köti össze Janis Joplint, Jimi Hendrixet és James Bondot Zalatnay Saroltával.

Változnak az érettségi szabályai

A diákoknak fél órával a vizsgák előtt már bent kell lenniük a teremben, és lesznek, akik számítógépet is használhatnak. Híradónknak azonban azt mondta az illetékes tárca helyettes-államtitkára, hogy ez csak azokra vonatkozik, akik például látás- vagy hallássérültek, és már a tanuláshoz is használhatták ezeket a kisegítő eszközöket.

Előkerült Habony Árpád érettségije

Kiderült, hogy a Kisképzőbe járt, esti tagozatra. Korábban az intézmény az RTL Híradónak azt írta, nem járt hozzájuk a miniszterelnök tanácsadója, több nézőnk viszont emlékezett rá. Ma az iskola hivatalosan igazolta, szobrász szakon valóban leérettségizett náluk Habony, jó eredménnyel. Azt viszont továbbra sem tudni, hogy Habony Árpádnak van-e felsőfokú végzettsége.

Feljelentést tettek Habony ügyében

Bírósághoz fordult az LMP, hogy kiderüljön, van-e diplomata útlevele Habony Árpádnak. Ezt ugyanis a kormány nem árulja el. A Fidesz frakcióvezetője szerint nevetséges az ellenzéki párt felvetése, amely szerint a miniszterelnök tanácsadója nemzetbiztonsági kockázatot jelenthet. A Párbeszéd Magyarországért pedig Habony feltételezett lakhelye előtt demonstrált, miután az RTL Híradó kiderítette: azt sem lehet tudni biztosan, hogy egyáltalán van-e érettségije Habony Árpádnak.

Nem érettségizek, világsztár leszek!

És van olyan, akinek sikerült! Úgy tűnik ugyanis, a sikerhez és a világhírhez nem papír, hanem valami más kell. Még érettségi sem volt a zsebükben, de Walt Disney, Quentin Tarantino, Jim Carrey vagy Johnny Depp mégis sikeres, sőt világhírű lett. Érdemes tanulni, vagy elég nagyon akarni? Riporterünk, Czakó József utána járt, mi a siker tuti receptje.

Fókusz Plusz 15-02-07


szerző:
2015.02.07. 19:20
Fókusz Plusz 15-02-07

Fókusz Plusz: Szorgalom vagy tehetség? - Sztárok, akik érettségi nélkül jutottak fel a csúcsra. Számít a papír, vagy csak az elhivatottság a lényeg? Harc az előítéletekkel - Két asszony, akik roma származású gyerekeket fogadtak örökbe. De hogyan fogadja a környezet a gyermekeik származását?

Jobban boldogul, akinek érettségije van

Egy kisebb vidéki ház ára - ennyivel keres többet élete során, akinek érettségije van, mint az, akinek egy szakmája. Ez derült ki a Magyar Tudományos Akadémia legutóbbi kutatásából. Féltik az érettségit adó oktatást, ezért írták a tanulmányt.

Egyre több magyar diák megy külföldre

Ki hova megy, miért és meddig marad? A Fókusz riportere ezeket a kérdéseket tette fel azoknak a diákoknak, akik nemsokára egy másik országban lesznek főiskolások, egyetemisták.

Menni vagy maradni? Diákok, akik nem Magyarországon folytatják

Ki hova megy, miért és meddig marad? A Fókusz riportere ezeket a kérdéseket tette fel azoknak a diákoknak, akik nemsokára egy másik országban lesznek főiskolások, egyetemisták.

Fókusz 14-05-15


szerző:
2014.05.15. 19:30
Fókusz 14-05-15

Fókusz: Fényűző luxus - Beengedett luxuslakásába a magyar pókermilliomos. Óceánparti villája, és méregdrága lovai is vannak. Botrány! - Már több ezren akarnak tüntetni az emelt szintű angol érettségi vizsga miatt. Bódi Sylvi is azt állítja, a hanganyag minősége gyatra volt. Nincs kegyelem - A pusztítás nyomában. A legfrissebb felvételek a vihar okozta károkról.

Fókusz 14-05-13


szerző:
2014.05.13. 19:30
Fókusz 14-05-13

Fókusz: Újdonsült milliomos - Ott voltunk, amikor Aurelio átvette a nyereménylakását és elkísértük az édesapjához is Bajára. Csúcsról a mélybe - Korábban milliók irigyelték, most ittas vezetéssel vádolták. Mi történt Nócival, a VV egykori műsorvezetőjével? Mi a menő? - Ördögös és Krisztusos, vagy háromdimenziós? Melyek a legtrendibb érettségi tablók?

Vicces vagy inkább fura - tablótrendek akkor és most

Ördögös-Krisztusos, sörcímkés, lámás esetleg Pokémonos. Az utóbbi években egészen elképesztő irányba mozdult el az érettségi tablók, hát, mondjuk így: „művészi” értelmezése.

Csobot Adél túl van az írásbelin

Az X-Faktor egykori üdvöskéjét kifaggattuk, hogyan sikerült neki az írásbeli, és hogy miként készül a szóbelire.

Fókusz 14-05-05


szerző:
2014.05.05. 18:30
Fókusz 14-05-05

Fókusz: Lali megbukott - Csobot Adélnak sikerült a magyar érettségi, de az Éjjel-Nappalosok megküzdöttek a feladatsorral! Érettségi lázban az ország! Majdnem meghaltak - A két biciklist egy autó sodorta el, azt mondják, Pártos Csilla ütötte el őket! A súlyos döntés - Min mennek keresztül a gyereküket örökbe adó anyák? Van, aki belebetegszik a fájdalomba! Szívszorító vallomások!

Újra kitört az érettségi láz!


szerző:
2014.05.05. 17:00
Újra kitört az érettségi láz!

Közel százezer remegő kéz fogott hétfő reggel tollat, hogy megírja a hivatalos magyar érettségit. Köztük Csobot Adél is, aki kameránk előtt, mosolyogva lépett ki az iskolaajtón. Az Éjjel-Nappal Budapest sztárjait pedig egy kis időutazásra hívtuk.

Valóra vált vízipólós álmok


szerző:
2013.08.05. 19:00
Valóra vált vízipólós álmok

Először elfordult a hideg vizű medencétől, aztán mégis visszatalált a vízilabdához, olyannyira, hogy világbajnok lett belőle. Vámos Márton pár éve még az érettségiért küzdött, mára azonban átértékelődött az élete.

Reflektor 13-07-10


szerző:
2013.07.11. 00:10
Reflektor 13-07-10

Reflektor: Hujber Ferenc kipakolt. Polyák Lilla leküzdötte legnagyobb félelmét.

Miért éppen most tálalt ki Hujber Ferenc?

Hujber Ferenc minapi bejelentése, miszerint az érettségijét vette, a diplomamunkáját pedig másolta, megdöbbentette a közvéleményt. Az emberek többségét talán nem is a csalás ténye, hanem maga a vallomás és annak időzítése lepte meg.

Fókusz 13-07-10


szerző:
2013.07.10. 20:55
Fókusz 13-07-10

Fókusz: Hujberen háborognak - Kiakadt a művészvilág Hujber Ferenc vallomásán. Csalhat-e a színész karrierje érdekében? Végre megszólal! - Hosszú hónapokig csak ígérgette, VV Éva most reagál az őt ért támadásokra. Indul a banzáj - Özönlenek a fiatalok Zamárdiba, amely mától sosem látott tömeget szórakoztat. Ott vagyunk a nyitóbulin.

Hujber-botrány a színésztársadalom szemén keresztül

Az egész színésztársadalmat sokkolta Hujber Ferenc nyilatkozata, melyben kijelentette: vásárolta az érettségijét, hogy jelentkezhessen a Színművészetire és másolta a szakdolgozatát, hogy végül megkaphassa a diplomáját.

Fókusz 13-07-09


szerző:
2013.07.09. 20:55
Fókusz 13-07-09

Fókusz: Mindent bevallott! - Érettségije és diplomája is csalás eredménye! Váratlanul szókimondó interjú Hujber Ferenccel. Csoda, hogy túlélték - Mi is leszálltunk a légi katasztrófa helyszínén. Mi történt a pilótával? A hőség foglyai - Őrült száguldás Sztálingrádban. Megmutatjuk a Selyemút-rally igazi arcát.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való