X
Másolás vágólapra

Fókusz Plusz

2019.06.08. (szombat)

teljes adás

Az egypetéjű hármasikrek elképesztő története, akik felnőtt korukig nem tudtak egymásról, majd véletlenül találkoztak. 1961-ben születtek, és három különböző családhoz kerültek. Sem az örökbefogadó családok, sem pedig a fiúk nem tudtak
arról, hogy hármasikrek. 19 évesen egy véletlennek köszönhetően találkoztak egymással.

Még több #Fókusz Plusz tartalom
i
X
Másolás vágólapra

Fókusz Plusz

2019.06.08. (szombat)

teljes adás

Ma Magyarországon 23.000 gyermek él állami gondoskodásban, ami azt jelenti, hogy 23.000 olyan gyerek van az országban, akik valamilyen oknál fogva nem élhetnek a vérszerinti szüleikkel. Mert például bántalmazás, súlyos elhanyagolás, vagy épp mélyszegénység
miatt kiemelik őket a saját családjukból. Tápai Szabina, Miklósa Erika és Sebestyén Balázs is arra próbálja felhívni a figyelmet az SOS Gyermekfalu kampányában, hogy minden gyerek biztonságos családban nőhessen fel.

Még több #Fókusz Plusz tartalom
i
X
Másolás vágólapra

Fókusz Plusz

2019.06.08. (szombat)

teljes adás

Egy ütközés, négy életút találkozása. Innen indul a világ számos országában nagy sikerrel vetített Megtörve című sorozat története, amelynek első két része hétfőn este, 19:30-tól látható az RTL Klubon. A sorozattal a szappanoperák
egyik legnépszerűbb színésze, Kivanc Tatlitug tér vissza az RTL képernyőjére. A Megtörve egész nyáron, minden hétköznap 19:30-tól látható az RTL Klubon.
Egy kis ízelítőért kattints ide.

Még több #Fókusz Plusz tartalom
i
X
Másolás vágólapra

Fókusz Plusz

2019.06.01. (szombat)

teljes adás

Az utóbbi hetekben rejtélyes fejfájás kínozza, Berényi Miklóst. A bulvársajtóban azonnal elindultak a találgatások: mi szerint a korábban felröppent pletyka a főszereplő távozásáról, igaz lehet és egy titokzatos kór okozza majd Miki vesztét.
Szőke Zoltán először a Fókusz kamerája előtt szólalt meg az általa alakított főhős állapotáról.

Még több #Fókusz Plusz tartalom
i
X
Másolás vágólapra

Fókusz Plusz

2019.06.22. (szombat)

teljes adás

Marci ragyogó, nevető bogárszemeit nézve az ember egyszerűen nem tudja elhinni, hogy ennek a pici fiúnak öt naposan már kemoterápiás kezelésen kellett átesnie. Édesanyja, nagymamája és dédmamája váltják egymást a gondozásában, akik töretlenül
bíznak abban, hogy Marci állapota javulhat. Bár a kisfiú és családja is emberfeletti harcot vívnak minden nap, nekik is elkél a segítség. Ha Ön is szeretne segíteni ITT megteheti.

Még több #Fókusz Plusz tartalom
i