X
Másolás vágólapra

Házon kívül

2019.05.28. (kedd)

teljes adás

Veres Margit Balmazújváros független, fideszes és MSZP-s támogatású polgármestere volt. Egészen addig, amíg hivatali vesztegetés miatt el nem ítélték jogerősen 5 évre. Mert hogy az ítélet szerint Veres Margit, még a város jegyzőjeként,
pénzt és egy autót fogadott el egy vállalkozótól, segítségért cserébe. Egy éve született meg az ítélet, de még mindig nem vonult börtönbe: egy önkormányzati cégnél dolgozik, jön-megy a városban, és vezető fideszes politikusokkal mutatkozik
különféle rendezvényeken, mint ha mi sem történt volna…

i
X
Másolás vágólapra

Házon kívül

2019.05.28. (kedd)

teljes adás

4 hét alatt nagyot fordult a világ azzal a 9 gyerekes családdal, akiket egy hónapja mutattunk be a Házon kívülben. Akkor épp kilakoltatás előtt álltak, fogalmuk se volt, hogy mi lesz velük, és semmi jóra nem számítottak. Aztán minden megváltozott:
Szalai Kriszta színésznő gyűjtést indított, és a család problémája hipp-hopp megoldódott. Lesz új házuk, szabadulnak az adósságtól, sőt, az adományokból egy másik családot is segíteni fognak. Velük voltunk a múlt héten, hogy megmutassuk,
hogyan élték meg a változást.

i
X
Másolás vágólapra

Híradó

2019.06.25. (kedd)

teljes adás

Sokáig küzdöttek a 8 éves kislány életéért, de már nem tudták megmenteni. A kislány hétfőn este vesztette életét, mikor kigyulladt a MOM sportközpont tetején egy fabódé. A lány a testvéreivel a játszótéren játszott, mikor 11 éves bátyjával
felszöktek a lezárt tárolóba. A rendőrség szerint az ablakon másztak be és maguk okozták a tüzet. Édesanyjuk a közelben dolgozott, és kis időre engedte le gyerekeit a játszótérre.
A családnak 3 éve leégett a háza, azóta a gyerekeket az
édesanyjuk egyedül nevelte. Most Pilisen laknak, de augusztusban onnan is menniük kell és nem tudják hova. Ha szeretne a családnak segíteni, itt megteheti:
CIB Bank 10701180-68891785-51100005, Domonics Anita

Még több #interjú tartalom
i
X
Másolás vágólapra

Házon kívül

2019.05.21. (kedd)

teljes adás

Jellemző helyzet Magyarországon, hogy iskolákban, ahová túlnyomó részt nehéz sorsú roma gyerekek járnak, sok szülő elviszi a gyerekét, vagy be se íratja oda. A fővárostól nem messze lévő Bagon is elindult ez a folyamat, a szegregáció, sok
gyereket a kistelepülésről a közeli városok iskoláiba vitték. Bag azonban annyiban különleges, hogy nem nyugodtak bele ebbe a helyzetbe. Összefogott az iskola, néhány szülő és egy civil szervezet, hogy a suliban a cigány és a nem cigány gyerekek
is jól érezzék magukat.

Még több #oktatás tartalom
i
X
Másolás vágólapra

Híradó

2019.06.07. (péntek)

teljes adás

Egy hete leállt a munka az ország egyik leggazdagabb emberének, Bige Lászlónak a szolnoki gyárában. Híradónk információi szerint a Katasztrófavédelem múlt pénteken azonnali hatállyal megtiltotta a működését. A leállás 250 család megélhetését
veszélyezteti. A cég tulajdonosát múlt hét elején kihallgatták a rendőrök. A nyilvánosságot kerülő milliárdos exkluzív interjút adott az RTL Híradónak. Szerinte mondvacsinált okokból állíttatták le a gyárat.

Még több #politika tartalom
i