X
Másolás vágólapra

Híradó

2019.06.16. (vasárnap)

Ezt a 28 éves nőt gyanúsítják azzal, hogy egy kővel elpusztította a Fővárosi Állatkert görögteknősét szerdán. Természetkárosítás miatt indult ellene eljárás. A 28 éves nő láthatóan zavart volt. Az egyik kezében a papírjait szorongatta,
a másikban egy nejlont, amiben Barbie babák voltak. Azt mondta, három hónapja az utcán él és nem kapott senkitől segítséget.

i
X
Másolás vágólapra

Híradó

2019.06.16. (vasárnap)

Emberi lábra bukkant egy férfi kerékcsere közben az út melletti árokban, a Veszprém megyei Mezőlak közelében. A láb mellett egy bakancs és zokni is volt. Hívta a rendőröket, akik később kutyákkal is átvizsgálták a környéket. A rendőrség
vizsgálatot indított, de úgy tudjuk, hogy bűncselekményre utaló nyomot eddig nem találtak.

i
X
Másolás vágólapra

Híradó

2019.06.19. (szerda)

Életében először nyaralt a Balatonnál unokáival az a 80 éves vilmányi asszony, aki márciusban a Facebookon kért segítséget, mert unokáit egyedül neveli, betegen, nagy szegénységben. Egy fiatalokból álló segítő csapat Híradónk riportját
látva figyelt fel a családra, és gondoltak egy nagyot: a családot elvitték egy balatoni nyaralásra, azalatt pedig megszervezték házuk teljes felújítását.

Még több #szegénység tartalom
i
X
Másolás vágólapra

Híradó

2019.06.15. (szombat)

Fenyegető videót küldött az RTL Híradónak egy férfi, amelyben arról beszél, hogy találomra megöl valakit az utcán. A videóban egy kést is elővesz. A felvételt elküldtük a rendőrségnek, és pár órán belül egy dunaújvárosi buszon elfogták,
a kés is nála volt. Kiderült, hogy egy 18 éves fiatal fenyegetőzött.

i
X
Másolás vágólapra

Híradó

2019.06.16. (vasárnap)

Akár lebénulhat az a férfi, aki a stégről fejest ugrott a Balatonba, Siófokon tegnap. Mentőhelikopterrel szállították kórházba. A nyári szünet kezdetével lassan indul a főszezon a Balatonnál. Minden évben történnek hasonló súlyos balesetek,
ezért a szakemberek azt tanácsolják, hogy mindenki körültekintően strandoljon.

i