X
Másolás vágólapra

Híradó

2019.07.08. (hétfő)

A városháza előtti szökőkútban szexelt egy pár vasárnap éjszaka Győrben. Az együttlétről valaki videót is készített. Ezen látszik, hogy a szokatlan belvárosi jelenetnek nézőközönsége is volt, többen tapsoltak és biztatták a párt. Őket
azonban ez cseppet sem zavarta. A rendőrség közerkölcs megsértése miatt indított eljárást.

i
X
Másolás vágólapra

Híradó

2019.07.02. (kedd)

Ököllel arcon ütöttek és fejbe rúgtak egy férfit egy siófoki étterem előtt szombat este. Eltört a szemüregcsontja, jobb szemére alig lát, dolgozni sem tud. A 32 éves budapesti férfi azt mondja, feleségével, 5 éves kislányával és anyósával
sétált, amikor egy verekedésbe csöppent. A férfival készült interjút megnézhetik ITT.

i
X
Másolás vágólapra

Híradó

2019.06.30. (vasárnap)

Újabb életveszélyes mutatványról készült videó. Egy villamos ütközőjén utazott, vagyis tujázott két fiatal Budapesten. Ezt az egyik nézőnk rögzítette. Az RTL Híradónak korábban nyilatkozó villamosvezető szerint, ők egyszerűen nem látják
az ilyen életveszélyes mutatványt. A BKV azt közölte: csak akkor szűnhet meg a veszélyes jelenség, ha olyan villamosokat gyártanak, amelyekre nem lehet felkapaszkodni.
A napokban egy másik nézőnk is küldött ilyen videót, azt ide kattintva nézheti
meg
.

i
X
Másolás vágólapra

Híradó

2019.07.08. (hétfő)

Sírt, hogy engedje kiszállni a sofőr, mert olyan vadul vezetett, de a kocsi vezetője nem állt meg - ezt mondta Híradónknak a vasárnapi, győrújfalui baleset egyik túlélője. A súlyosan megsérült fiatal lány a győri kórházban adott interjút
stábunknak. A balesetben egy ember meghalt, négyen megsérültek, amikor az autójuk fának csapódott kora reggel. A társaság egy buliból tartott hazafelé.

i
X
Másolás vágólapra

Híradó

2019.06.15. (szombat)

Meghalt egy 10 év körüli kislány és egy 40 év körüli férfi, miután autójukkal bányatóba gurultak a Borsod megyei Nyékládházán. A tragédia tegnap éjszaka valamivel 11 óra után történt. Egyelőre nem tudni, hogy az autó mitől szabadult el.
A két áldozat, valószínűleg apa és lánya, aludhatott, amikor a kocsi a vízbe gurult.

i