A zenekar nemes egyszerűséggel berobbant az X-Faktorba, és onnan már nem volt megállás. A fiúkért azóta is odavannak a rajongók, sőt a minap egy hihetetlenül cuki ajándékkal lepték meg kedvenceiket. 

A Ham ko Ham sikere mesébe illően varázslatos volt. Bizony sosem fogjuk elfelejteni azt a pillanatot, amikor Márkóék először léptek a színpadra egy ByeAlex és a Slepp nótával. A Még mindig… című dallal egyszerűen felrázták a mentorokat és a nézőket:

A fiúk akkor négy igennel továbbjutottak, habár a második megmérettetésen majdnem elvéreztek. Csak kapkodtuk a fejünket, nem értettük, mi történik, viszont Puskás Peti és ByeAlex jóvoltából folytathatták a versenyt.

Szinte a Finálé előtt, a hatodik élő show-ban azonban a fiúk számára sajnos véget ért a verseny. Márkó akkor azt mondta, egyáltalán nem szomorúak és nem is csalódottak, mert tudta, folytatni fogják a zenélést, ami az életük.

A zenekar közösségi oldalát sokan követik, több mint 31 ezer a kedvelések száma. A rajongók sok esetben szeretnék kimutatni a szeretetüket, amit sokszor üzenetekkel, fotókkal és rajzokkal teszik. Legutóbb például egy olyan tündéri ajándékban részesültek Márkóék, melyre biztosan nem számítottak. Gyorsan ki is posztolták az üzenőfalukra! Nézzétek:

„Sziasztok! Ma reggel erre ébredtem. Egy hodászi kisfiú hátitáskájába ezt találta az anyukája!” 
 

Még nem késtél el, ha te is szeretnéd megmutatni, mi rejlik benned, ne gondolkozz! Jelentkezz a 2017-es X-Faktorba! Benned a sikerkulcsa!

forrás/képek: Facebook