Már javában megy a gasztro reality döntő hete, ahol a versenyzők nemcsak a séfkabátokat vehették magukra, de a legnehezebb kihívásokkal néznek szembe. De hogyan kezdtek neki az évadnak?

Rácz Jenő csapatából Panyik Anita és Király Peti maradtak, míg Sárközi Ákos Peller Mariannal, Risztov Évivel és Csocsesszel küzd a győzelemért.

Ötük közül Risztov Évi és Csocsesz voltak azok, akiket mindkét séf akart a csapatába, azonban végül mindketten Ákos mellett tették le a voksukat.

Ezek után mindannyian megkezdték tanulmányaikat mentoraik elődöntő hetein.

Anita és Peti azonnal a mélyvízbe kerültek Rácz Jenő kihívásai miatt, Peti azonban így is rengetegszer szerezte meg az előnyt és a velejáró hátráltatást, amit előszeretettel adott egykori párjának, Kovács Dórinak.

Eközben Panyik Anitának már ekkor be kellett bizonyítania, hogy igazi harcos amazon. Előfordult, hogy malacorral kellett dolgoznia, Sárközi Ákos tálalását is megidézte, Tomán Szabinával pedig sikerült csapatban bizonyítaniuk, így a párbajuk után, már a csütörtöki napon eldőlt: Anita bejutott a középdöntőbe. Pénteken másodikként (Józan Laci után) Peti is követte a következő fordulóba.

A kékeknél is rengeteg feladattal kellett megküzdenie a versenyzőknek. Risztov Évi például megkapta a legfélelmetesebb hátráltatást a verseny történetében: csak nézhette, de nem hallhatta, hogyan főz Sárközi Ákos.

A csapatfeladatok alatt Mariann és Évi – akkor már közösen – újra szembe találták magukat a fejhallgatókkal, amikor rétes továbbképzést kaptak, de ezt is megugrották, olyannyira, hogy ők lettek a nap legjobbjai, sőt Évi egy párbajon elérte, hogy kettejük közül már csütörtökön középdöntős legyen. Csocsesznek már kevésbé volt nyugodt ez a napja: Kiss Ramónával az oldalán pánikszerűen próbáltak minden feladatot megoldani, pénteken így ők is csatlakoztak – Mariannal együtt – Évihez.

A középdöntő első hetén megalakultak a háromfős piros és kék csapatok, ahol Király Peti megkapta maga mellé a Kabát-Kovács duót, amiből nem egy veszekedés alakult ki a közös főzéseik alatt. Évi Soma és Nádai Anikó oldalán dolgozott a „Strapakancák” csapatában.

Miközben Mariann és Csocsesz Ramival az oldalukon küzdöttek – és kiderült hármójuk közül Rami a legkarakánabb vezető. A Sárközi csapatok azonban kevés pontot gyűjtöttek, így nekik egyéniben is főzniük kellett, hogy tovább mehessenek a középdöntő második hetére.

Ekkor már mindennap négytagúra bővült a zsűri: az ítészek Rozinával, Beával és Pierre-rel kiegészülve alakították ki a top 6-os mezőnyt.

De ki viheti haza a 10 millió forintot és a Konyhafőnök címet? A Konyhafőnök VIP – A séfek csatája utolsó hetén minden kiderül, esténként 19:00-kor!