X
Másolás vágólapra

Híradó

2019.07.10. (szerda)

Először játszott magyar zenekar a világ egyik legismertebb alternatív rádiójában. A The Qualitons még márciusban zenélt a seattle-i KEXP nevű adón, a fellépés most került fel az internetre. Egyik dalukat magyarul adták elő abban a stúdióban,
amelyben Macklemore és a Florence and the Machine is játszott már.

i
X
Másolás vágólapra

Híradó

2019.07.09. (kedd)

A Hófehérke mesebalett díszleteit Kentaur álmodta meg, és a szegedi díszletgyár „kelti életre”. Mindent kézzel festenek meg hozzá. A díszlet nemcsak igazi mestermunka, de kellőképpen erős is.

i
X
Másolás vágólapra

Híradó

2019.07.09. (kedd)

Megkezdődött az egyetemes kultúra egyik legjelentősebb alkotásának restaurálása. Halálának 350. évfordulóján újítják fel Rembrandt: Éjjeli őrjárat című remekművét az amszterdami Rijks-múzeumban. Szakértők szerint a festmény stabil állapotban
van, néhány helyen azonban elmosódtak a színek és az öregedés jelei is láthatóak rajta. A 10 hónapon át tartó restaurálás nyilvános: a helyszínen vagy az interneten bárki nyomon követheti.

i
X
Másolás vágólapra

Híradó

2016.02.06. (szombat)

Ma már az ország nagy részén sütött a Nap. A novajiak, egy bükki falu lakói, abban bíznak, hogy ez így is marad. A tavaszvárás jegyében télbúcsúztató helyi népszokással, a Reméléssel köszöntek el a téltől. Ilyenkor a helybéli férfiak
házról-házra járnak, hogy bekormozzák a lányok arcát, ezzel hirdetve a tavaszt.

i
X
Másolás vágólapra

Híradó

2019.07.08. (hétfő)

Csak a jegyek felét tudták eladni a Nemzeti Színház nagyszínpadára tavaly. Ez az intézmény éves beszámolójából derült ki. A Nemzeti Színház több mint 150 millió forintos veszteséggel zárta az évet, pedig csaknem 2 milliárd forint állami
támogatást kaptak. Az intézményt hiába kerestük, az Emberi Erőforrások Minisztériumának azt közölte: elégedettek a színház működésével.

Még több #politika tartalom
i