A testvérpárról nem mondható el, hogy a sikerért ne dolgoztak volna meg. Sőt! A nyaruk sem a pihenésről szólt, így úgy döntöttek, most elbújnak a világ elől és egy kis kényeztetéssel jutalmazzák meg magukat.

Az életben talán nincs is nagyobb ajándék, mint a testvéri szeretet. A családi köteléknek ez egy olyan formája, amit csak azok értenek, akiknek van „másik felük”. Egy tesónál senki se érti meg jobban az embert, és ezt nagyon jól tudja Gabi és Vera is.

 

Egy pillanat...,


A két fiatal lány nem is gondolkodott sokat azon, hogy kivel töltsön el egy pár pihentető napot. Természetesen együtt döntöttek úgy, hogy elhagyják a fővárost, és fejest ugranak a kikapcsolódás mámoros tengerébe. Gabi, az X-Faktor egyik mentora, gyorsan posztolt is egy képet magáról. A szexis fürdőruhás kép mindent visz.

 

Egy pillanat...,


A képeken jól látszik, a lányok minden örömforrást kipróbáltak, amit csak lehetett. A rajongók nagy örömére, az énekesnők közösen is pózoltak a kamerának.

 

Egy pillanat...,


Egyébként Vera igen nehéz időszakon van túl, ugyanis a Kicsi Óriások egyik csapatkapitánya hónapokkal ezelőtt úgy döntött, az egészségéért cserébe, bevállal egy komolyabb beavatkozást. Az énekesnő őszintén vallott a műtétjéről, a súlycsökkenéséről és arról, mennyire jól érzi magát a bőrében.

Elszöktek a sztártesók! – Ide menekült Tóth Gabi és Tóth Vera!
 


Az RTL Klubon szeptember harmadikán startolt el a Kicsi Óriások műsora, ahol igazi kistehetségek mérhetik össze tudásukat. A buli és a cukiskodás garantált, amit a gyerekek csapatkapitányai is így gondolnak. Hogy mit szólt Vera a nem mindennapi felkéréshez, itt most meg tudod nézni.

Ha kíváncsi vagy arra, hogy a többiek – Molnár Tibor, Kiss Ramóna, Oláh Gergő, Kovácsovics Fruzsina – mit gondolnak a versenyről és a kistehetségekről, kattints IDE!

forrás/képek: Instagram, Facebook