Túl vannak a mosolyszüneten a ValóVilág egykori szerelmesei. Nem volt könnyű, ami azután várt rájuk, hogy Soma győztesként hagyta el a Villát, de végre úgy tűnik, hogy valami megváltozott.

VV Soma: „Evelin nem a pénzre megy!”

Evelin elárulta, hogy az ő érzései akkor voltak a legmélyebbek, amikor kiesett a játékból. A BeleValóban ugyanis üzenhetett Somának, aki nagyon nehezn viselte a lány távozását.

Evelin Somának: „Miattam nyerd meg ezt a játékot”

Biztos, hogy nem volt könnyű elválniuk, hiszen a fiú nem tudhatta, hogy mi történik szíve választottjával a Villa falain kívül. Így amikor a ValóVilág powered by Big Brother győzteseként visszatért a való életbe, hirtelen nem tudta, hogy hogyan kezelje a helyzetet. Eleinte sok időt töltöttek együtt Sománál, ám egy pár nap múlva jöttek a gondok.

„Volt egy-két rosszakaró, aki elkezdett nekem mondani dolgokat. Ezekre én kicsit felültem, és folyamatosan veszekedtünk – mesélte Soma a Fókusz kamerájának.  Huszonharmadikától nem is találkoztam vele. Egyszer voltam bent a munkahelyén, akkor beszélgettünk. Úgy néz ki, hogy ennek a dolognak most vége lett…”

Azóta azonban eltelt egy kis idő, ami jót tett a kapcsolatuknak. Soma állítja, hogy most már a helyén tudja kezelni a dolgokat, így a pár napig tartó mosolyszünet is véget ért. Azt is bevallotta, hogy benne a Hotel héten jöttek elő az érzelmek először.

Soma a takaró alatt kényeztette Evelint

Bár Evelin akkor még másként viszonyult a sráchoz:

"Életem leggusztustalanabb élménye volt!"

Ezután a kamerák előtt alakult ki románcuk, melyeknek a nézők is szem- és fültanúi lehettek. Miután Soma megnyerte a 36 milliót, sokan azzal vádolták Evelint, hogy csak emiatt térne vissza a fiúhoz, ám a milliomos srác cáfol:

„Megnyugtatom az embereket: igen, az Evelin nem a pénzre megy, mert hogyha a pénzre menne, itt lenne most velem, ebben a pillanatban is. (…) Egyik lányt se fogom irigyelni, akivel a későbbiekben lesz komoly kapcsolatom, mert mindegyik meg fogja kapni azt, hogy: Biztos a pénz miatt vagy együtt Somával!