Az iskola új igazgató-helyettesének múltja van Vasvári tanár úrral, nem is akármilyen. Egy csúnyán végződött szakítás miatti konfliktus nehezíti a mindennapjaikat.

Erős konfliktussal kezdődik A Tanár Trokán Nóra szerint

Trokán Nóra új szereplő lesz az RTL Klub sikersorozatában. Nem indul egyszerűen az új tanítási év, mert Vasvári tanár úrnak (Nagy Ervin) és az új igazgató-helyettesnek, Kovács Lillának (Trokán Nóra) korábban szerelmi kapcsolata volt egymással, ami megcsalás miatt ért véget. Ráadásul nemcsak egy, rögtön két nő is közéjük állt, a légyottra pedig Lilla nemes egyszerűséggel rányitott.

A pénteki Reggeliben Trokán Nóra és Nagy Ervin is vendégeskedett, A Tanár eseményei mellett arról is szó esett, hogy a főszereplők milyen tanulók voltak középiskolában? Amíg Nagy Ervin cseppet sem volt mintadiáknak mondható, olyannyira nem, hogy majdnem ki is rúgták a gimnáziumból, addig Nóra úgy érzi, semmi gondja nem akadt vele az iskolának. Egyetlen dolgot kivéve.

„Apu laza volt, nem nevelt meg tiltott minket, hanem példát mutatott. Nem volt mi ellen lázadni. Szegény német tanáromtól viszont innen is elnézést kérek. Én spanyolt akartam tanulni, de a mi osztályunk úgy jött ki, hogy nekünk csak németet lehetett. De én nem szerettem a németet, ezt egy kicsit megbosszultuk az iskolán, beültünk a hátsó sorba és elneveztük magunkat túlélőknek. Ott nem voltunk annyira jó fejek” – mesélte Trokán Nóra.

A Reggeli teljes beszélgetését itt láthatod! Nézd A Tanár új epizódjait minden szombaton 20 órától az RTL Klubon!