KERESÉS search-close

Ócsa

8 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "Ócsa"

Mi lett a devizahiteleseknek épített ócsai házakkal?

2013-ban, amikor elképesztő mennyiségű devizahiteles volt bajban, a kormány segítségként felépített Ócsára egy lakóparknak is nevezett telepet. Azoknak, akik elvesztették az otthonukat, és nem volt hová menniük. Azóta eltelt 6 év, megnéztük, mi lett az itt élőkkel. Kiderült az is, hogy már nem az eszközkezelő, hanem az ócsai önkormányzat válogat azok között, akik itt szeretnének élni.

Szatírt kaptak el Ócsán a rendőrök

Kedden este vették őrizetbe az 51 éves férfit. Az esetről először a Blikk számolt be. A férfi egy játszótér mellett vetkőzött meztelenre és szeméremsértő módon viselkedett. Az egyik környéken lakó telefonjával rögzítette mindezt.

Egy önkormányzatnak sikerült, ami az államnak kevésbé

Ha azt mondjuk ócsai lakópark, biztosan sokan tudják, miről van szó. Az állam építette, rengeteg pénzért, a puszta közepére, bajba jutott devizahiteleseknek. Talán arra is emlékeznek, hogy csak nehezen sikerült lakót találni a 80 házba. Bő két év után visszamentünk. Kiderült: sokan nem tudják rendesen fizetni a bérleti díjat sem, bármennyire alacsony. De találtunk egy olyan lakóparkot is, ami sikeresen működik, az önkormányzat építette Versegyházon. Hosszú várólista van, sokan szeretnének odaköltözni. Boros Krisztina riportja.

Házon kívül 13-02-06


szerző:
2013.02.06. 23:15
Házon kívül 13-02-06

Házon kívül: Végre igazi gyerek lehet Dorci. A rendőrség óv minket, vagy mindenki védje meg saját magát? Ócsa: lehetőségek és kifogások.

Házon kívül 11-09-06


szerző:
2011.09.06. 22:55
Házon kívül 11-09-06

Házon kívül: Olcsó állami lakások, 500 szerencsés családnak. Vagy mégsem szerencsések? Milyen lesz az ócsai lakópark, ahová a kormány a bedőlt devizahiteleseknek épít könnyűszerkezetes házakat? A kisfiú kivert foggal és törött kézzel került kórházba, onnan pedig a nagyszülőkhöz. Az új családnál jártunk, ahol mindent elmeséltek a borzalmakról és a szülők felelősségéről. 18 éves, elkezdené az önálló életet, de nem jut be az örökölt lakásba. Egy állami gondozott fiúval együtt próbáltuk meg kideríteni, miért nem költözhet be oda, ami az övé.

Gyorsabb költözés a bajbajutott devizásoknak

Kiemelt beruházássá nyilvánították az ócsai szociális házépítési programot: gyorsabban lehet beszerezni a szükséges engedélyeket.

Sólyommentő akció Ócsán


szerző:
2010.05.23. 17:43
Sólyommentő akció Ócsán

Kis sólymokat gyűrűztek Ócsán. A fiókák új műfészket is kaptak, ezzel szeretnék elősegíteni a kerecsensólymok szaporodását.

meneTrend Itthon: Ócsa


szerző:
2010.04.17. 01:00
^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való