X
Másolás vágólapra

Híradó

2015.10.15. (csütörtök)

Épp 4 hónapos Mészáros Lőrinc új építőipari cége, és máris csaknem 1 milliárd forintos állami megbízást kapott. Orbán Viktor jóbarátja feleségével és lányával alapította a vállalkozást, amely felújítja a szombathelyi püspöki palotát
és korszerűsíti a bicskei uszodát is. A DK szerint a NAV-nak vagyonosodási vizsgálatot kellene kezdeményezni Mészáros Lőrinc ellen.

i
X
Másolás vágólapra

Híradó

2015.10.06. (kedd)

Megsemmisülhetnek a Bonyhád mellett talált egyedülálló gótikus templommaradványok, ettől tart a Híradónknak nyilatkozó régész. A szakember szerint a teljes feltárás helyett a beruházó inkább visszatemetteti a leleteket, amire út épül. Az
MSZP politikusa azt mondja, az a baj, hogy az örökségvédelem helyett a pénz fontosabb. Ugyanis, ha nem készül el az út időre, elvész az erre kapható Európai Uniós támogatás.

i
X
Másolás vágólapra

Híradó

2015.10.04. (vasárnap)

Szörnyethalt az a motoros, aki szombaton este nekicsapódott egy BKV busznak a Váci úton. A férfi olyan nagy sebességgel ütközött a jármű oldalának, hogy betörte az egyik ablakot, teste félig kilógott a buszból, tűzoltók emelték ki onnan. Hiába
próbálták azonnal újraéleszteni, olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy életét már nem lehetett megmenteni. A buszon nem sérült meg senki.

i
X
Másolás vágólapra

Híradó

2015.10.10. (szombat)

Mérgező gombától lettek rosszul 10-en egy belvárosi étteremben Budapesten, mert a szakácsok nem megfelelően készítették el azt. A gyűrűs tuskógomba ugyanis csak nyersen mérgező, fél óra forralás után kifő belőle a méreganyag.

i
X
Másolás vágólapra

Híradó

2015.10.02. (péntek)

Ingyen lesz az okmánycsere, nem kell fizetni az autó törzskönyvéért. Egyebek mellett ezeket is tartalmazza az a törvénymódosító csomag, amelyet Lázár János miniszter nyújtott be a parlamentnek. Szerinte ezzel az emberek azt érzik majd, hogy az
állam értük, és nem ellenük van. A Lehet Más a Politika szerint a túlzott bürokrácián ez a csomag sem segít.

i