A New Yorkban élő magyar modell lassan egy hónapja lefutotta a maratont, amire nagyon szigorú és kimerítő edzéssel készült. Most összeszedtük, mit is tett meg azért nap, mint nap, hogy top formában legyen.

Enikő óriási teljesítményt nyújtott ezen a hosszú távon, ráadásul nagyon jó idővel sikerült lefutnia a maratont, amit persze nem egyedül küzdött végig: kedvese is vele tartott. A sikert nagy kimerültség és még nagyobb extázis övezte, mégse lepődnénk meg rajta, ha most egy ideig visszafogná magát a futópályán.

Azonban nemcsak a táv maga volt nagy kihívás, hiszen a felkészülés se volt kutya. Enikő mindent beleadott, hogy megugorhassa ezt az óriási kihívást.

Sőt, azóta már fel is tett az Instájára egy rövid kis montázst arról, hogy hogyan is telt a maratont megelőző hét napja. Valószínűleg, ha ezt a rutint betartanánk mi is, hamar kirobbanó formába kerülnénk.

Nézzétek:


Rossz napok, jó napok, folyton váltakoztak. Volt, amikor Enikő akár 12 kilométert is lefutott egy nap, de olyan is akadt, amikor az ágyból is alig bírt kikelni. De biztos, hogy a modell igazán szép példát állított ezzel a követői elé.

Ráadásul, azóta már újra belevetette magát az edzésbe, ha kell a leglehetetlenebb pózokban tornáztatja meg az izmait:


Persze, a hírességek közül nemcsak róla derült ki, hogy ha kell, mindent belead abba, hogy edzett legyen. A Star Wars-filmek legújabb sztárjai is bizonyítottak a nagyérdeműnek: nemrég kiadtak ugyanis egy videót arról, hogyan készültek fel a nyolcadik epizódra. A látvány pedig hihetetlen. Itt megnézhetitek!