X
Másolás vágólapra

Híradó

2014.12.06. (szombat)

Kötelezővé tenné az éves drogtesztet a 12 és 18 év közti gyerekeknek, a politikusoknak és az újságíróknak Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója. Erről a Facebook oldalán írt, ahol hozzáteszi, javaslatot tesz a Fidesz frakciónak,
hogy alkossanak erről törvényjavaslatot.

i
X
Másolás vágólapra

Híradó

2014.12.11. (csütörtök)

Semmilyen következménye nincs annak, hogy Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester 1 milliárd forintot elfelejtett beírni a vagyonnyilatkozatába - ezt mondta az RTL Híradónak Gémesi György a magyar önkormányzatok szövetségének elnöke.



i
X
Másolás vágólapra

Híradó

2014.12.11. (csütörtök)

Két hónap alatt 800 ezer szavazó fordult el a Fidesztől - ez derül ki a frissen nyilvánosságra hozott Ipsos felmérésből. Szerdán a Medián tette közzé méréseit, ők egy hónap alatt 900 ezres lemorzsolódással számoltak.


i
X
Másolás vágólapra

Híradó

2014.12.06. (szombat)

Bezárta a jegybank az állam, és az Államadósság Kezelő Központ elnökének közös bankját. A Széchenyi Kereskedelmi Bank végelszámolásával a Töröcskei István érdekeltségébe tartozó mindhárom pénzintézet megszűnik egy éven belül.

i
X
Másolás vágólapra

Híradó

2014.12.08. (hétfő)

Távozik a Fidesz frakcióból, de nem mond le mandátumáról Fodor Ibolya. Ezt a politikus közleményben írta hétfőn. Az RTL Híradó pénteken mutatta be azt a jogerős bírósági ítéletet, amiből kiderült, hogy Fodor Ibolyát sikkasztásért bűnsegédként
másfél év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték.


i