X
Másolás vágólapra

Híradó

2018.11.04. (vasárnap)

Falécekkel foltozták meg a sérült díszkő-burkolatot a néhány évvel ezelőtt felújított Dobó téren, Egerben. A szokatlan megoldásról egy helyi férfi töltött fel fotókat a Facebookra. A kommentelők szerint a téren szinte mindenhol találni törött
vagy repedt burkolólapot.

i
X
Másolás vágólapra

Híradó

2018.10.30. (kedd)

Zöldségnek nézte a medencébe esett pénztárcát, és lenyelte a pécsi állatkert vízilova. Gondozói nagyon aggódtak érte, mert akár végzetes bélelzáródáshoz is vezethetett volna a mohósága. Végül úgy döntöttek, hashajtót etetnek a vízilóval,
így három nap múltán viszontlátták az erszényt.

i
X
Másolás vágólapra

Híradó

2018.11.03. (szombat)

Több mint 42 milliós uniós támogatásból épült, de már nyoma sincs a rallypályának, és a vitorlázótó is kiszáradt a Szabolcs megyei Nagykállón. Erről elsőként az N1TV számolt be. A tó helyén inkább csak pocsolya van, pedig honlapjukon azt
írják, különösen alkalmas arra, hogy bárki elsajátítsa a vitorlázás alapjait.

i
X
Másolás vágólapra

Híradó

2018.10.30. (kedd)

Zöldségnek nézte a medencébe esett pénztárcát, és lenyelte a pécsi állatkert vízilova. Gondozói nagyon aggódtak érte, mert akár végzetes bélelzáródáshoz is vezethetett volna a mohósága. Végül úgy döntöttek, hashajtót etetnek a vízilóval,
így három nap múltán viszontlátták az erszényt.

i
X
Másolás vágólapra

Híradó

2018.10.26. (péntek)

Négyen haltak meg, amikor a sorompót kikerülve vonat elé hajtott egy autós. Híradónk úgy tudja, az autóban egy házaspár ült, akik lányukat látogatták meg az orosházi kórházban. Velük volt lányuk 18 éves barátja, és a fiú egyik ismerőse.
Mindannyian meghaltak. A fiú apja Híradónknak azt mondta, érezte, hogy baj történt.

i