X
Másolás vágólapra

Híradó

2019.06.23. (vasárnap)

Először egy lábszárra bukkantak, most pedig a holttestet is megtalálták a Veszprém megyei Mezőlak határában. Az azonban továbbra is rejtély, hogy mi történhetett. Az áldozatot munkások találták meg a nádasban, egy mély vizesárokban. Sikerült
azonosítani, mert nála voltak a papírjai. Nem környékbeli, valószínűleg hajléktalan lehetett. A falu polgármestere azt mondta, sokkolta a látvány.

i
X
Másolás vágólapra

Híradó

2019.06.24. (hétfő)

Van, hogy órákon keresztül jár fel-alá az az autós banda, aki a mindszentieket zaklatja fel ezzel esténként. A rendőrség már sűrűbben járőrözik a környéken és több szabálysértési eljárás indult a sofőrök ellen, de változás egyelőre
nem történt.

i
X
Másolás vágólapra

Híradó

2019.07.12. (péntek)

Egy járőrautó több kocsit előzött meg a záróvonalon Kecskemét közelében az 5-ös úton a napokban. a manőver közben nem használta megkülönböztető jelzéseit. A rendőrség annyit közölt, vizsgálat indult, amire 30 napjuk van. Az RTL híradónak
nyilatkozó pszichológus szerint az ilyen esetek rombolják a rendőrség tekintélyét.

i
X
Másolás vágólapra

Híradó

2019.06.15. (szombat)

Fenyegető videót küldött az RTL Híradónak egy férfi, amelyben arról beszél, hogy találomra megöl valakit az utcán. A videóban egy kést is elővesz. A felvételt elküldtük a rendőrségnek, és pár órán belül egy dunaújvárosi buszon elfogták,
a kés is nála volt. Kiderült, hogy egy 18 éves fiatal fenyegetőzött.

i
X
Másolás vágólapra

Híradó

2019.06.16. (vasárnap)

Emberi lábra bukkant egy férfi kerékcsere közben az út melletti árokban, a Veszprém megyei Mezőlak közelében. A láb mellett egy bakancs és zokni is volt. Hívta a rendőröket, akik később kutyákkal is átvizsgálták a környéket. A rendőrség
vizsgálatot indított, de úgy tudjuk, hogy bűncselekményre utaló nyomot eddig nem találtak.

i