X
Másolás vágólapra

Híradó

2019.06.08. (szombat)

Az RTL Híradónak adott exkluzív interjúban az üzletember azt mondta: személyes bosszúhadjáratról van szó. Pénteken elsőként számoltunk be arról, hogy hónapok óta tartó vizsgálatok után egy hete leállíttatta a Bige Holding szolnoki gyárát
a Katasztrófavédelem, mert úgy látták, nem biztonságos az üzem. A cég szerint viszont a gyárban az elmúlt 20 évben nem találtak semmilyen környezetvédelmi szabálytalanságot, és a katasztrófavédők is többször a most leállított üzemben gyakorlatoztak.

Még több #gazdaság tartalom
i
X
Másolás vágólapra

Híradó

2016.07.20. (szerda)

Tíz kilóval több, mint egy mázsa, és majdnem két és fél méter az a harcsa, amit Pakson fogott ki egy horgász. Akadt már a horgára 50, 60, sőt 70 kilós harcsa is, de ez a mostani abszolút rekordnak számít a környéken. A horgász azt mondta, már
a fárasztásnál érezte, hogy nagy fogás lesz. A halat mérlegelés után hazavitte, lesz belőle harcsapörkölt és rántott hal.

i
X
Másolás vágólapra

Híradó

2016.07.09. (szombat)

Csalódtak és felháborodtak a fesztiválozók a Balaton Soundon, miután az utolsó pillanatban lemondta fellépését az egyik legjobban várt német dj, Robin Schulz. Ezrek érkeztek péntek este csak miatta Zamárdiba. A rajongók elárasztották panaszaikkal
Schulz Facebook-oldalát. A szervezők valószínűleg a már kifizetett teljes gázsit visszakérik tőle.

Még több #fesztivál tartalom
i
X
Másolás vágólapra

Fókusz

2019.06.12. (szerda)

Kardos Eszter, Bátyai Éva és Görgényi Fruzsina ledobta a textilt és úgy pózoltak a falatnyi bikinikben, mint a profik. Egy fürdőruhás fotózás sokak számára kényelmetlen lehet, ők azonban nagyon jól érezték magukat a fényképezőgép
előtt. Bár nekik sem ment könnyen az, hogy megbarátkozzanak a testükkel és büszkék legyenek az idomaikra.

i
X
Másolás vágólapra

Híradó

2019.06.05. (szerda)

Ki kell emelni a holttesteket, hogy a családok elbúcsúzhassanak szeretteiktől, erősnek kell maradniuk, amíg be nem fejezik a feladatot - ezt mondta Híradónknak a Hableány roncsánál merülő búvárcsapat vezetője. A roncsnál dolgozó csapat magyar
tagjai szerint ők jól bírják, de a dél-koreai búvárokat lelkileg nagyon megviseli a munka. A hajóroncs közeléből eddig egy nő és két férfi holttestét hozták fel.

Még több #hajóbalesetadunán tartalom
i