X
Másolás vágólapra

Fókusz Plusz

2019.06.01. (szombat)

Az utóbbi hetekben rejtélyes fejfájás kínozza, Berényi Miklóst. A bulvársajtóban azonnal elindultak a találgatások: mi szerint a korábban felröppent pletyka a főszereplő távozásáról, igaz lehet és egy titokzatos kór okozza majd Miki vesztét.
Szőke Zoltán először a Fókusz kamerája előtt szólalt meg az általa alakított főhős állapotáról.

Még több #Fókusz Plusz tartalom
i
X
Másolás vágólapra

Fókusz Plusz

2019.06.22. (szombat)

Ladányi Lilla másfél éve édesanya. Várandósága alatt minden a lehető legnagyobb rendben ment: a magzat egészségesen fejlődött, és semmi nem utalt arra, hogy bármilyen probléma lenne a kicsivel. A tökéletes, gondtalan jövőről szőtt álma Marci
születésének napján tört össze
. A kisfiú neurogliális tumorral született, ilyen típusú tumort újszülöttnél még sohasem regisztráltak. Mivel a kemoterápiás kezelések miatt Marci immunrendszere nagyon gyenge, nem mehet közösségbe, hiszen
könnyen elkaphatja a betegségeket, amelyek számára akár halálosak is lehetnek. Csak sötétedés után tudnak kimenni a lakásból, mert a kemoterápia miatt szemei nem bírják a napfényt.

Még több #Fókusz Plusz tartalom
i
X
Másolás vágólapra

Fókusz Plusz

2019.06.22. (szombat)

Elmaradottság, szegénység, egyszerű, unalmas falusi lét. A helyiek szerint ezeket gondolják a külföldiek Székelyföldről, és az itt élő emberekről. És van benne némi igazság: aki ide látogat, úgy érezheti, mintha kicsit megállt volna az idő.
Székelyföldnek viszont van egy modern, csak épp egy ritkábban látott arca. Egy olyan arc, ahol nem csupán a lovasszekerek és a gólyák törik meg néha a levegőben is érezhető, állandó nyugalmat: hanem saját fejlesztésű drónok! Méghozzá olyanok,
amik a legtöbb repülési idő világrekordját tartják egyetlen akkumulátor töltéssel.

Még több #Fókusz Plusz tartalom
i
X
Másolás vágólapra

Fókusz Plusz

2018.04.21. (szombat)

Tokár Tamás jó ideje jelen van az online világban, televíziós műsorvezetőként is láthatták már, riportokat is készít, forgat, vág, amolyan szakmabéli polihisztor. De hogy ki is ő, és honnan jött, most megmutatjuk!

Még több #Fókusz Plusz tartalom
i
X
Másolás vágólapra

Fókusz Plusz

2019.06.08. (szombat)

Egy ütközés, négy életút találkozása. Innen indul a világ számos országában nagy sikerrel vetített Megtörve című sorozat története, amelynek első két része hétfőn este, 19:30-tól látható az RTL Klubon. A sorozattal a szappanoperák
egyik legnépszerűbb színésze, Kivanc Tatlitug tér vissza az RTL képernyőjére. A Megtörve egész nyáron, minden hétköznap 19:30-tól látható az RTL Klubon.
Egy kis ízelítőért kattints ide.

Még több #Fókusz Plusz tartalom
i