X
Másolás vágólapra

Híradó

2014.10.02. (csütörtök)

Hasba rúgta a bírót egy focikapus a hétvégén, a Borsod megyében játszott kistérségi amatőr labdarúgóbajnokságon. A Martonyi-Sajókaza mérkőzést az eset után azonnal félbeszakította a bíró, aki úgy tudjuk, nem sérült meg komolyabban.

i
X
Másolás vágólapra

ValóVilág 7

2014.11.19. (szerda)

Nem aludt együtt Fanni és Laci, ezért a büntetésük, hogy mindenhova együtt kell menniük – oda is ahova a király is gyalog és általában egyedül jár.

i
X
Másolás vágólapra

Híradó

2014.10.28. (kedd)

Szörnyű családi tragédia. Egészséges ikreknek adott életet, de a szülés után meghalt egy fiatal édesanya a Dombóvári Kórházban. A tragédia szombaton történt.

i
X
Másolás vágólapra

Híradó

2014.10.28. (kedd)

Az édesapa az RTL Híradónak elmondta, minden rendben volt a terhesség alatt, a 23 éves fiatalasszony állapota a szülés után vált súlyossá. Vérezni kezdett, és a többszöri műtét ellenére sem tudták megmenteni az életét. A picik egészségesek.
A kórház és a rendőrség is vizsgálja a tragédia körülményeit.

i
X
Másolás vágólapra

Híradó

2019.06.21. (péntek)

Lázár Jánost kérte fel a hódmezővásárhelyi Fidesz a város polgármesterjelöltjének - erről elsőként a 444.hu írt egy helyi portálra hivatkozva. Lázár János a felkérésre nem reagált, egyelőre gondolkodási időt kért. Ha a volt miniszter
polgármester lenne, akkor le kellene mondania parlamenti mandátumáról és ezzel gyakorlatilag ki is szállna az országos politikából.

Még több #politika tartalom
i